Halihó Csajszik!:) Tegnap ugye bár vacakolt a freebloge, és sajnálom, h nem tudtam emiatt felrakni ide a részt. Na de...:D Most felkerül és megpróbálom vagy a kövi részét írni vagy a Két Lélek-ből jön új rész. Hétvégétől sokkal de sokkal többet fogok tudni írni, ugyanis meglepem magam egy notebookkal, mert már elegem van h mindig elzavarnak a géptől azzal a szöveggel, hogy; De hát nem is netezel! na szóval ez a problémám is meg fog oldódni. Jó olvasást csajszik és igyekszem a másik résszel;)
-Tom! Nyisd ki! Toom. – drága öccse ajtóverésére keltem reggel. Bill úgy verte az ajtót, mint valami tamtam dobot. Normális?! Kábán ültem fel az ágyra és a faliórára néztem. Még csak fél nyolc az istenit. Mit vergődik itt kora reggel? Őszintén megmondva, nem igazán lopta be magát a szívembe Bill és ahogy észrevettem, az érzés kölcsönös is lett. Nagyívben tettem rá, hogy mekkora ribancnak tarthat, de rám akkor se nézzen azzal a kimért lenézéssel, mint ahogy szokta.
- Tom az öcséd…
- Hallom. – morogta, miközben a másik oldalára fordult. Fonatai kissé kócos hatást nyújtottak a sorok közt kikandikáló hajszálaktól. Lejjebb csúszott róla a takaró és megláttam csupasz ágyékát.
Szóval már boxer nélkül feküdt vissza mellém. Díjaznám is tettét egy kellemes, reggeli „imával”, de Bill folytonos ajtóverdesése, lassan már migrénes fejfájást okoz.
Nem zavartatván magam, kiszálltam az ágyból, úgy ahogy voltam. Remélem látott már nőt fehérneműben…
- Azt hittem már…- kezdett bele, de ahogy tágra nyílt az ajtó és megpillantott elakadt a szava. – Te? – fröcsögte elhúzott szájával meglepetten. Fekete csőnadrágot viselt, ami még jobban kiemelte pálcika lábait. És a felső…a csiribiri színekkel kombinált, közepén fodros anyagból vart valami, borzalmasan festett a meglátásaim szerint, de egy modell fiúcska biztosan jobban tudja; mi is áll jól neki. Meglepett, hogy szemeit most nem fedte vastagon fekete 
szempúder. Így smink nélkül, már le sem tagadhatták, hogy testvérek. A szemei teljesen olyanok voltak, mint Tomé. Ahogy jobban megnéztem arcát, rájöttem, hogy vonásaik is teljesen megegyeznek. Az orr íve, az alsó ajkak teltsége…ezek Ikrek?!
- Keltsd fel. – felhagyva arcának elemzésével szemérmetlenül hátra böktem, az ágyon fekvő Tomra. – Én próbáltam… de az este után nem csodálom, hogy így ki van dőlve.
Úgy lefotóztam volna Bill fancsali, meghökkent képét, ami kora reggel vigyort csalt az arcomra. Azt hittem kiesik a szeme, mikor végignézett rajtam. Enyhe pír lepte el orcáját, mikor bugyimnál járt tekintete és sebesen visszakapta fejét. Ábrázata olyanná változott, mint akit jól pofán csaptak.
- Nem vennél magadra valamit, könyörgöm! – utálattal meredt egyenest rám és hátrált egy lépést.
Ohh.. a kis szemérmes! Ezek szerint csak nem látott még tanga melltartó kombinációját viselő nő.
- Vennék, ha lenne mit. – vetettem én is hasonló stílusba oda neki. – De Tom a nagy hévben megreptette a ruhámat.
- És a bugyidat is? – kérdezte savanyú képpel szemöldökét értetlenül felhúzva.
Kérdésétől én sem vághattam értelmesebb fejet nála. A bugyimat? Végigsiklattam magamon a szemeimet és megpillantottam ágyékomat, ami olyan csupasz volt, mint Tomé.
- Bassza meg… - sziszegtem mérgesen. Tom levette rólam a bugyimat este?! És én, hogy a francba nem vettem eddig észre?! Sosem voltam szégyenlős fajta, ugye bár nem igazán fértek volna meg egy kalap alatt az eddigi munkámmal, de most életembe először én is elpirultam. Arcom lángot vetett és bizsergett. Lábaim fürgén ugrottak az ajtó mögé. Legalább ez takarjon Bill előtt, ha már más nem.
Bill bevágtatott az ajtón és testvérét keltegette.
- Mássz már ki! – Tom fejéhez vágott egy párnát, aki durcásan felemelte fejét, majd szemeit dörzsölgetve szitkozódott.
- Mi van?. – morcos ábrázattal ült fel az ágyra és értetlenül pislogott öccsére.
- Hogy mi?! – emelte fel haragosan hangját Bill. – Az, hogy elkésünk Te barom! Komolyan ennyire elment az eszed! – ennél a mondatánál ellenségesen hátrasandított rám, majd visszafordult. – Valentino nyolcra vár minket.
Tom nagy erőfeszítések árán kikecmergett az ágyból. Bágyadt arcára rögvest szemtelen vigyor keveredett, ahogy rám nézett.
- Ezt keresed Szívi? – lökte felém a bugyimat, amit szerencsésen elkapva magamra is húztam.
- Öt perced van, hogy elkészülj. – fenyegetőn hadonászott Bill Tom felé. – Ami pedig Őt illeti… - mutatott végül rám. - Ezért még számolunk! – azzal dacosan kivágtatott a szobából.
- Öcsikéd kicsit bepöccent… - nem mintha szívemen viseltem volna Bill lelki békéjét, de azért végignéztem volna azt az „elszámolást”. Tom csak megvonta a vállát, miközben farmerját rángatta magára.
- Majd lenyugszik. Semmi köze ahhoz, hogy mikor kivel kefélek.
Magam se tudom, hogy miért, de nagy pofonként ért az utolsó mondata. Már első perctől fogva kikövetkeztettem, hogy eléggé csapodár fajta, de hogy így ki is jelenti nekem, akivel nem rég kefélt…
Fapofát vágtam és valami női ruhadarab után kutattam a fiókokban. Ottavio megrögzött mániája volt, hogy a vendégszobák szekrényei is tele legyenek mind női, mind férfi ruhadarabokkal a vendég kényelmét szolgálva ezzel is. Balszerencsémet fokozván a ruhadarabokból ítélve ez a szoba kifejezetten a díszes hímpéldányok igényeinek volt berendezve. Semmi női ruhadarab, csakis féri göncök hada…
Belebújtam egy ingbe és felvettem valami idétlen rozsdabarna sortot, ’ Jobb, mint a semmi’ alapon. A sort természetesen úgy állt rajtam , mint tehénen a gatya, de a szobámig megfelel. Öv tartotta a derekamon a bő nadrágot és már épp távozni készültem, mikor Tom utánam szolt.
- Nem jössz velünk? Valentino utolsó kollekciójának néhány darabját Bill-nek tervezte. Gondolom, téged jobban lekötne ez a divatcuccos dolog, mint engem…
- Ugyan. – válaszoltam félvállról. – Valentinonak nem igazán lettem a szíve csücske, mint ahogy Billnek sem. És egyébként is, hogy jönnék én ahhoz, hogy elrontsam homár tesókád önfeledt szórakozását az új rucijai közt.
Tom most először nézett rám szúrósan. Szinte nyársra tűzött a szemeivel. Jó úton haladsz Susan, hogy Tom se csipázzon többé, már ha eleve kedvel az ágyban nyújtott szolgáltatásaidon kívül másért. – dorgáltam le magam gondolataimban.
- Tisztázzuk: Bill nem meleg! Világos? – válaszként csak bólogatni tudtam. Nem is mertem volna ellenkezni, olyan düh sugárzott róla. Ezek szerint kicsi öcsikéje az egyik gyenge pontja. – Lehet, hogy pofákat vágna, mert te is velünk tartasz, de elfogadná, hogy meghívtalak. – arca kezdett visszarendeződni a megszokott vonásokba. Húú.. azt hittem nagy erejű és tartós dühöngést csap majd rajtam, de nem. Tomot elég nehéz igazán kihozni a sodrából. Különös, de egyre jobban kezdem kiismerni…
- Jó bocs… néha nem tudok nem bunkó lenni… - őszinte voltam. Miért is tagadnám valódi énem, hiszen ilyen vagyok. Ami a szívemen az a számon… - Hidd el, jobb, ha nem megyek.
Tom csak vállat vont, közölve ily módon; Te tudod, és ezzel ki is akartam lépni a szobájából, mikor meghallottam Livio közeledő hangját. Villámsebességgel kotortam el Tom mellett, egyenest be a fürdőjébe. Szinte fel se fogta, mi a lószarnak rohangálok, amíg Livio az ajtajában nem állt. Az ajtót kis résnyire hagytam és a szekrény ajtótükréből láttam őket.
- Dove si trova Susan? – kérdezte mogorván, mire Tom csak még értetlenebb fejet vágott. Istenem, ez a benga állat engem keres! Csak be ne jöjjön a fürdőbe.
- Nem lehetne angolul haver? – vonta fel szemöldökét Tom.
- Hol ván Susan? – akcentusa nevetséges volt, - mint általában - és láttam, hogy Tom is alig bírja visszatartani a vigyora fedte röhögést.
Tom körülnézett a szobájában, majd széttárt karokkal Liviora nézett. – Mint láthatod, itt nincs.
Livio fogát vicsorítva távozott. Mégis honnan tudja, hogy nem a szobámban tartózkodom? Betörte az ajtót vagy Bill szólt neki? Az utolsó gondolatomat nyomban ki is zártam. Bill se lehet akkora hülye, hogy kinyírassa dacból a bátyját.
- Nem semmi magán gorillát kaptál. – belépett a fürdőbe és felkortyintott egy adag szájvizet. Az öt perces határidőbe, nem is fért volna bele egy alapos fogmosás. Gargalizált majd köpött és megtörölte száját.
- Ne is mondd… - forgattam meg a szeme. – Szerinted jókedvemből mászkáltam a párkányon tegnap este?!
- Nem. Voltaképp azért tetted, mert annyira vágytál rám, hogy még a ház falát is képes voltál megmászni, csak végre velem tölthesd az estét. – szája sarka nagy ívben kunkorodott felfele.
Egoista … Ki tudja, milyen pasikkal akadtam volna össze a bárban, ha nem az ő nyamvad szobájába esek be…
- Álmodozz csak Tomy… - gúnyolódtam vele. – Volt már sokkal jobb estém is, és lehetett is volna, ha…
Nem tudtam folytatni, mivel a többi szót belém fojtotta egy csókkal. Karjai erősen húztak magához. Ágyéka nyomta a csípőmet. A mosdókagylónak döntött, amire fel is ültem és lábaim közé préselte be magát.
