Bocsánat csajok, hogy így elhúzódott ez a rész, de engesztelés képen már most neki látok a kövi résznek és holnap remélem sikerül is majd hozni :D de előtte még benézek hozzátok és behozom a lemaradásomat;) Jó olvasást:D
Még hallotta a visszafojtott lélegzet morajlását füleiben. Olyan közel volt. Megérinthette. Izgatottságát tisztán jelezte szapora szívverésének üteme, ami egészen a torkáig felszökve zakatolt, minél jobban megszűnni látszott a köztük lévő távolság. Megállt körülöttük a világ, s ezzel együtt véget ért minden gond és baj. A csönd áthatóan burkolta körül őket, védelmezve a két fiatal lelkét. Egymás szemeiben keresték a választ ki nem mondott kérdésükre; Szeretnéd? Bess gondolkodása leblokkolt és átadta magát a jelenlegi helyzet, sodró árjának. Szomjazott a csókra, melyet a felé közeledő ajkak szándékoztak adni. Lassan végigszántotta nyelvét kicserepesedett ajakin. Lehunyta hosszú szempilláit és sóvárogva várta az érintést….
- Hiába mondtam az edzőnek is, hogy csak egy kis horzsolás, ragaszkodott a korházhoz…- Peter nagyot fújtatott, amint összevarrt és befáslizott kezére nézett. - Figyelsz te rám?!
Bess felkapta a fejét és barátjára nézett. Az utcára hullott falevelekben botorkált és gondolatai megint visszakalandoztak a Bill szobájában történtekre, egészen addig a pillanatig, míg telefonja meg nem csörrent táskájában. Szégyellte magát, amiért szó nélkül faképnél hagyta a fiút, de zavarában nem tudta, hogyan közölje a sráccal; A barátja bekerült a baleseti osztályra és ott a helye mellette…
Miss. Barkernek sem magyarázkodott, egyszerűen közölte az idős hölggyel, hogy mennie kell.
- Persze… - felelte egykedvűen, mégis mosolyt erőltetve magára. Nem bírta kitörölni a fejéből a nagy kérdést: Mi történt volna köztük, ha nem csörren meg az a fránya telefon?! Vajon Bill tényleg meg akarta csókolni? És ha igen, viszonozta volna? Biztosan, hiszen vágyott rá, sőt majdhogynem könyörgött magában érte, hogy megtörténjen.
- Azt sem értem, hogy anyám miért rángatott ide téged is, mikor direkt hangsúlyoztam neki, hogy dolgozol. – Peter átkarolta a lány derekát és magához húzta. - de köszönöm, hogy itt vagy velem. – lágyan csókolta meg szerelmét, ezzel is mutatva háláját. Bess volt az első nagy szerelme, s titokban reménykedett benne, hogy egyben az utolsó is. Nem volt az a romantikus, érzékeny típus, de Bess előcsalogatta belőle az érzelgős, ábrándozó férfit. Múlt hónapban töltötték a harmadik évüket együtt, s bár Peter csupán egy évvel volt idősebb a lánynál, mégis úgy érezte, itt az ideje megkérnie a kezét. Édesanyja volt az, ki óvva intette a felelősségteljes döntéstől és azt tanácsolta, várjon vele a diplomaosztóig.
Bess a csók után felnyitotta szemeit. Csalódottan nézett bele a zölden szikrázó szempárokba. Mégis mi történik vele? Itt áll előtte az a férfi, aki eddig a mindenséget jelentette neki. Akivel le akart élni az életét. Mégis jobban örült volna, ha a fahéjbarna íriszek tulajdonosa mosolyogna most így rá. Újabb mosolyt erőltetve arcára pásztázta végig barátját. Jól nézd meg Bess… Peter oltalmazó, erős karjai, markáns mosolya, édes almazöld szemei és szőke fürtjei minden nőt levesz a lábáról… mint ahogy téged is… vagy már nem?! Tisztában volt vele, hogy Peter-rel megfogta az „Isten lábát”, de mégsem tudta elnyomni a Bill iránt keletkezett erős vonzalmát.
- Nagyon is jól tette anyukád, hogy szólt. Melletted a helyem.
- Jó. De nem olyan komoly sérülés…
- Nem olyan komoly?- csattant fel hitetlenkedve Bess. – Össze kellett varrni… az a rohadt szöges cipő teljesen kettényeste a karod.