- Meg kell tanulnod jobban hazudni Suzy. – lihegte a fülembe, miközben keze a bő sortomban matatott. Az új becézgetését a Tomy megszólításnak véltem. Suzy… nem is olyan rossz. Így még nem hívott egy exem se.
Kicsatolta az övemet, hogy keze teljesen hozzám férjen. Kár volt visszavennem azt a fránya bugyit. Teljesen felcsigázott az érintése. Hevesen masszírozta egyre nedvesebb húsomat, miközben a nyakam és a melleim közti részt csókolgatta.
(nekem is kell egy doki, ha Őt nézem*-*<3:P)
Köszönöm a sok komit lányok*-*:) Nagyon jól esnek:D Tegnap hozni akartam részt, de egyre jobban kimerülök a melótól:( ami szerintem most az íráson is visszavetődik sajnos:/ Elég rövidke résszel jöttem ma, de nem ment most több:/ Holnapra igyekszem a Sakkban Tartva részét hozni, hátha az jobban fog majd menni:)
A jókora ágy puha gyapjútakaróján terült szét Bill. Tekintete a fehér plafonra szegeződött.
Fejfájása annyira erős volt, hogy már gyomrának tartalma liftezett fel s le nyelőcsövén. Csak a pillanatra várt, mikor a másik lélek átveszi teste felett az irányítást. Belenyugodva, tehetetlenül feküdt tovább. Érezte, hogy ott lappang mélyen benne, mint egy ocsmány betegség. Egy kipusztíthatatlan vírus, mely ellen nincs védő vakcina.
- Mutatok valamit. – hallotta a hangot fejében és teste megmozdult.
A másik lélek irányította testét, mégis eszméleténél maradt. A lélek akarta így. Csak részben vezérelte végtagjait, ami bicegés nélkül, egészségesen lépkedtek szobájából kifele. A folyosó végén lévő fürdőszoba felé haladt. Az ajtó kilincsét lenyomva belépett.
- Miért hozol ide? – a szavakat nem mondta ki, csak lelke súgta a másik léleknek.
- Csak nézz a tükörbe… - válaszolta a hang és Bill engedelmeskedett.
Az széles falitükörbe meredt.
Ugyan az a barna írisz pislogott vissza rá. Az orr ugyan olyan keskeny, a szájak íve szintén pontos mása az övének. Az arc és ál éle sem különbözött, mégsem saját tükörképe nézett farkasszemet vele. A testét uraló lelket látta. Az ikertestvérét. Már nem is vette kételkedőre a lélek szavait. Hitt neki.
- Tom… - suttogta a lelken keresztül ajkai a nevet.
Beletúrt rövid hajába, ami a tükörképen hosszú fekete fonatokban pihent vállán. Megérintette jobb arcát, ahol egy anyajegy díszelgett. Egy olyan anyajegy, ami neki az álla szélén helyezkedett. Minden egyéb pontos mása volt neki. Akárcsak egy jól megtervezett klón.
- Hogy lehetséges ez? – kérdezte meghökkenve a lelket.
- Nem tudom. Csak annyira emlékszem, amit megmutattam és tudom, hogy halálom előtt téged kerestelek.
Billben ezernyi megválaszolatlan kérdés keringett. Most már tudni akart mindent a lélekről és saját magáról is. Vajon tényleg az a nő az igazi anyja, akit Tom kotor elő emlékeiből? Lehetetlen…
Mögötte az ajtó kinyílt és megpillantotta Besst. Ez volt az utolsó kép, amit saját szemmel látott. Lelke elnyomás alá került és Tom irányította tovább testét.
- Bill… minden rendben? – kérdezte a lány a felé közeledő fiút. Ahogy a fiú kérte, egy órával később benézett szobájában, de mivel ott nem találta, gondolta körülnéz, mielőtt még riadóztatná Miss. Barkert, hogy Bill eltűnt. Megrémült a rá szegeződő üres szempártól. Ismét kimért és rideg volt. Hátrálni kezdett, de háta az ajtónak ütközött. Nincs menekülés előle. Ismét „rohama” van, ez már nem is volt kétség a lány számára.
- Bill! Bess vagyok…
A fiú viszont nem hőkölt. Sarokba szorította a lányt és megragadta a vállát.
- Segíts neki! – olyan volt, mint egy beprogramozott robot. Szemei rezzenéstelenül, szinte már üvegesen néztek a riadt kék szempárba. Hangja ércesen csengett, ami még jobban megrémisztette Besst.
- Szüksége lesz rád! Segíts neki! – ismételgette egyre indulatosabban.
- De … miben Bill és kinek? – Bess minden erejét összeszedte, hogy ki tudjon bökni pár értetlen kérdést.
- Segíts Billnek megtudni az igazat… - ez volt az utolsó mondat, amit még a parazita lélek ejtett ki a gazdatest száján.
Bill gyengén omlott a hideg csempeburkolatra. Lábai ismét erőtlenek voltak. Nem bírták megtartani testének súlyát. Feje majd széthasadt, a szürke állományában gomolygó régről felhozott emlékektől. Minden egyes alkalommal, - mikor ikre lelke veszi át teste felet az uralmat – Tom gondolatait hallja, az Ő emlékeit látja. Azt érzi, amit a testében megbújó lélek is. Lassan kezdett visszatérni tudatához.
Bess mozdulni sem bírt lábai reszketésétől. Soha nem félt még ennyire, mint most ebben a pár percben. Gyámoltalanul nézte a földön heverő fiút és nem tudta mitévő legyen. Mégis mi volt ez az egész? Milyen igazságról beszélt neki a fiú?! Vagy nem is Ő beszélt hozzá, hanem az a másik… Még a gondolataiban sem merte kimondani.
Bill sajnálkozva nézett fel a sarokban kuporgó lányra.
- Bess… én annyira sajnálom. – el tudta képzelni, milyen rémület járhat át most a lányon. A borzalmas csak az volt, hogy Billnek fogalma sem volt róla, miket mondott neki, vagy mit tett a lánnyal, amíg tudatán kívüli volt. – Bess… én vagyok az, ne félj. – próbált felállni, de nem ment. Túlságosan kimerült teste.
A lány lenézett a földön elterülő Billre, de nem volt bátorsága közelebb lépni hozzá.
- Nézz a szemembe Bess! Én vagyok az… - gyengén préselte ki magából a szavakat. Még levegőt is nehezére esett venni.
Bess belenézett a kávébarna szemekben, amiben újra érzelmek kavarogtak. Bűntudat, fájdalom és cselekvőképtelenség
Sajnos ma nem sikeredett megírnom az új részt valamelyik sztoriból vagy az új novellából de kaptok ízelítőt a Sakkban Tartva leendő kövi részéből:)Igyekszem majd hozni a teljeset és a KétLélek 4 részét is:) Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket és nagyon szépen köszönöm a komikat is:)Remélem igazad van Strawyberry és számotokra nincs olyan hogy túl perverz, :D mert a Sakkban Tartva még tartogatni fog erotikusan fűtöt jeleneteket bőven:P:D
-Tom! Nyisd ki! Toom. – drága öccse ajtóverésére keltem reggel. Bill úgy verte az ajtót, mint valami tamtam dobot. Normális?! Kábán ültem fel az ágyra és a faliórára néztem. Még csak fél nyolc az istenit. Mit vergődik itt kora reggel? Őszintén megmondva, nem igazán lopta be magát a szívembe Bill és ahogy észrevettem, az érzés kölcsönös is lett. Nagy ívben tettem rá, hogy mekkora ribancnak tarthat, de rám akkor se nézzen azzal a kimért lenézéssel, mint ahogy szokta.
- Tom az öcséd…
- Hallom. – morogta, miközben a másik oldalára fordult. Fonatai kissé kócos hatást nyújtottak a sorok közt kikandikáló hajszálaktól. Lejjebb csúszott róla a takaró és megláttam csupasz ágyékát.
Szóval már boxer nélkül feküdt vissza mellém. Díjaznám is tettét egy kellemes, reggeli „imával”, de Bill folytonos ajtóverdesése, lassan már migrénes fejfájást okoz.
Nem zavartatván magam, kiszálltam az ágyból, úgy ahogy voltam. Remélem látott már nőt fehérneműben…
- Azt hittem már…- kezdett bele, de ahogy tágra nyílt az ajtó és megpillantott elakadt a szava. – Te? – fröcsögte elhúzott szájával meglepetten. Fekete csőnadrágot viselt, ami még jobban kiemelte pálcika lábait. És a felső.. csiribiri színekkel kombinált, közepén fodros anyagból vart valami borzalmasan festett a meglátásaim szerint, de egy modell fiúcska biztosan jobban tudja; mi is áll jól neki. Meglepett, hogy szemeit most nem fedte vastagon fekete szempúder. Így smink nélkül, már le sem tagadhatták, hogy testvérek. A szemei teljesen olyanok voltak, mint Tomé. Ahogy jobban megnéztem arcát, rájöttem, hogy vonásaik is teljesen megegyeznek. Az orr íve, az alsó ajkak teltsége…ezek Ikrek?!
- Keltsd fel. – felhagyva arcának elemzésével szemérmetlenül hátra böktem, az ágyon fekvő Tomra. – Én próbáltam… de az este után nem csodálom, hogy így ki van dőlve.
Úgy lefotóztam volna Bill fancsali, meghökkent képét, ami kora reggel vigyort csalt az arcomra. Azt hittem kiesik a szeme, mikor végignézett rajtam. Enyhe pír lepte el orcáját, mikor bugyimnál járt tekintete és sebesen visszakapta fejét. Ábrázata olyanná változott, mint akit jól pofán csaptak.
- Nem vennél magadra valamit, könyörgöm! – utálattal meredt egyenest rám és hátrált egy lépést.
Ohh.. a kis szemérmes! Ezek szerint csak nem látott még tanga melltartó kombinációját viselő nőt.
- Vennék, ha lenne mit. – vetettem én is hasonló stílusba oda neki. – De Tom a nagy hévben megreptette a ruhámat.
- És a bugyidat is? – kérdezte savanyú képpel szemöldökét értetlenül felhúzva.
Kérdésétől én sem vághattam értelmesebb fejet nála. A bugyimat? Végigsiklattam magamon a szemeimet és megpillantottam ágyékomat, ami olyan csupasz volt, mint Tomé.
- Bassza meg… - sziszegtem mérgesen. Tom levette rólam a bugyimat este?! És én, hogy a francba nem vettem eddig észre?! Sosem voltam szégyenlős fajta, ugye bár nem igazán fértek volna meg egy kalap alatt az eddigi munkámmal, de most életembe először én is elpirultam. Arcom lángot vetett és bizsergett. Lábaim fürgén ugrottak az ajtó mögé. Legalább ez takarjon Bill előtt, ha már más nem.
Bill bevágtatott az ajtón és testvérét keltegette.
Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!:) hát igyekeztem én is betartani:) Remélem nem okozok csalódást ezzel a résszel, még mindig zavaros lehet a dolog, de bízzatok bennem és a végén minden kiderül:) Köszönöm a kommenteket Csajok:)*-* Jó olvasást Drágák:D
Bess a kényelmes drapp kanapéról nézte a Tv-t. Csupa szemét ment minden csatornán. Idétlen, nyálas szappanoperák, őrült sci-fi sorozatok, cseppet sem vicces vígjátékok, a gorillák párzási korszaka. Egyik sem tudta lekötni figyelmét. Gondolatai a szobában lévő srácon jártak. Tisztán hallotta, hogy ordított, mielőtt bement volna hozzá. Vagy csak hallucinált? Nem, az kizárt. Az ő elméjének semmi baja és a hallása is remek még. De akkor kihez beszélt? Ki vagy inkább mi zaklatta fel annyira, hogy összeesve sírt a földön?! Rettenetes volt ilyen állapotban látni, egy vele egykorú fiatal férfit. Eszébe jutott Peter a barátja, aki erős, jó fizikumú, életvidám srác. Teljesen Bill ellentéte. Nem is akart belegondolni, mit tenne, ha egyik nap váratlanul Peternél is hasonló „tünetek” mutatkoznának. Talán gyógyszeres kezelésekkel lehet kontrolálni a rohamokat? Egyáltalán Bill kap valami gyógyszert? Gondolatmenetei megszűntek, ahogy megpillantotta a nappali ajtajában álló srácot. Vállával az ajtófélfának dőlt és bal kezében tartott botjára támaszkodott. Bess felpattant a kanapéról és a segítségére indult.
- Ne.. hagyd csak. – tolta el magától Bill a segítséget nyújtó kezet. – Megy egyedül is.
- Sétálni szeretnél?
- Nem. Hozzád jöttem. – felelte. – Üljünk le, jó?
Bess bólintott és visszaült a kanapéra. Bill bicegve, de követte. Leült a lány mellé, letámasztotta a botját és máris kereste a szavakat. Azokat a szavakat, amik alkották készülődő őszinte beszédjének mondatait. Az ágyán fekve fogalmazta meg , de akkor sokkal könnyebb volt elecsetelgetnie magának – mit is fog mondani majd a lánynak – mint most a meleg, kék szempárokba nézve.
- Bess, én nem vagyok skizofrén. – rögtön a lényeggel kezdte, pedig nem így tervezte. Finoman a témára akarta terelni a beszélgetést, de gondolatai összekuszálódtak a lány jelenlétében. – Mármint tudom, hogy mit mondanak mások, és neked is ez lehet a véleményed, főleg azután, hogy hallottál kiabálni, miközben magam vagyok a szobámban, de…- hangosan kifújta a levegőt, hogy könnyítse tüdejét. Pontosan miért is akarja elmondani ezt a lánynak? Miért bízik abban, hogy majd Ő elhiszi, azt a képtelenségnek tűnő dolgot, amit még a saját anyja is megvétózott. Karját rövid, puha ujjak érintették.
- Folytasd nyugodtan. – bíztatta Bess. A fiú, most olyan normálisnak látszott, mint bármelyik más korabeli srác. Arca inkább volt szomorú és kétségbeesett, mint őrült és elmebeteg.
Bill nagyot nyelve folytatta. – Nem magamban beszélek, és hidd el, nem én képzelem a hangokat.
- De csak te hallod őket? – minden porcikája azt súgta; higgy neki. És hinni is akart, de józan eszének muszáj volt érdeklődnie.
- Igen.
Bess a választ hallva, furcsállva felvonta szemöldökét. A káosz egyre nagyobb volt már a fejében. Talán valami médium a srác?! Megrázta a fejét, mintha ezzel rendezni tudná kusza gondolatait is. Túl sok paranormális sorozatott nézel esténkét, Bess! Túl sokat! Nincs több Szellemekkel Suttogó! Figyelmeztette magát és próbálta fegyelemre rendezni arcvonásait.
- Azért hallom csak én… - folytatta miközben összeszorította szemeit, hogy ne lássa a lány kétkedő tekintetét. – mert itt van bennem. – veregette meg mellkasát.
Bess köpni, nyelni nem tudott. Ez már tényleg betette nála a kiskaput. Akár a többi épeszű ember, most Ő is legszívesebben hangos nevetésben tőrt volna fel, de ahogy látta Bill félszeg tekintetét, nem mert nevetni. Sőt, nem is akart. Lelkiismerete nem hagyta volna, hogy még jobban beletiporjon a srác tébolyult lelkivilágába.
Bill csalódottan lesütötte szemeit. Nem kellett megszólalni a lánynak ahhoz, hogy tudja, min jár most a feje. A legjobb barátja kinevette két évvel ezelőtt, barátnője akkor hagyta el, mikor a társaságában jött rá egy „roham”. Milyen röhejes is rohamnak titulálni, egy olyan esetet, mikor elnyomják az ember lelkét. Valaki más veszi át az irányítást teste felett és hiába próbál ellenállni. Eredménytelen minden küzdelem.
- Valami lakozik benned? – a lány tágra nyílt szemekkel kérdezősködött tovább. Inkább tudakolózik, mintsem némán és értetlenül nézze tovább a srácot.
- Inkább valaki… Pontosabban az ikertestvérem. – ahogy kimondta kis megkönnyebbülés telepedett rá. A nehezén már túl van. Hogy hisz is neki a lány, az már csak Bess nyíltságától függ.
A lány úgy vélte, már nem tudja meglepni Bill, de ezzel a válasszal már a biztosítéka is kiégett. Szóval van egy testvére? Vagyis volt…, mert valószínűleg már halott, ha magában hallja. Vagy akkor most mi is van?! Bess igyekezett megemészteni a sokkoló információk hadát, de idő kellett, hogy felfogja és megértéssel tudjon viszonyulni hozzájuk.
- Szóval volt egy ikred…
Bill menten megrázta a fejét.
- Egyke vagyok. Sosem volt testvérem… - kezébe temette arcát és megdörzsölte szemeit. – Ez a legkülönösebb az egészben. Mikor közöltem anyámmal, hogy a hang a fejemben azt mondja; a testvérem, teljesen kibukott. Szerintem akkor mondott le végkép rólam.
Meglepte a lányt a fiú nyíltsága. Öt perces beszélgetés alatt, beavatta őt kegyetlen titkaiba.
- Miért… miért mondod most el ezeket?
Bill hangosan fújtatott egyet és beletúrt hajába.
- Fogalmam sincs. Talán azért, hogy ne nézz bolondnak, bár lehet ezzel csak még jobban rontottam a helyzeten. Mivel Te leszel mostantól velem, szembesülni fogsz még a „rohamokkal” – ujjai csúfondárosan mutatták a szót fedte idézőjeleket, majd lehajtotta fejét. – De leginkább azért jöttem ki hozzád… mert vágyom a társaságra.
Az idejét sem tudta már annak, mikor beszélgetett vele egyidősökkel. Utóbbi éveiben az emberekkel való társalgása kimerült az orvosa, Miss. Barker és édesanyja személyével. Hiányzott neki a régi baráti köre. A focimeccsek a Central Park ’ Fűre lépni tilos’ övezetében. A buzgó, vad énje, aki rögvest begyűjtött pár gyorshajtási csekket, amint megkapta hőn szeretett Audi-ját a friss jogsival együtt. A barátnőjével töltött szabad hétvégéi. Mindent hiányolt a régi életéből. Hiszen az valóban élet volt, mostani helyzete pusztán csak egy állapot. Kényszeredett életben maradás. Hat hónappal ezelőtt az egyik legdrasztikusabb „rohama” után annyira kilátástalannak látta helyzetét, hogy begyógyszerezte magát. Miss. Barker talált rá akkor, összezuhanva a fürdőszobájában. Két héttel ezelőtt, pedig éppen tudatán kívül bolyongott teste a felső szinten, mikor lezuhant a lépcsőről. Pechére a lépcsőfordulóban heverő vázát is sodorta magával, aminek összetört szilánkjai felsértették kezét. Bár, konkrétan senki se mondta ki, mégis tudta; újabb öngyilkossági kísérletnek vélték a szerencsétlen balesetet.
- Bill…- Bess óvatosan a fiú vállára rakta kezét. – Az én társaságomat bármikor felkeresheted. Még ha nem is vagyok itt.
Bill inkább vélte kedves gesztusnak, mintsem szánalommal kevert önfeláldozásnak a lány ajánlatát.
- Köszönöm. – kezébe vette a botját és felállt a kanapéról. – Megyek ledőlök egy kis időre. – közölte Bessel és sajgó fejre szorította szabad kezét. – Megtennéd, hogy egy óra múlva benézel, hozzám?
- Hát persze. – felelte a lány, amit Bill hálás mosollyal viszonzott, és visszabicegett szobájába.
És még egy Billes vidi a végére*-*<3
Na ma tényleg eléggé aktív voltam:) Először is, hoztam a Sakkban tartva 12. részt, aztán Drága Sógornőm novelláját amit tőle kaptam*-* és így meg is született új kategóriánk a Mások Tollából. Ahova igen, most már be fognak kerülni más írók alkotta kedvenc novelláim(persze,ha ők is engedik:P) és végül hoztam a KétLélek 2. részé is:D:D Hogy mikor tudok megint ilyen aktív lenni? hát előre mondom az elkövetkező 20 napban nem ígérem:/ ugyanis megállás nélkül dolgozni fogok minden est 10 órában még hétvégén is:/ de nagyon hálás vagyok azért, hogy így is kitartotok mellettem és az oldal mellett*-* Igyekezni fogok részeket írni, ahogy erőmből telni fog rá:) Jó olvasást Drágák:)*-*
bill%20montazs.jpg)
Bill jókedvűen felnevetett a lány elhűlt arcától. Talán ez volt az első igaz kacaja az elmúlt két évben. Hasát fogta az egyre jobban feltörő kacagástól és szeméből még egy könnycsepp is kicsordult.
Besst hideg zuhanyként érte a fiú nevetése. Haragos pillantást küldött a vihogó srácnak, de az ügyet sem vetett rá. Ez teljesen meg van tébolyodva!
- Jó vicc volt! – szólt némi éllel a hangján. - Ha kinevetted magad, elmondanád, mégis hol van a kisfiú, Bill? Ugyanis én vagyok a babysittere.