Peter felnevetett Bess aggódásán. Jó, valóban kellett pár öltés, de megesik az ilyen egy focistával. Főleg ha az egyik csapattársa felbuktatja, és a másik keresztülgyalogol a karján.
- Hamar rendbe jön. – zárta is le a témát a férfi, mire Bess csak megforgatta a szemeit.
- Beülünk egy kávéra? – Peter az előttük lévő kávézó irányába bökött, mire Bess megrázta a fejét. Nem akart most több időt együtt tölteni a férfival, vagy legalábbis nem tudott. Így nem, mikor minden második gondolata Bill körül forgott.
- Vissza kell mennem. Még nem járt le a munkaidőm és csapot-papot otthagyva jöttem el.
- Nehéz a gyerekkel?
Bess a férfi kérdésétől hírtelen megdermedt. A gyerekkel…
- Nem… egyáltalán nem. – válaszolta kissé habozva, miközben zavartságát próbálta leplezni. – Nagyon jól kijövünk.
- Tudtam én, hogy ebben is jó leszel. – Peter büszkén nézett a lányra. Mennyit is hallgatta eleinte Bess aggodalmait a gyerekekkel való kapcsolata miatt és tessék… a jelek szerint nagyon is jól megy neki a bébi csőszködés. – Elkísérjelek? – ajánlotta fel udvariasan a férfi, mire Bess ismét csak a fejét rázta.
- Taxival megyek. Úgy gyorsabb. Így is tartok tőle, hogy nem fog Nora-nak tetszeni a császkálásom… - az út szélén várakozó taxihoz sietett és elbúcsúzott Petertől.
- Este várlak. – kacsintott felé még a férfi és becsukta a kocsi ajtaját. Bess bólintott, de már nem tudott mosolyt csalni arcára. Belesüppedt a taxi hátsó ülésébe, miközben újabb aggodalom csapott össze a fejében. Hogyan viszonyuljon most Billhez… Tegyen úgy, mintha mi sem történt volna, vagy igyekezzen ezentúl, két lépés távolságot tartani a fiútól?
Bocsánat a késésért, de igyekeztem.:D nem lett valami hosszú rész, de így elképzeléseim alapján eljutunk a 10. részig szerintem;) Jó olvasást és köszönöm a türelmet:DPuszi
- Hogy mi? – Bill majdnem kiejtette karjai közül a lányt. Jól hallotta a szavakat? Vagy csak hallucinált? Minden bizonnyal az utóbbi. Lehetetlen, hogy Nora nem az…
Bess nagyot nyelt. Torka száraz volt és kapart. Agya még zsongott a szavak töménytelen kavalkádosától.
Melyik legyen?... Ez a legkevesebb, amit azok után tehet… erről nem beszélhet senkinek …
Nagy cselszövésnek lett a tanúja Tom emlékei által. Saját szemével látta a titok őrzőit. A szőke nőt és az orvost. Átérzett minden gyötrő ijedtséget, mely a két apró babában zajlott. A méregként szétterjedő hiányérzet felemésztő volt még neki is. Elképesztő volt számára az ikrek közti nagyfokú kapocs, mely összetartotta és eggyé kovácsolta őket. A szétválasztás tudatát pedig ahhoz tudta volna hasonlítani, mintha egy ember levegő vagy víz nélkül próbálna meg élni. Soha nem tapasztalt érzelmeket élt át, míg Tom emlékeibe csöppent.
- Ismételd meg Bess… - Bill kisimította a verejtéktől nedves hajtincseket a lány arcából. Felültette, de karjaival továbbra is tartotta a megviselt testet.
- Láttam egy nőt… - kezdett bele Bess. – Szőke volt, mint Nora és… - nem folytatta. Igyekezett minden apró foltra visszaemlékezni. Azon strapálta magát, hogy kivegyen pár felismerhető arcvonást, hogy beazonosíthassa az idegen nőt, ki elvitte egyikkőjüket.
- És? – a fiú kissé idegesen sürgette Besst a továbbiakra. Bár nem szeretett volna megerősítést kapni félelméről, de már tudni kellett az igazat. Mégis, mi folytán van – vagyis volt – neki egy ikertestvére?!
- Csak foltokban láttam Bill. Nem akarok hazudni, vagy olyat állítani, amiben nem vagyok biztos, de az a nő… az a nő elvitte valamelyikkőtöket. Egy orvos is segített neki.