Bill nevetése abbamaradt a babysitter szó hallatán. Arcvonásai se perc alatt húzódtak komor ábrázattá.
- Babysitter vagy?! Remek… - fújtatta gúnyosan. – Szóval te vagy az új őrző védőm. – lemondóan megforgatta a szemét és az ágyhoz gurította kerekesszékét.
Bess mostmár végképp nem értett semmit. Most akkor valóban Ő Bill?! Egy fiatal férfit kell istápolgatnia? Biztosan csak tovább ugratja…
- Na jó… nem vagyok vevő a gyermekes hülyeségeidre. Ha Te nem mondod meg hol van a kisfiú, akkor majd megmondja más… - dühösen vágtatott kifele az ajtón.
- Várj! – kiáltotta utána Bill, de Bess nem állt meg. Vetett egy utolsó mérges pillantást a srácra és bezárta maga mögött az ajtót. …Én vagyok Bill! – ismételte az igazat csendesen, de ezt a lány már nem hallhatta. Megragadta az ágy mellett lévő botot és feltápászkodott kerekesszékéből. Lábai gyengék voltak, de tudta, hogy képes járni. Nem adta fel. Elvonszolta magát a nagy ablakig. Vágyakozva nézett ki az előtte elterülő kertre. Gondolataiban a puha, zöld pázsiton sétált mezítláb. Talpát csiklandozta a sok ezernyi fűszál. Érezte a frissen nyírt gyep és a kinyílt rózsahadak bódító illatát. Rövidszőrű, foltos kutyusa farok csóválva nézett fel rá a kertből. Mintha megérezte volna, gazdája óhaját.
- Mit nem adnék, ha csak egy percre kint lehetnék veled haver.. csak veled. – sóhajtotta elgyötörten és elfordult az ablaktól. Már az ábrándozás is fájdalmat okozott neki, hiszen olyanért sóvárgott, amit lehet, soha többet nem tehet meg. Újra egyedül lenni. Egyes egyedül és azt tenni, amihez éppen kedve van. De tisztában volt vele, hogy akkor nem lenne biztonságban. Hiszen saját maga jelent veszélyt számára.
Bess futva szedte lábait vissza a konyhához. Miss. Barker egy nagy kondér felett álldogált és lelkesen kavargatott.
- Jó illata van igaz? – szimatolt bele a levegőbe majd megnyalta a fakanalat. – És még finom is. – ízlelgette jókedvűen ételét.
Bess magára erőltetett egy mosolyt és bólintott. El se tudta képzelni az idős hölgyet mogorva arccal és szúrós tekintettel. A mosolya mindig szívből jött és ezért csodálta is Miss. Barkert.
- Valami gond van Kedves? – kérdezte, amint meglátta a lány zavart tekintetét. Még utoljára megkavarta a fazékban fövő ételt, majd elzárta alatta a gázt és lefedte. – Megtaláltad a szobát?
- Igen… mármint azt hiszem, de a kisfiú nem volt bent.
Miss. Barker arcáról lefagyott a mosoly.
- Nincs a szobájában? Ez biztos? – a pánik átvette az önfeledt mosoly helyét és kétségbeesetten járkálni kezdett az asztal körül. Bill elhagyta a szobáját, miközben pontosan tudja, milyen veszélyes is lehet számára, ha újra rátör egy…
- Biztos, hogy jó ajtót mondott? Mert én bementem de …. Volt ott egy fiú… kerekesszékben..
- Jajj Bess! A szívbaj kerülgetett. – kapott a szívéhez Miss. Barker és nyugtatásként hangosan kifújta tüdejében rekedt levegőt. Mosolya újra megcsillant az arcán, de mintha most kicsit titokzatos és együtt érző lett volna. – Persze, hogy jó ajtót mondtam. Úgy ismerem ezt a házat, mint a tenyeremet.
- Akkor valóban Ő Bill… - jelentette ki halkan magának Bess.
- Igen. – helyeselte a hölgy és hellyel kínálta az asztalnál.
Bess kihúzott egy széket és leült. Gondolatai értetlen kavarodásban keringtek. Valóban valami betegsége lehet a srácnak, ha gondozásra van szüksége. És milyen fura is volt, mikor belépett először a szobába. Nem mozdult. Olyan volt, mint egy élettelen kövület.
- Elnézést Miss. Barker. Nem akartam megijeszteni, de én azt hittem, hogy…
- Tudom Bess, tudom. Lehetett volna annyi eszem, hogy szólok, ne egy kisfiúra számíts. – elővett két csészét és teát töltött beléjük. - Billt nem lehet magára hagyni, csak a szobájában lehet egyedül. – letette az egyik csészét Bess elé, majd cukrot és citromot rakott az asztalra.
- Ilyen súlyos beteg? – kérdezte szörnyülködve a lány.
- Mondhatni…- az idős hölgy leült Bess-el szembe és teáját kavargatta. – Van pár dolog, amit tudnod kell majd Billről, mielőtt elfogadnád a gondozásával járó munkát.
Bess megértően bólintott. – Természetesen Miss. Barker. Hallgatom.
- Bill-t két éve skizofréniával diagnosztizálták. Vannak napok, mikor nem önmaga és nem is emlékszik, hogy az alatt az idő alatt mit mondott, vagy tett. – az idős hölgy arca elszomorodott. A szívén viselte Bill sorsát, hiszen olyan volt neki a fiú, mintha a saját unokája lenne. – Fél évvel ezelőtt öngyilkossági kísérletet is tett. A múlt hónapban pedig egyik éjszaka a fenti szintről legurult a lépcsőről. Nehézkesen, de tud járni. Viszont jobb, ha mindig felügyelet alatt áll, bárhova is menne. Bármikor rátörhet a roham kedvesem, és akkor kárt okozhat magában. Még csak 20 éves Bess és olyan hírtelen jött nála ez a betegség. – Miss. Barker szemei könnyel gyűltek be és elővette ruhazsebkendőjét. Borzalmas volt csak arra visszagondolnia, miket is élt át a család – főként Bill - az utóbbi 2 évben. És ki tudja mikor lesz ennek vége, ha eleve vége lesz valaha is. Minden este fohászkodott az Istenhez, hogy gyógyítsa ki ebből a szörnyű állapotból a fiút. Hadd élhessen ismét normális életet.
- Nagyon sajnálom Miss. Barker. – Bess együttérzését mutatva gyengéden megszorította az idős hölgy kezét, aki könnyeit visszanyelve csüggedten mosolygott.
- Adja az Ég, hogy meggyógyuljon, de addig is szükségem van valakire, aki segít a gondozásában. Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy ennyi mindent csináljak egyszerre, Nora munkája pedig túlságosan röghöz kötött.
- Számíthatnak rám. Ígérem. – Bess még maga se tudta, hogyan fog megbirkózni ekkora felelőséggel, de szíve azt súgta, menni fog. Nem csak azért, mert megkedvelte az idős hölgyet, hanem azokért a szempárokért is amiket nem tudott megfejteni. Végigfutotta hátát a hideg, ahogy visszagondolt a fiú jéghideg, lebbenéstelen tekintetére. Valóban olyan volt, mintha nem lenne tudatánál. És milyen hirtelen jött vissza az élet szemeibe. Mint akit ki és be kapcsolnak egy fránya távirányítóval.
Bess felhörpintette gyümölcsteáját és felállt az asztaltól.
- Köszönöm a teát. Megnézem Billt, ha nem bánja.
- Csak nyugodtan Bess. Mától a te feladatod. – mosolyodott el hálásan a hölgy és eltette a csészéket.
*
- Most nem vagyok rád kíváncsi! – vágta oda dühösen a fejében harsogó hangnak Bill.
- Hadd mutassam meg… látnod kell ismét. Fel fogod ismerni. – magyarázta ellenvetést nem hagyva a hang.
- Értsd meg, nem ismerem azt a nőt. Még soha nem láttam. – elkeseredetten leült ágyára. Ujjai a halántékát szorították. Ismét borzalmas nyilallások kínozták fejét. Azt akarta, hogy legyen vége az egésznek, hogy hagyja őt békén a hang, de az nem adta fel.
- Mélyebbre kell, hogy vigyelek az emlékeidben. Ott lappang benned Bill, bíz bennem.
- Eddig is bíztam és mi lett? – a sírás kerülgette a hasogató fájdalomtól. Mérgében felborította az ágy mellet heverő komódot, ami hangos puffanással terült el. – Mindenki őrültnek néz miattad! – teli torokból ordított, mintha ezzel megrémiszthetné a hangot. – Majdnem megöltél!
- Tudod, hogy nem akartam.
- Tűnj el a fejemből!!Tűnj el!- hajába markolt és térdei összecsuklottak alatta. Gyengén és kimerülten hullott a földre. Szemei piroslottak a sírástól. – Csak tűnj el… - motyogta halkan. – csak tűnj el.
Bess megrémült a kiabálást hallva és berohant a szobába. Bill ott hevert a földön sajt magát ringatva. Biztos egy újabb roham tört rá.- nyomatékosította magában.
- Hadd segítsek. – nyújtotta kezét Billnek, aki kis tétovázás után elfogadta a segítséget. Bess a fiú karját nyaka köré vonta és az ágyig kísérte.
- Minden rendben? Kell valami? – érdeklődött félszen, de Bill csak megrázta a fejét. – Hagyjalak magadra?
- Nem. – válaszolta a fiú rögvest.
A lány helyet foglalt Bill mellett és szánva nézett bele a könnyes, zavart barna szemekben. Azon törte a fejét, vajon hogyan segíthetne neki. Bill lesütötte szemeit. Kényelmetlenül érezte, hogy ilyen állapotban látja őt a lány.
- Nem kell előttem szégyellned semmit. – szólalt meg Bess látva Bill zavartságát. – Tudom, hogy beteg vagy.
- Nem vagyok beteg. – kapta vissza tekintetét a lányra. Szemei szikrákat szórtak a szó hallatán. Beteg. Ő nem beteg, egyáltalán nem. Az orvos, aki ezt diagnosztizálta az állapotát felmérve, az beteg, de neki kutya baja, leszámítva, hogy van egy nem kívánt barátja.
Bess szomorkásan elhúzta a száját. Rossz döntés volt ilyet mondania, hiszen egy alkoholista sem vallja magát alkoholistának, akkor hogyan is várhatta, hogy Bill bevallja betegségét.
- Nem úgy értettem.
- De! Pontosan úgy értetted. Mindenki úgy gondolja, hogy : Jajj szegény 
skizo srác… mindegy, elcseveg a képzeletbeli haverjaival. Sokszor megkaptam. Ugyan mindegy, hogy egyel több ember vágja a fejemhez, vagy sem.