Bill arca lesápadt. Felborult minden körülötte. Mégis ki Ő valójában? És kik azok az emberek, akik 20 éve körülveszik? Minden csak hazugság lenne?… a szeretet, amit kapott, az anyai féltés és törődés mind csak egy hatalmas titkot fedő színjáték volt? Még Miss. Barker is hagyta őt hazugságban élni?
- Istenem Bill! – Bess átkarolva a fiú vállát megölelte. Egy napja, hogy ismeri a fiút, mégis az egész életét megismerte, sőt, annál sokkal többet tudott. Ő már ismerte a fiú rejtett múltjának apró kirakós kockáit.
- Mit láttál még? – Bill visszanyelte feltörő könnyeit és arca elkomorodott. Erősnek kell lennie, bármi is derüljön még ki.
- Nem láttam mást, de hallottam hangokat. – Bess kétszer is átgondolta, elmondja-e az orvos és a nő közt zajló párbeszédet. Nem állt szándékában még jobban felkavarni a fiút, viszont ha a fiú helyében lenne, ő is tudni akarná az igazat és ettől nem foszthatja meg, még Ő is. Teleszívta tüdejét levegővel és belekezdett.
- Egymás mellett feküdtetek. Te és Tom…. – Lehunyta a szemét. Újra előtte volt a kórteremben lezajló filmszalag. – Olyan békések voltatok… nem féltetek, mert együtt voltatok mind addig, míg be nem jött egy orvos… felmért benneteket, de mintha Ő nem tudott volna dönteni. Egy szőke nő lépett elő mögüle… Ő rábökött egyikkőtökre… Valami egyességet köthettek, mivel figyelmeztette is az orvos a nőt, hogy erről senkinek sem beszélhet.
Bess felnyitotta szemeit és rögvest a mélybarna, csalódottsággal teli szempárokkal találkozott. Szükségtelen volt megszólalnia a fiúnak, Bess pontosan kiolvasta tekintetéből a nyomasztó, felkavart érzéseket. Hiába volt tele bánattal és kínnal, még így is elragadónak vélte a fiú szemeit. Megállt vele a világ, akárhányszor csak elmerült a fiú íriszeiben. Vigaszt akart neki nyújtani. A tudtára adni, hogy nincs egyedül. Egyre közelebb és közelebb hívogatta a fiú szeme. Szája szélét csiklandozta a fiú lehelete.
- Sajnálom… - suttogta Bess és homlokát a fiúéra támasztotta.
Bill ujjai a puha bőrt tapintották. Keze a lány tarkójára csúszott és gyengéden mélyesztette ujjait az aranybarna hajzuhatagba. Már nem is emlékezett, mikor volt utoljára ilyen közel valakihez. Szüksége volt most valakire, aki nem csapja be. Aki nem titkol előtte semmit. Segítségre és megértésre vágyott, melyet Bess a kezdetektől nyújtott neki.
Úgy látom sokak megkedvelték ezt a kis novellát:) vagy nem? :D pedig elég félve kezdtem neki írni. Nem sokan szeretik a paranormális írásokat, de én viszont oda meg vissza vagyok értük:D na mind 1:D Jó olvasást lányok és még vagy 2 rész biztos lesz belőle:D
Együtt voltak, akárcsak az anyaméhben. Sírásuk abbamaradt, amint megszokták új környezetüket. Már nem féltek az újdonsült külvilág, számukra érthetetlen zajongásaitól. Mint ahogy a kezdetektől fogva, most is ott voltak egymásnak erős támaszként. Egy fehér köpenyes alak vizslatta őket, merengő szemekkel.
- Melyik legyen?
A köpenyes férfi mögül, egy magas szőke nő lépett elő. Bess nem ismerte fel a homályos emlékkép alapján, a titokzatos nő kilétét. Úgy nézte őket, mintha csak egy húsbolt friss árui közt kéne választania. Épp, hogy a babákra pillantott és rábökött az egyikre.
- Az ott. – az orvos engedelmesen kivette a kiválasztásra került babát és egy plédbe csavarva belehelyezte a kosárba.
Bess átérezte a baba rémületét. Megszűnt a nyugalom, a biztonság. A kosárba bújtatott baba sírni kezdett, ahogyan a magára hagyott testvére is.