- Bill, én tényleg nem akarlak megbántani, de a folyosóról hallottam, ahogy ordítasz. – ismét meggondolatlan vagy Bess. Szembesíted a tényekkel is. Marha. – szidta magát gondolatban.
- Jaa, igen kösz, hogy emlékeztetsz. Épp a télapónak adtam le a karácsonyi megrendelésem, de a szemét Rudolf megette a papírra írt listámat. – Kínjában már poénra vette az egészet. Hiszen miért is mondaná meg az igazat. Miért avatná bele a lányt tébolyult dolgába, mikor úgy sem hinné egy szavát sem.
- Hát jó. – állt fel Bess és halkan sóhajtott. – Ha valami kell, akkor szólj a nappaliban leszek.
- A neved. – dünnyögte az orra alatt a fiú.
- Mi?
- Kell a neved. – ismételte hangosabban.
- Bess. Az új babyszittered, aki meg fog tanítani kérni. – azzal otthagyta a fiút a szobájában.
Soha nem ért még akkora megtiszteltetés, hogy valaki rólam írjon egy novellát! De Drága Sógornőmnek Veronicának köszönhetően megtörtént.:) Már jó ideje olvasom a történeteit, novelláit és igen, Imádom az írásait.Egy igazi érzelmes, erotikus novellával kedveskedett nekem, amit soha nem fogok tudni eléggé meghálálni neki, mert ennél szebb ajándékot nem is kaphatna az ember egy írótársától!! Nagyon Szépen Köszönöm Drága*-*<3 Veronica
Linike, mert mindenki csak így hívta, mindenki csak ezen a kedves becenéven szólította, a konyhapulton ült egy farmernadrágban és egy fehér, csipke melltartóban. Az ölében lévő tálból hatalmas, zöld szőlőszemeket csipegetett.
Az idő este tíz felé járt, de őt ez egy kicsit sem érdekelte. Nem tudott aludni, mert csak a mellette lévő szobában alvó férfira tudott gondolni. Fonott hajára, barna szemeire, izmos mellkasára. Kellett neki a férfi, méghozzá nagyon és nem csupán egy éjszakára. Nem. Egy életre akarta a fonott hajút. Vele lenni, a karjaiba bújni.
Hajába túrt és felsóhajtott. Szinte már az összes szőlőszemet a gyomrába juttatta, de álom még mindig nem jött szép szemeire. Visszatette a tálat a hűtőbe és elindult fel a lépcsőn a szobájába. Két hete volt már vendégségben itt, az ikrek Los Angeles-i házában. Tizennégy napja próbálja már türtőztetni feltörő vágyait, amiket az idősebb Kaulitz jelenlétében érzett. Már akkor is fellobban benne a szenvedélyes vágyakozás, hacsak a gitárosra gondol. Mennyei érzés lehet végigsimítani mellkasán és megállni a csípőjénél.
Mivel Tom szobája előrébb volt, mint az övé, el kellett haladnia előtte. Mutatóujját végighúzta a barna faajtón. De jó lenne bemenni és az éjszakát a férfival tölteni.
Egyszer csak kinyílt az ajtó és egy erős kéz berántotta őt a sötét szobába. Háta aztán az ajtónak vágódott és egy izmos férfitest feszült az ő testének. Tudta, hogy Tom állt előtte habár még nem látta. Kellett pár pillanat, míg szemei hozzászoktak a sötéthez.
A gitáros mentolos lehelete az állát simogatta. A férfi egyik keze a feje mellett volt, a másik pedig a derekánál.
-Mit akarsz tőlem, Tom?-kezdett szaporábban lélegezni a lány.
A férfi arcán egy kaján mosoly terült el, amit most már Linike is látott.
-Szerinted mégis mit akarok tőled fél tizenegykor, amikor már mindenki más alszik?-suttogta erotikusan.-Annyit elárulhatok, hogy nem beszélgetni.
A lány úgy döntött, játszadozik egy kicsit ezzel a magabiztosságot sugárzó férfival, hogy aztán vadabb legyen köztük az, amit már két hete olyannyira akar.
-Nem értem, mire gondolsz.-szólt értetlenül, miközben ujjai már a fonott hajú mellkasán kalandoztak.-Elmondanád mi is jár pontosan abban az aranyos kis fejecskédben?
Tom erre egyik kezével átölelte a nő derekát és csípőjét csípőjéhez szorította, hogy választ adjon a lány kérdésére.
-Most már minden világos, édes?-húzta fel a szemöldökét jelentőségteljesen.-Már hetek óta várom, hogy elbűvöljelek a tudományommal.
-Oh! Tudtad, hogy általában azoknak a férfiaknak nagy a szája, akiknek kicsi az odalenti testrészük?-karolta át a fonott hajú nyakát csábosan mosolyogva Linike. Már rég tudta mit is akar tőle a fiatal gitáros. Pontosan azt, amit ő is akart.
-Az enyém egy kicsit sem kicsi.-suttogta a nő szájába Tom.-Erről mindjárt magad is meggyőződhetsz.
Mielőtt azonban a férfi megcsókolta volna, a nő eltolta magától és komoly hangon beszélni kezdett:
-Én nem csak egy éjszakát akarok tőled, Tom. Azt akarom, hogy egy egész életen át az enyém légy, én pedig a tiéd. Ha ebben nem vagy benne, akkor jobb lesz, ha én most a szobámba megyek.
Linike el akart menni, de Tom nem engedte. Bezárta az ajtót, a kulcsot pedig hátra dobta. Mindketten hallották, hogy földet ér valahol a szobában, de egyikük sem tudta, hol is van pontosan.
-Ma és még sok-sok éjjel alszol velem, Liny.-közölte határozottan a gitáros.-Kellesz nekem. Még soha nem éreztem így nő iránt. Nem mondom még, hogy szerelmes vagyok beléd, de előbb utóbb az leszek, habár Bill szerint már az vagyok.
Tom még beszélt volna tovább is, de a nő szája elhallgattatta. Liny, ahogy a férfi hívta, finoman érintette meg a fonott hajú telt, érzéki ajkait a szájával.
A gitáros azonnal átkarolta őt és újra az ajtóhoz préselte. Csókjuk már vad volt, követelőző és szenvedélyes. Előtört belőlük a két hét alatt felgyülemlett vágy.
Tom kigombolta a nő nadrágját és amilyen gyorsan csak tudta, letolta róla, de a lány száját egy percre sem engedte el. Ő csak egy alsónadrágot viselt, és felnyögött, ahogy Liny körmei a hátába mélyedtek. Ez a nő egy rejtély volt számára, egy érzéki rejtély, amit most és az elkövetkezendő időben meg fog fejteni. Beleőrül, ha nem tud meg róla mindent, ha nem ismeri meg minden porcikáját.
Kikapcsolta a lány melltartóját, amit szintén eldobott. Hallották, hogy valami csörömpölve eldől, de nem foglalkoztak vele.
Tom felkapta a nőt és az ágyra fektette. Fölé mászott és piercinges szájával cirógatta Liny felhevült bőrét. A hasát halmozta el apró csókokkal, miközben a bugyit is eltüntette a már ziháló nőről.
Újra a lány fölé mászott és egy kaján mosoly után ajkai közé zárta az egyik mellbimbót.
-Ennyi, amit tudsz, Kaulitz?-nyögött fel Liny. El akarta titkolni a fonott hajú elől a már a mennyekben járó vágyát, szenvedélyét.
-Többet tudok, mint hinnéd.-zihálta Tom, miközben szája a lány bársonyos nyakát simogatta.
Liny a férfi ágyékára csúsztatta kezét és megmarkolta, aminek hatására Tom a fülébe nyögött. Hamarosan az alsónadrág a farmer mellett landolt.
-Mondtam, hogy nem csak a szám nagy.-suttogta érzékien rekedtes hangon Tom és a lányba hatolt.
Liny teste ívben elemelkedett az ágytól, körmei mélyen végigfutottak Tom izzadt, izmos hátán. Már most a kéj hullámvasútján száguldott végig. A gitáros tényleg többet tudott, mint azt ő eddig hitte. Olyan érzéseket ébresztett fel benne, amikről ő eddig nem is tudott. Előhozta a mélyben rekedt, hatalmas szenvedélyét is.
Az idősebb Kaulitz fokozatosan juttatta el őt a mindenség csúcsára, ahová egy nagyobb sikollyal ért fel, Tom pedig kéjesen hörgött egyet.
Ahogy a nő szemébe nézett, elmosolyodott. A saját sötét szobájában fejtette meg a lány titkának nagy részét. Liny volt a legszenvedélyesebb nő, akivel valaha szeretkezett és meg akarta tartani. Neki is kellett a lány, nemcsak a lánynak ő, és nemcsak egy éjszakára. Nem. Annál sokkal, de sokkal több időre. Egy egész, hosszú ideg tartó életre.
http://youaremyperfectlove.blogspot.com/search/label/Novella
Köszönöm a komikat lányok:D:DDE Könyörgöm csajok ennek a résznek a végéért, ne nézzetek fúl perverznek, ez csak úgy jön:D próbálom beleképzelni magam egy pornós szexmániás nő életébe kisebb nagyobb sikerekkel:D Kicsit későn jött a rész, de ma még jön a KétLélek kövi része is és Drága Sógornőm Veronica Novellája,a mit nekem írt*-*<3Itt is nagyon szépen köszönöm Veronica*-*:)<3 A legszebb ajándék amit eddig kaptam*-*<3 Jó olvasást:)
Tökéletes vonású arca a lábaim közt barangolt. Gerincem minden egyes csigolyája megnyúlt, mikor nyelvével nemcsak nedves húsomat kényeztette, hanem egészen nyílásomba nyúlt be. Az érzés leírhatatlan örömöt szerzet. Ha megpróbálnám hasonlatokkal körülírni, akkor olyasmi lehet, mint mikor egy filmsztár megkapja az első Oscar díját. Egyszerűen nem hiszi el az ember, hogy ilyen csoda megtörténhet vele. Pedig velem pont most történik. Talán ez lesz a legforróbb szex életemben?! Egy magas libidóval megáldott, sexmániás nő nem is kívánhat nagyobb örömöt az életétől. Köd mosta el józan gondolkodóképességemet és már csak Tom létezett számomra. A szexi, kidolgozott, szálkás teste. Masszív, formás feneke. Kacéran kényeztető nyelve. Puha, nedves ajkai és nem utolsó sorban pajzán, méretes, kemény rúdja.