Nem voltak ők mások, csupán Két lélek, mely egyszerre fogant. Két lélek, mely együtt jött a földre. Két lélek, mely egymáshoz tartozik, mégis elszakították őket.
Bess még hallotta az idegen nő érzéktelen hangját.
- Ez a legkevesebb, amit azok után tehet, hogy …
A szavak összekutyulódtak fejében. Összpontosított, hogy halljon mindent. Érezte a benne megbújó lélek akaratát is, hogy lássa a valóságot.
- Bess, könyörgöm, térj magadhoz! – Bill a lány arcát pofozgatta, hátha így magához eszmél. Már vagy öt perce, hogy Bess szemei felakadva forogtak körbe- körbe. Homloka verejtékezett, miközben bőre jéghideg volt. Szíve egyre szaporábban pumpált. Bill az ujjával nyomta le a lány nyelvét, nehogy megfulladjon a „roham” közben.
- Engedd Őt el! Hallod! Hagyd őt ki ebből az őrültből Tom! – csak remélte, hogy ikre lelke enged kérésének. Tudta, hogy ez már sok lesz Bessnek. Nem elég, hogy látnia kellett egy rátörő rohamot, még saját maga is átéli, milyen, ha más költözik a testébe.
- A francba is! Hagyd már abba! – üvöltötte még jobban kikelve magából.
- Erről nem beszélhet senkinek. – Bess az orvos szavait hallotta, miközben a kosár a nő kezébe került. A képek egyre jobban eltorzultak előtte. Fülében még ott zengett a két baba gyötrelmes sírása…
- Bess.. hallasz engem… légy erős… nyisd fel a szemed. Ne hagyd magad… - arcán már érezte a fiú, remegő kezének érintését. Igyekezett úgy tenni, ahogy Bill hangja súgta neki.
- Még nem láttál mindent. – az idegen lélek hangja csalódottan vízhangzott a lány fejében.
- Miért nem mutatod meg Billnek azt, amit szeretnél? - te jó ég! egy halott ember lelkével beszélgetek magamban?!
- Pontosabban egymás gondolatmenetén keresztül beszélünk. – helyesbített Tom, majd folytatta. – Bill elméje nem elég nyitott, hogy megmutassak mindent neki. Már rengetegszer próbáltam, de leblokkol a hitetlenségével.
- akkor miért nem mondod el neki?
- Én magam se tudtam eddig, hogy miért is kerestem őt halálom előtt. Még azt se tudom, hogyan haltam meg. Csak úgy tudok visszaemlékezni az elmúlt életemről, ha más testében vagyok. Bill a testvérem. Viszont nekem mégis más emlékem van az anyámról,mint neki.
- Ígérem. Segítek megtudni az igazat, de engedj most el.
Tom nevetése csilingelt fejébe.
- Nem tartalak fogva. Egyszerűen csak vissza kell venned a kontrolt magad felett és én máris eltűnök a formás kis testedből.
- Ezt Bill is tudja? – Bess meglepődött. Bill bármikor „kitoloncolhatta” volna testvére lelkét magából?
- Persze, hogy tudja, csak nem megy neki. Túlságosan gyenge jellem és könnyen befolyásolható.
Bess összpontosított. Elméjének minden idegvégződése készen állt a vezető pozíció vissza szerzésére. Bízott magában. Tudta, hogy menni fog neki.
- Az istenért Bess! – Bill magához vonta a lány könnyed testét, ahogy felnyíltak szemei. Bess légzése normalizálódott. Sikerült. Könnyed szerrel győzte le a testét uraló lelket.
- Bill…. – hangja még akadozott, de akkor is ki kellett mondania. – Nora nem… nem az igazi anyád…
Remélem még emlékeztek erre a sztorira:(:D sajnálom, h csak mos lett rész belőle, de már túl akarok adni rajta, szóval igyekszem is azt a maradék pár részt hamar hozni és lezárni végre ezt a törtit. Holnap igyekszem hozni egy sakkba tartvát és egy Két lékek részt is:) Köszönöm a komikat a kitartást, és mindent amit csak adtok:)
Sarah már az idejét sem tudta, mikor volt utoljára férfival. Úgy kívánta Tomot, mint egy dús növény az éltető vizet. Teljesen magába akarta szívni a férfit. Eggyé válni vele. Megadni mindent, amire csak vágyik, cserében azért a védelemért, amit kap. Ujjai minden egyes kockát kitapogattak a gondosan kidolgozott hason. Ajkai megállás nélkül, mohón falták a férfi száját. Vehemenciája a plafont verdeste, mégis hírtelen megálljt rendeltetett el. Elszakadt a férfitól és elhúzódott tőle.
- Is, én nem akartam… - Magyarázkodott zavartan Tom. Irtózatosan érezte magát, azért amit tett vagy legalábbis tenni készült, de meg mert volna esküdni rá, hogy úgy érezte; a nő is akarja. Esze ágában sem volt bármilyen testi kontaktussal lerohanni a nőt, főleg azok után, hogy ziláltan, zavarodottan és rettegve jött el este hozzá. Ő csak meg akarta nyugtatni. Védelmet biztosítani minden szempontból, ahogy csak kitelt tőle, de mikor Isabel ajakit a száján érezte és a nő könnyed teste az ölébe simult elvesztette önuralmát. Győzedelmeskedett a testi vágy és igen, szeretkezni akarat a nővel.
- Tudom… ne haragudj. Én voltam a hülye. – a nő nem mert a férfira nézni. Hogyan is mert volna? Szíve hevesen lüktetett, annyira kívánta még mindig a férfit, de nem feküdhetett le vele. Hidegen hagyta, hogy Jerry és a többi munkatársa mit is gondolna róla, ha megtudnák; teste nagy részben aratta annak sikerét, hogy rács mögé dughatják a zenészt. Tomra volt tekintettel. Miatta nem hagyta, hogy megtörténjen. Bűntudata Tommal kapcsolatban minden együtt töltött perccel csak erősödött. Bár még szóval sose mondta neki a férfi, belül mégis érezte; feladata végcélhoz ért. Tom féltése és törődése tükrözte elnyomott érzéseit. A legborzasztóbb az volt az egészben, hogy az érzés kölcsönössé vált Sarah részéről is. Beleszeretett a férfiba. Sőt, megannyiszor játszott már a gondolattal; mi lenne, ha sose hagynák el Tuvalut. Ha örökké itt maradnának ketten. De tudta; lehetetlen. Jerry személyesen jönne érte, ha pedig menekülni próbálna Tommal, főnöke élete végéig üldözné őket. Nem volt más választása. Hiába hitte és bízott is a férfi ártatlanságába, mégis muszáj lesz neki visszacsábítania az Államokba ahhoz, hogy segíteni tudjon majd neki.
Sarah összeráncolta homlokát, amint kitekintett az ablakon. Vastag, fekete felhőtakaró szegélyezte az eget. Fogalma sem volt róla, hogy tulajdonképpen nappal vagy még este van. A villámok egészen mélyre nyúltak, s fényük hátborzongatóan világította meg a dühöngő óceán magasra csapó hullámait. Vissza kéne mennie a házába. Ki tudja Alf él-e még egyáltalán, vagy a szúrt sebének köszönhetően a padlóján vérzett el. Jerrynek is telefonálnia kéne, főleg az időjárást illetően. Ha nagy vihar van készülőben szednie kell a sátorfáját azonnal. Felpattant az ágyból és belebújtatta lábait cipőjébe.
- Hova készülsz? – Tom zavarosan összevonta szemöldökét. Odakint rettenetes szélvihar tombolt, a nő pedig oda akar kivágtatni?!
- Vissza kell mennem. - jelentette ki könnyedén a nő és feltette fejére Tom pulcsijának kapucniját.
- Azt már nem! – elszántságát mutatva karon ragadta a nőt és visszarántotta az ágyra.
Sarah halk puffanással érkezett a matracra és dühösen véste pillantását a férfiéba. Bármilyen makacs is legyen Tom, neki mennie kell, méghozzá egyes egyedül. Kitépte karját a bilincsként fogva tartó kézből és újra felállt.
- Tudom, mit teszek Tom! Felnőtt nő vagyok, senkim sem vagy, hogy megszabd mit tegyek!
A nő hírtelen, felbőszült szavai hatalmas nagy pofonként értek célba Tomnál.
- Szóval senkid sem vagyok! – ismételte idegesen, enyhe sértéssel a hangján Tom. – Akkor mégis mi a lófaszért hozzám jöttél el este?! – ordítva kérte számon a nőt. Mégis mi ütött ilyen hírtelen a nőbe?