- Még! – sikoltottam . Nem bírtam volna ki, ha abbahagyja. Még szerencse, hogy most nem vágyott alapos visszavágóra az előző huzavonámért. Nyelve simogatta nedves alagutam bejáratát, majd ki be járt onnan. Felültem az ágyra és vállaiba kapaszkodtam, miközben behunyt szemekkel hullámzott testem. Combjaim remegtek és eljött a végem. Felsőtestem ívbe feszült, fejem hátra hanyatlott és torkomból csak úgy ömlöttek az orgazmus okozta gyönyör hangjai. Egyszerűen elvesztem a kéj adta derűben. Kinyitottam a szemem és lenéztem rá. Tom combjaim közül nézett fel rám. Barna szemei csillogtak a vehemenciától. Rám mosolygott és én visszamosolyodva rá, megsimítottam gyöngyöző halántékát.
- Látod… - hajolt felém és ledöntött az ágyra. – miből maradtál ki majdnem… - játékosan végignyalta alsó ajkam, majd egy gyors mozdulattal belém hatolt. Teljes egészében betelített. Hüvelyem fala vágyva ölelte körbe testének legkeményebb pontját. Fürgesége az egekig emelt. Fel, teljesen a felhők felé, szabad szárnyakon repítve.
- Abba ne hagyd!Még… gyorsabban! – préseltem ki a szavakat hevesen kapkodó tüdővel. Nagy harcizomzattal és több éves filmes tapasztalattal megáldott férfiakat megszégyenítő tempóra váltott és behunyt szemeim sötétségében már láttam a felhők felett tündöklő napot. Nyelve hol szegcsontomat, hol fülcimpáimat csiklandozták. Egy-egy erőteljesebb döfésnél ajkamba harapott. Teljes erőbedobással dolgozott rajtam, hogy újra eljuttasson a mámoros orgazmus mennyországába. Egy pillanatra elszégyelltem magam önzőségemtől. Hiszen úgy feküdtem alatta, mint egy gumibaba. Csak élveztem tevékenységeit, de nem tettem semmit gyönyöre fokozásában. Nagy erőfeszítések árán visszanyertem tudtam és kinyitottam a szemem. Váratlanul ért a lángoló barna szempárba, mely arcomra ült élvezeteimet figyelték. Megcsókoltam, de nem hunytam le a szemem, mint ahogy ő sem. A szemkontaktus. Milyen sokat elárul idétlen szavak helyet. – gondoltam magamban. Kiolvastam szemeiből a telhetetlen mohóságot, a gyönyört. És mintha egy csöpp érzékiség is lett volna a barna szempár legmélyén. Vajon Ő mit lát a szemeimbe? Végigcsúsztattam a kezem. Egészen a tarkótól kiindulva a lapockák közt végig a gerinc mentén. Izmos fenekébe markoltam, ami a nagy erejű lökései közepette még jobban megfeszült. Hangosabban élveztem és a nevét nyögtem. Karjai körülfonták testem és miközben térdre emelkedett engem is emelt magával. A pózváltástól teljes hosszában belém merült husángja. Csípőm hajthatatlan tempóban ringatózott. Egyik kezemmel nyakába kapaszkodtam és kiszakadtam csókjából. Teljes erőmből mellkasára dőltem és próbáltam magam alá gyűrni. Mindhiába, izmos combjai megtartottak mindkettőnket.
- Ne is próbálkozz a felszínre törni…- szögezte le vigyorogva. Szemei pajzánul fénylettek. Most komolyan Ő akar végig irányítani?!
- Csak egy kicsit.. – súgtam incselkedve fülébe és megharaptam fülcimpáját. – Naa …- két kézzel nyomtam lefele mellkasát, de Ő inkább még előre dőlt, végül újra az ágyra döntött.
- Szemét! – esküszöm próbáltam a lehető legharagosabban a képébe vágni, de csak nevettem.
- Csak élvezd… - fürgesége cseppet sem lankadt és mellbimbóimmal játszadozott nyelve.
Ujjai cirógatták bőrömet. Testem enyhe remegésbe kezdett és hangszálaim megrezdültek az újból rám törő élvezettől. Ez a pasi lehengerlő az ágyban. Tom hangja is felhördült és éreztem, amint hüvelyemben kilövell. Szaporán lihegett akárcsak én, de teste még mindig rajtam hevert. Egyenest a szemeimbe meredt és kisimította arcomból csapzott hajamat. Összevont szemöldökkel próbáltam megfejteni tekintete tükrözte gondolatait,de hírtelen lehunyta szemét, majd lemászott rólam.
- Itt alszol? – kérdezte kissé közömbösen, ami meg is lepett. Egy perce még szenvedélyesen szexeltünk most meg úgy tesz mintha mi sem történt volna. Felültem az ágyra, kezembe kaptam a fehér neműmet .
- Nem.
Belebújtam a bugyimba és a melltartó kapoccsal vacakoltam. Nem volt annyi eszem, hogy előröl próbáljam bekapcsolni a melltartómat, ahelyett hogy kicsavart kezekkel kísérleteztem a helyére csatolni.
- Maradhatsz, ha akarsz. – jelentette ki nagykegyelmesen, amitől még jobban felszökött az agyvizem.
- Oh.. milyen figyelmes. Kösz de nem! Amúgy sem ez volt a ma esti tervem. – még arra se méltattam, hogy ránézzek. Szétgórtam a ruháit, hátha az alatt lappang valahol az enyém is, de ott sem találtam.
- Hol van a ruhám? – csípőre tett kézzel vártam a válaszát, mire Ő csak összeszorított szájjal megvakarta tarkóját.
- Hát ott … - bökött fejével az ágy mellé, miközben visszavette boxerét.
- Hol ott? – az ágy mellet biztos nem volt, hiszen ott kerestem először.
- Ott kint. – ismét az ágy felé bökött és látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a röhögést. Ajkait próbálta komor egyenes vonalban tartani, de azok szemtelenül görbültek egyre jobban felfelé.
- Ott kint?! – ismételtem értetlenül, mire nagy nehezen leesett. – Te kidobtad az ablakon?! Hogy lehetsz ekkora barom? – üvöltöttem le a fejét, mire már tényleg feltört belőle a nevetés.
- Esküszöm Baby… nem direkt volt. – mentegetőzött, de jóízű nevetése nem éppen ezt bizonygatta. – Túl nagy volt a lendület.
- Azt meghiszem… idióta.. – mormogtam tovább. Fehérneműben csak nem fogok kiosonni a házból, főleg nem egy éjszakai bárba. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem. Rózsaszín ruhám még a sötétben is látszott, ahogy esetlenül a pázsiton hevert. Nagy sóhaj kíséretében fordultam vissza Tomhoz.
- Remélem kényelmes a föld, mert mégis csak itt alszom. – jelentettem ki tárgyilagosan és leterítettem az egyik takarót a szőnyegre.
- Ha nem nézel ilyen szúrósan rám, akkor aludhatsz akár mellettem is. Nem kell a földön aludnod. – két karját csípőmre tette és magához húzott.
- Tom.. – veregettem meg gúnyos vigyorral a vállát. – Eszem ágában sem volt a földön aludni… gondoltam leszek olyan kegyes és feláldozom az egyik takarót, ha mégsem lenne elég puha maga a szőnyeg.
Mégis mi ütött már megint belé?! Az előbb még hűvös volt, most meg ismét kacérkodik. Az össze férfi meg van bolondulva?!
Fanyar arccal feküdt le a takaróra én pedig leoltottam a lámpát és bekuporodtam az ágyba. Az ablakon beszűrődő Hold fényétől félhomály uralkodott a szobában. Lehunytam szemeim és felvettem alvópózom, mikor éreztem, hogy megsüllyed mellettem a matrac. Egy kéz készült átkulcsolni derekamat, de akadályba ütközött.
- Te mit csinálsz? - kérdezte meghökkenve Tom. A homályban láttam értetlen arcát, ami megnevetetett.
- Aludnék, ha nem látnád. – motyogtam kuncogva.
- Azt látom. De ott lent, Mit csinálsz? – nyomatékosította kíváncsiságának okát, majd felemelte a takarót.
- Szerinted ?!
- Megjátszottad az orgazmust? – hüledezett még mérgesebben, mire felkacagtam. – Te nem is mentél el!
- Dehogynem Tom. – elhúztam kezem ágyékomtól és elfordultam tőle.
- Akkor miért csináltad?- fölém hajolt jelezve, addig nem hagy nyugtot míg fel nem világosítom maszturbálásom okáról.
- Ez csak egy megszokás. Érted? – felültem és az ágy háttámlájára dőltem. – Ottavio anno leszokatott róla, mert nem tetszett neki, de én ilyen vagyok. Magas a libidóm, mondhatni éjjel nappal tudnék kefélni. Akkor alszok a legjobban, ha lefekvés előtt még adok egy kis kényeztetést magamnak. Tök mindegy, hogy előtte szexeltem éppen. Világos?!
Tom csak nagy szemekkel pislogott, majd bólintott, mire én visszadőltem az ágyba. Gondoltam, tekintettel leszek rá és nem folytatom az önkielégítést.
Szemhéjaim elnehezültek és lassan eluralkodott rajtam a fáradtság adta álmosság, de még éreztem egy kéz lágy érintését az ágyékomnál.
- Jó éjt. – duruzsolta a fülembe Tom, miközben ujjai finoman cirógatták lenti részemet.
Hát Csajok!! Nagyon szépen köszönöm a komikat*-*<3 Komolyan némelyiknél sírni tudnék<3<3 Ez a kis Novella a Billeseknek készült:) hasonló hosszúságú lesz mint az Esti Mese mégis külön kategóriát kapott, mert kevés a Billes sztori vagy novella az oldalamon, hát ne legyen nehéz keresgetni;) Eléggé elvont lesz és remélem ettől az elvontáságától nem fogok csalódást okozni nektek! próbáltam megint olyat írni amilyet még nem olvastam de tényleg egyre nehezebb;) Még most nem sok minden derül ki de a kövi rész már érthetőbb lesz:DJó olvasást és mégegyszer köszönök mindent.!
Hűvös szél süvített a kora reggeli nyüzsgésben lebzselő piacon. Emberek tucatja tolongott a friss pékáruért. A kígyózó sor egészen a virágárusig állt, Bess Cardon mégis kitartóan végigvárta sorát. Sürgette az idő. De még mennyire, hogy sietnie kellett volna, morfondírozott magában, mikor csuklóján lévő Anna Klein órájára pillantott. Reggel fél hét és ő még a város másik felén volt. Gyomra görcsbe rándult az izgalomtól és kilátásban lévő idővesztesége csak még jobban kontrázta azt. Az első munkanapja a családnál és máris késéssel kezd. Remek első benyomás.
A hosszú sor lassan elapadni látszott és végül Bess is hozzájuthatott a puha csokis croissantjához. Vágtatva pattant le a járdaszegélyről egy üresen haladó taxi elé.