- Nem úgy értettem. – sóhajtotta elgyötörten a nő. Nincs ideje magyarázkodásra, vagy értelmetlen veszekedésre. Minél hamarabb vissza kell érni a házba. Jerry már vagy ezerszer hívhatta helyzetjelentést adni az Alf szállítására érkező géppel kapcsolatban. – De értsd meg, vissza kell mennem most!
- Akkor veled megyek. – Tom ellentmondást nem tűrően nézett a nőre és magára kapta cipőit. Nem hagyhatta – és nem is akarta hagyni - hogy a nő egymaga térjen vissza oda ahol nemrég megtámadták és feltehetően a támadója is ott tartózkodik még.
Sarah nem ellenkezett. Rájött; többre jut, ha enged a férfi akaratának, mintsem ismét ellene szegüljön. Ahogy Tom lenyomta a kilincset a szél kicsapta az ajtót. Sarah Tom karjába fonta kezét és elindultak a süvöltő vihar csavarta fák maradványai közt.
*
Lecsavarta a hangerőt. A hangfalak dübörgése rögvest megszűnt. Már a hangos basszusgitár sem nyugtatta pattanásig feszült idegeit. Ujja várakozón doboltak a kormányon. Várt. Már vagy több mint egy órája ült autójában a nő háza előtt. Semmi fény nem szivárgott a leengedett redőnyök apró lyukai közt. Vajon hol van és mit csinál? És ami a legfontosabb; egyedül van oda ilyen késő estig?
Elővette mobilját és Ann számát tárcsázta.
- A picsába! – teljes erejéből beleütötte öklét a kormányba, ahogy meghallotta a sípoló hangot, majd a beprogramozott gép, rideg hangon közölte: A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető…
Ismét benyomta a cd lejátszó zöld gombját és a hangfalak felhördültek megremegtetve a műszerfalat és ablakokat. A motor ádázan felbődült amint elfordította a kulcsot. Nem bírt egyhelyben ülni tovább. Felkacagott, ahogy meglátta magát a visszapillantó tükörben. Úgy festett, mint egy eszelős őrült. Kémkedd a saját barátnője után. Legalábbis remélte, hogy Ann-t annak tudhatja még be. Lassan engedte fel a kuplungról lábát és elindult. Éppen kanyarodott le az utcáról, de még látta a ház elé érkező fénycsóvát. Megfordult. Még szerencse, hogy nincs már nagy forgalom és az utak majdhogynem kihaltak. Egy sárga taxi parkolt le a nő háza előtt. Bill még levegőt is elfelejtett venni, ahogy meglátott egy férfit, aki kinyitotta a hátsó ülés ajtaját. A nő ott állt, talpig krémszínű ruhájában. A férfi átkarolta a derekát és az ajtóhoz kísérte. Bill nem nézte tovább, a gázra taposott és hangos kerékcsikorgással hajtott el a nő háza előtt. Mi mást tehetett volna? Rendezzen jelenetet az utca kellős közepén? Alázkodjon meg még jobban a nő előtt? Azt már nem. Csalódott. Elvárta volna, hogy legalább Ann kimondja kapcsolatuk végét, nem pedig kétségek közt hagyva a dolgot más társaságát keresi.
Ann hátrakapta fejét a füstölgő gumik hangjára. Felismerte a kocsit, s annak tulajdonosát.
- Micsoda őrült. – nyomatékosította a mellette álló férfi.
- Vannak még ilyen emberek. – visszafordult a férfihoz. – Köszönöm az estét Dr. Wilmer. – elővette táskájából kulcscsomóját és az ajtóhoz lépett.
- Ugyan én köszönöm, hogy elfogadta a meghívásomat engesztelés képen. Még sosem esett meg velem, hogy összecseréltem két leletet. Nagyon sajnálom.