- A Brighton Ave-re . – hadarta gyorsan, ahogy elhelyezkedett a hátsó ülésen.
A taxis értve a parancsot a gázra lépett. Bess szerencséjére elkerülték a kora reggeli dugó akadályát. Sebesen száguldtak New York elit negyede felé a N New Rd- n.
Bess előre kivette tárcájából a fuvarra valót, kis borravalót is hagyva rá.
Magas, öreg fák vették körül a szebbnél szebb és hatalmasabbnál hatalmasabb házakat. A sárga autó leparkolt a Brighton Ave 1564. szám elé.
Bess szája csakhogy nem tátva maradt, ahogy kiszállt a járgányból. Hatalmas kovácsoltvas kerítés vette körbe az erőd nagyságú épületet. A kocsi feljáró és a kerítésen belül lévő fű közti ösvény drága díszkövekkel volt kiépítve. Maga a ház – ami inkább tűnt luxusszállodának mint családi fészeknek – tekintélyparancsolónak és hivalkodónak tűnt számára.
- Jó napot! – szólt bele a kapucsengőbe a fekete kis gombot lenyomva. – Bess Cardon vagyok, a babysitter.
Nem jött válasz a túloldalról. Az óriási kézzel munkált kapu berreget, majd kettényílt belépést engedélyezve.
Bess kicsit tétovázott. Vállára simította egyenes mézbarna haját, megigazította őszi kabátjának nyakrészi peremét, kifújta a tüdejében rekedt levegőt és elindult . Cipőjének sarka csöndes kopogást hallatott a kikövezett járdán. Gondosan nyírt fű, méregdrága szobor, gyönyörű szökőkút. Olyan volt az egész udvar, mint a Central Park. Az épület falai krémszínű nemes vakolatban pompáztak. Mély bordó cserép pezsdítette fel a nyugalmat sugárzó összhatást. A ház bejárat felöli oldala rengeteg dísszel körbevont ablakkal ékeskedett, melynek mindegyik párkányán muskátlis vázák voltak kitéve. Maga az álom, hüledezett Bess és lenyomva a kilincset belépett az ajtón.
Meg sem kellett volna lepődni a tágas Halon, aminek központjában a felső szintre vezető márványlépcső kacskaringózott felfele. Elfojtott magában egy „Hű Ha” kijelentést, ahogy meglátta a felé igyekvő nőt. Szőke haja trendi kontyba volt tűzve és elegáns fehér kosztümöt viselt.
- Maga Bess ugye? Nora vagyok. – üdvözölte gyorsan a nő a lányt. – Ne haragudjon, de sietek. Miss. Barker majd elmondja a teendőit a fiammal kapcsolatban. – vállára kapta Gucci táskáját, majd halvány mosollyal arcán intett a lánynak.
Bess egy ideig még nézte a nő hűlt helyét, majd tétován elindult a ház jobb szárnya felé. Tulajdonképpen azt se tudta, jó irányba megy e Miss. Barker felkeresésére. Alaposan szemügyre vett minden kis fali díszt a házban, netán ha eltévedne, tudjon mihez igazodni. Áthaladt a nappalin, ami magában felért egy 4 fős család egész házának akár. Előkelő 18. századi bútorokkal volt berendezve és eredeti freskók lógtak a falon. Közepén a kandallóban ropogott a tűz, mégsem füst szagot érzett, hanem ínycsiklandó sütemény illataga terjengett a levegőben. A nappaliból keskeny kis folyosó vezetett a konyha felé.
- Miss. Barker? – szólt halkan Bess, mielőtt még a helyiségbe lépett. Előre jelezni akarta, hogy közeledik valaki a konyhához, nem akarta senkire sem a frászt hozni.
Miss. Barker kékszínű kötényt – ami óvta szürke kosztümét a nem kívánt foltoktól - kötve magára tevékenykedett a tűzhely körül. Rövid hófehér haja makulátlanul állt, mintha csak most jött volna a fodrásztól. Alacsony termetes hölgy volt a javából, de Bess ahogy nézte a sütiket pakoló hölgyet, máris tudta, ez a nő csupa szív és lélek.
- Gyere csak. Gyere! – intett a hölgy és lerakta kezében tartott tálcát. – Biztosan te vagy Bess. Én Miss. Barker vagyok. – mutatkozott be és bájos mosollyal arcán megrázta a lány kezét. Miss. Barker kézfogása erős volt korához képest. Eleganciát, határozottságot de mindezek mellett gyengédséget sugallt.
- Mint látod, én vagyok a szakács, a házvezetőnő és a kinti rózsakert kertésze is olykor. Ohh.. és igen, te vetted le a vállamról a babysitterkedést. – kuncogta halkan a hölgy.
- Eléggé megterhelő lehetett mindez eddig magának. – válaszolta Bess álmélkodva azon, amit az előbb hallott.
- Ugyan. – legyintett Miss. Barker és mosolya arcán csak erősödött. – Negyven éve szolgálok itt. A kis Norat is én neveltem. Bár akkor még korántsem ilyen színben pompázott a hajam. – végigszántotta ujját tupírozott haján. – Nem sokkal lehettem idősebb nálad Kedvesem, mikor ide kerültem.
Bess szeme kikerekedett. Ő még csupán 21 éves volt, de esze ágában sem volt egész életét egy család szolgálásának feláldozni. Neki ez pusztán plusz kereset az egyetemi évei alatt.
- Nora említette, hogy majd Ön tájékoztat a teendőimről.
- Hát persze. – köténykéje zsebébe nyúlva elővett egy papírt és odanyújtotta a lánynak. – Erre mindent összeírtam. Gondoltam, ha netán talán akkor lenne valami kérdésed, ha éppen vásárolni vagyok.
- Köszönöm. – bólintott egy hálás mosollyal Bess.
A lista hosszú volt és felettébb érdekes. Némelyik pontnál majdnem fel is nevetett Bess. A lap alján nagy betűkkel ki volt emelve: Semmilyen szúró és vágó eszköz nem lehet nála. Bess ezt magától egyértelműnek vélte, de nem sértette a külön figyelmeztetés.
- Még alszik a fiú?
- Mikor megnéztem még aludt, de nyugodtan menj csak és lesd meg. Barátkozzatok össze. – Miss. Barker kirakott pár süteményt egy tálra és Bess kezébe adta. – A másik szárny folyosóján az első ajtó balra a szobája.
- Rendben és köszönöm. – hálálkodott mindenért az idős hölgynek a lány, majd a sütivel és a listával a kezében elindult át a nappalin egészen a Halig majd a másik szárny első légteréhez. Nagy meglepetésére ott is egy nappali fogadta, de itt nyoma sem volt a 18. század stílus jelleminek. Absztrakt szobrok álldogáltak a sarokban, tölgyfadohányzó asztal hevert a drapp színű kanapé előtt. A szemközti falon egy teljes vetítővászonnak megfelelő nagyságú LCD Tv foglalt helyet. Bess máris eldöntötte, hogy ez lesz a kedvenc helye a házban. Amíg a csemete eljátszik a perzsaszőnyegen, Ő nyugodtan tévézhet egy kicsit.
Ámulatából visszazökkenve a folyosóra ment , majd ahogy Miss. Barker mondta benyitott az első ballra lévő ajtón.
Az ajtóval szemben elképesztően nagy ablak nézett a kertre. A fehér falak növelték az így is elnyújtott teret. A berendezés sivár volt. Összesen egy nagy franci ágy és egy komód álldogált a szoba egyik oldalán. Se festmények, se díszek. Bess biztosra vélte, hogy rossz ajtón nyitott be, vagy Miss. Barker informálta véletlenül félre, azonban ahogy visszahúzta az ajtót megpillantott egy széket a sarokban. A szék nem volt hétköznapi, pontosabban kerekes szék volt és ült is benne valaki. Csak a feje búbját látta az illetőnek, mivel teljes egészében a sarokhoz volt befordulva. Bess bizonytalan lépésekkel ment az idegen felé. Lerakta a sütis tálat és táskáját a komód tetejére. A szék mellé érve megpillantotta a sarkot bámuló fiút. Fekete haja csapzott és kócos volt, arca csont fehér, talán még a falnál is fehérebb. Kifejezéstelen, üres tekintettel nézett farkasszemet a sarokkal. Ajkai résnyire nyíltak mellkasa viszont épp hogy csak felemelkedett egy- egy levegővételnél. Egész teste rezzenéstelen volt, akárcsak egy szobor. Kezei a karfán hevertek. A srác nem lehetett sokkal fiatalabb a lánynál. Bess a másodperc tört részében rögvest kiszaladt volna a szobából, de nem tette. Biztosan beteg szegény. Tisztázta magában a fiú állapotát felmérve és kezét óvatosan a fiú vállára tette. A fiú nem reagált az érintésre.
- Khm.. – kaparta meg a torkát – Amm… Bocsi, nem akarlak zavarni, de… - a fiú ugyan úgy ült tovább. Bess eltöprengett azon, hogy talán süket, de ki is verte a fejéből, hiszen attól még látja és ekkor esett le neki. A fiút még pislogni se látta, mióta oda lépett hozzá. Keze ösztönösen rángatta meg a fiú vállát, de az nem reagált. Ahogy felhagyott a rázogatással, a fiú ugyan abba a mozdulatlan pózban érkezett vissza a székbe.
- Jézusom… - emelte rémülten kezét Bess a szája elé. Elhúzta a kerekesszéket a sarokból és remegő térdekkel guggolt a fiú elé. Egyenest a fahéjszínű szemekbe nézett, ami sivár és kihalt volt. Elmerült bennük és egészen a mélyéig úszott a tekintetébe. A nyomorúságos, örömtelen írisz szinte megbűvölte és meg akarta fejteni annak titkát. Közelebb hajolt. Olyan közel, hogy már látta a fiú pupilláját körülvevő világosabb színárnyalatokat .
- Mit keresel itt? – szólalt meg hirtelen a fiú. Pislogott egyet és szemeibe visszatért az élet. Csodálkozva nézte az őt bámuló lányt.
Bess ijedten szívéhez kapott és nagyot visítva esett hátra. Olyan váratlanul érte az egész, hogy amint feltápászkodott a földről még szóhoz sem tudott jutni.
- Bocs, ha megijesztettelek. - szabadkozott a fiú és szemébe enyhe bánat ült. – Szóval, mit keresel?
- Én… azt hiszem, az öcsédet. – dadogta Bess megrökönyödve.
- Az öcsémet? – húzta fel kérdőn szemöldökét a fiú. – Nekem nincs öcsém.
Bess zavarosan összeráncolta homlokát. Bizonyára, akkor egy másfajta rokon. Tudta, hogy Nora említette a fiú nevét, de nem akart eszébe jutni.
- Akkor gondolom másrészről rokonod a kisfiú. – magyarázta a lány, miközben apró lépésekben hátrált az ajtó felé.
- Milyen kisfiúról beszélsz? - a fiúnak ötlete sem volt, kiről hadoválhatott neki a lány.
- Nora említette a nevét… - törte az agyát, vájta az emlékeket Bess és hírtelen a nyelvére ötlött a név. – Bill! Billnek hívják a kisfiút.
A fiú szájának széle felfelé görbült.
- Nora az én anyám és én vagyok Bill. – tárta fel a tényt a lánynak, akinek ettől még az álla is leesett. Sőt, Bill azt hitte, hogy az ölébe fog ájulni, olyan hírtelen lefehéredetett a lány pozsgás arca.
Jajj csajok!! Köszönöm, hogy még így is kitartotok mellettem:/ A főnököm teljesen meg van kattanva.. elvárná h minden nap dolgozzunk 10 órában... nos én csak 6 napot válaltam:/ ez a hónap ilyen lesz sajnos:/ de 2 hónapot fogok össz vissz dolgozni itt, és után ismét a régi leszek;) Köszönöm a komikat, meg a díjat, majd azt is küldöm tovább;) Puszi nektek
- Bocs, de nem tudok mást adni. – Tom egy nagy méretű fehér pólót nyújtott a nőnek, aki bele is bújt rögtön. Bedőlt az ágyba és magára húzta a takarót. Nagyot szippantott a levegőbe, ami a férfi illatával volt telítve. Megnyugvással töltötte el és rájött, hogy imádja ezt az illatot. Legszívesebben az egész fejét a párnába fúrta volna, csak hogy álmában is érezhesse.
- Gyere ide. – nyújtotta ki kezét Sarah az ágy mellett álló férfinak. Nem akarta megzavarni Tom éjszakáját. És főként, nem akarta kitúrni a saját ágyából. Kellemetlenül érezte magát, ahogy nézte a férfi tétova tekintetét. Látta rajta is hogy fáradt, mégsem mert csak úgy visszafeküdni saját ágyába.
Tom lerúgta lábáról a cipőt, lekapta pólóját és Sarah mellé feküdt. Fedetlen felsőteste oltalmazón vonta körül az enyhén reszkető nőt.
- Nem lesz semmi baj Tündérke… nem lesz semmi baj… - duruzsolta a nyugtató szavakat, miközben lágyan a nő haját simogatta. Odakint az egyre erősödő szél hangos süvítéssel incselkedett a fák ágaival. Az ég hangos dördüléseket hallatott, amitől még a ház ablakának üvege is beleremegett. Néha még a villám fénye is beköszöntött rajtuk. Ismét egy oltárian nagy vihar van készülődőben és Tom ennek a tudatában is volt. David majdhogynem minden egyes nap tájékoztatta az időjárás viszontagságairól és kerek perec kijelentette, ha akkora erejű vihar éri a szigetet, ami talán kockáztatja Tom épségét, akkor nincs más választása minthogy, új „búvóhelyet” kell Tomnak biztosítania.
A férfinak viszont esze ágában sem volt, megint egy ismeretlen kis szigeten landolni és bezárkózni a négy fal közé. És ugyan, hogy hagyhatná itt Isabelt?! Már képtelen volt elszakadni a nőtől. Karjai olyan közel húzta a didergő női testet amennyire csak lehetett. A sötét szoba nyugalmában hallotta a nő ütemes, halk szuszogását. Rajta is kiült a kimerültség és lehunyva a szemeit alvásra próbálta késztetnie magát, de hiába. Egy hang nem hagyta aludni. Egy hang, ami nem a nő egyenletes lebegővétele volt. Ezt a hangot belül hallotta. Izgatott, szapora, heves és egyenest a mellkasából érkezett. A zajongó kütyü fel le liftezett gyomrától egészen a torkáig, nyugvást nem hagyva neki. De nem bánta. Sőt hatalmas mosolyt csalt az arcára. Megcsókolta az alvó nő nyakát, majd a füléhez bújva csak egy szót mormogott alig halhatóan.
Jerry egy valamit tanult meg az évek során. A munkát sose vidd haza. És ezt be is tartotta . Akár a kabátját, az F.B.I. fegyelmezett, hűvös főnöke jelmezt is rögtön levetette magáról, ahogy belépett az ajtón. Tágas lakása modern volt a javából, mégsem érezte magát igazán otthon. Az esztétikus berendezést jegyese Becky Swanson intézte nyomban, ahogy összeköltöztek. Jerry kedvenc vászon anyaggal vont olvasó fotele landolt is a többit szakadt, vacak kacattal, mert Becky igényeihez és flancos ízlésének nem voltak megfelelők. Nem volt könnyű megválnia agglegény, nyugalmas életétől, de a nőért képes volt feláldozni bármit, amit eddig kedvesnek tartott. Igazi házi papucs. Sokszor nevetett ezen magában, ha csak arra gondolt, mi más szóval is illethetnék még kollégái ha otthon látnák. Talán már nem is papucs, hanem rózsaszín bolyhos mamusz lett. A nappali tisztaságról és makulátlan rendről árulkodott, mint mindig. Katonás sorba rakva a könyvek, műfaj és név alapján kategorizálva. Frissen vágott virág a dohányzóasztal kristályvázájában. Tudta jól, ha a legfelső polcon végighúzná az ujját, még ott sem találna rafináltan elbújt porcicák hadára. Legszívesebben begórta volna aktatáskáját a sarokba, levetődött volna a kanapéra és az asztalra feltett lábakkal, sörrel a kezében nézte volna a ma esti meccset.
- Megint sokáig voltál. Tudod, hogy nem szeretek egyedül vacsorázni. – Becky a konyhából lépett elő és üdvözléskép megcsókolta párja arcát. Hosszú aranyszőke haja copfba volt kötve, szemei füstösre sminkelve. Elegáns türkiz koktélruhát viselt Jerry nagy meglepetésére.
- Készülsz valahova?
Becky lemondóan sóhajtott egyet, majd megrázta a fejét. – Nem. Épp ez az, hogy nem rég érkeztem meg. Egy órát vártam rád Jerry az étteremben.
- A szentségit!… - káromkodta el magát Jerry, miközben homlokára csapott. Teljesen megfeledkezett a ma este ígért vacsoráról. – Ne haragudj Szívem. Ez a mostani ügy totál elveszi a figyelmem minden egyéb másról.
- Azt észrevettem. Még rólam is… - kedvtelensége kiült az arcára, ezzel is erősítve a férfi bűntudatát.
- Ígérem Szívem holnap este bepótoljuk. Ahogy végeztem haza jövök és…
- Ma van az évfordulónk és nem holnap. – szakította félbe a férfit.
- Tudom de… - a nőhöz lépett és átölelte derekát. – Legalább hagyd, hogy jóvá tegyem. – hatalmas kezét a nő arcára tette és végigszántotta ujjait a porcelán bőrön.
- Az utóbbi időben eltávolodtál tőlem. Már be se avatsz a mostani ügyetekbe, amin ennyit dolgozol. Már nem bízol bennem? – az angyali szemek repdesése mindig hatással volt Jerryre.
- Már hogyne bíznék benned. – szabadkozott ellenmondást nem tűrve a férfi. – Ha szeretnéd, már most el is kezdem. – Leült a kanapéra és az ölébe húzta a nőt. – De előre szólok, ismered a mostani ügyem gyanúsítottját.
- Jézusom…- tette szája elé a kezét szörnyülködve. – Mégis ki az?
Jerry szeme összeszűkült és gyűlölet csapott fel benne.
- Tom… Tom Kaulitz.
- Ezt nem hiszem el… - hüledezett.
- El fogom kapni. – jelentette ki elszántan és megcsókolta a nőt. Becky gyámoltalanul bólintott, majd a férfi karjai közé bújt, hogy elrejtse Jerry elől rosszindulatú mosolyát.
Sarah megállás nélkül futott. Menekült az életéért. Nem nézett hátra üldözőjére, próbált a sűrű erdő közepében nyomtalanul eltűnni. Lábai éppen, hogy súrolták a talajt, olyan volt, mintha egyenesen szállna. A félelem ismét átborzongatta testét. Tom! Hol vagy?! Üvöltött, amennyire csak bírták a hangszálai. A távolban egy alak bukkant fel. Ahogy egyre gyorsabban kapkodta lábait az árnyas arc kitisztult és megelevenedett. A gúnyos mosoly megvillant a magas fák közt átszűrődő fényben. Sarahnak ismerős volt az a mosoly… és azok a szemek. Ismerte azokat a szemeket, valahol már látta őket. Velejéig gonosz méregzöld szempár. Lábainak megálljt parancsolva megállt és kétségbeesetten nézett körül menekülő út után keresve. Már halotta a háta mögött közeledő férfi lihegését. Bekerítették… nincs kiút… neki most vége.
- Is… az istenért… Is!!!
Sarah szemei felpattantak a rázogatástól.
- Rosszat álmodtál? – kérdezte értetlenül a rémült nőre nézve. A nő a frászt hozta rá. Fogalma sem volt mi történhetett, egyszer csak arra kelt, hogy valaki erőteljesen hátba rúgja. Még mindig érezte az apró láb nyomát a gerince mentén.
- Nem voltál velem… nem voltál velem Tom… és… és én… úgy féltem. – hebegte a nő a sírás határán. Még felfogni se volt ideje, hogy mindaz, amit az előbb átélt és érzett, csak egy rémálom volt csupán, nem a valóság. Belecsimpaszkodott a férfi nyakába és gyermekien rávetette magát. Nem akarta elengedni, biztonságban akarta érezni magát mellette.
- Héé.. nyugi.. nyugi.. – simogatta a nyakában kapaszkodó nő nyakát. – Itt voltam végig… nem mentem sehova. Nem is fogok, ha nem akarod Tündérke.
Sarah Tom ölébe fészkelődött. Fejét egyenest a szilárd izomzatú mellkasra hajtotta.
- Éreznem kell, hogy itt vagy velem…
Tom megcsókolta Saraht. Lassan kóstolgatta a puha könny itatta ajkakat. Vágya felhevült és megállíthatatlanná meredt, ahogy érezte ágyékára ülni a nőt. Ujjai bebarangoltak a nagy póló alá és a nő melleit cirógatták. Megálljt akart parancsolni magának, amint elszakadtak ajkaik. Félt, hogy túl messzire ment és ezzel csak megrémisztette Isabelt.
Sarah viszont nem volt már rémült. Sőt, ajkai pajkos, édes kis mosolyra húzódtak és Tom nyakára tapadva csókolták tovább a férfit.