- Semmiség. –legyintett Ann és kinyitotta lakásának ajtaját. Nem vágyott másra, mint egy jó meleg fürdőre egyedül. Pontosan tudta, mit gondolhat most róla Bill. Egy utolsó, szemét kis ribancnak vélheti, pedig nem tett semmi rosszat, csak elfogadott egy vacsorát, cserében azért, hogy téves leleteket kapott az orvostól. Talán fel kéne hívni? De a gondolat meg is semmisült. Minek magyarázkodjon? Az egész kapcsolatuk azért tart ott ahol, mert Bill nem hallgatta végig. Most se lenne másképp. Elbúcsúzott az orvostól és magára zárta ajtaját. Levendula illata terjengett, ahogy a mély kád egyre jobban megtelt a gőzölgő meleg vízzel. Fáradt volt és kimerült. Idegileg tönkre vágta a hét folyamán zajló gondok. Bill-el való kapcsolata valóban zárt vágányra futott…
Bocsánat a kimaradásért, DE! ennek sok oka volt:D elsősorban itt volt a szülinapom és együtt ünnepeltem a hétvégén Agnusdeivel Renee-vel Boo-val és Tüncival:) Köszönöm a felköszöntést Carly és Minike:D Nagyon jól esett:D Bezony 20 éves lettem! :D Hogy mi változott? Semmi:D ugyan olyan kis lökött, hülegyerek vagyok mint 16 18 évesen:D persze tudok én komoly és érett lenni, de azok ritka percek:D Van még egy hírem, új munkát kaptam, szóval több időm lesz most már tényleg írni:D:D Röviden most csak ennyit, a héten jelentkezem az új részekkel:D Köszönöm a komikat és a türelmeteket Puszi csajszik:D
Húú itt az újabb rész a Sakkban Tartvából. Mentem is dolgozni:D Jó olvasást, holnap jelentkezem és tényleg benézek hozzátok is mert elment most így az időm, bocsi:S
Ha luxusról volt szó, akkor Valentino ebben a kategóriában is vitte a prímát. Múltkori látogatásom alatt az alkohol nagy nyomásban homályosította látásomat és bár tudtam, hogy Valnetino Szardínia sziget leghatalmasabb villájának tulajdonosa, mégis leesett az álam, ahogy
beléptem az ajtón Tom előtt. A visszavonulási bulikor, nem a főbejáraton fogadták a vendégeket, sőt, a hatalmas monstrum ezen részét nem is láttam, hiszen - a hallomásaim szerint- 103 helyiséget aligha lehetne idegenvezető nélkül bejárni.
- Tyhűű ha… - álmélkodtam, amint megláttam az érdekes, kettős csigalépcsőt hosszan, a fenti emeletekre kacskaringózni. Jesszus… hány helyen lehet itt a felső szintre menni?! Ez nem is luxus villa, hanem labirintus…
- Nyugi Baby. – Tom megfogta a kezem és tovább húzott.- Ez még csak a fogadóterem.
Milyen nyugtató…úgy mondta, mintha ez egyértelmű és természetes lenne. Ottavio háza sem volt kicsi, sőt, mikor hozzá költöztem a gardrób szekrényre hittem azt, hogy a szobám… de ez már mindent felül múlt. Egy újabb ajtón haladtunk át. Ahogy a padlóra szökött tekintetem, rögvest vésőt ragadtam volna, hiszen 24 karátos aranymozaikokon tipegtem. Elég lett volna pár kis kocka belőle, hogy gond nélkül megéljek életem végéig. A szoba cseresznyefával volt borítva. A sok bábú és tömérdek ruhaanyag sokasága árulta el, hogy valószínüleg most járunk a dolgozószobában. Tom megint kinyitott egy ajtót, amihez már csak fújtatni tudtam. Könyebb lenne egy golfkocsival bajárni a villa alsó szintjét…
Célba értünk, amit el se hittem. A terem dugig volt híres énekesek, modellek és színészek hadával. Hmm.. oké, hogy én voltam a legkelendőbb és a legjobbnak kikiáltott Pornószinésznő, de mi a fenét is keresek az Elit Társaságban?! Mindneki Valnetino ruháit túrta. A nagy zsibongásban Billt is megtaláltuk, aki már – a számomra röhejes – új göncében villogott. A méregzöld színű, fitteres felső maga volt a borzalom. Kígyóbőrmintázatu sztreccs nadrágot viselt és amint megláttam magassarkú cipőjét a lábán elakadt a lélegzetem. Méghogy nem homár… Na de kérem?! Kezébe adnék egy jegeskávét, rögtön forrni kezdene….
- Na milyen? – fordúlt körbe izgatottan Bill és Tom valóban szakértői szemekkel vizslatta.
- A zöld és az őzbarna kombináció remek. – válaszolta.
Hogy mi van? Meg se említi hogy; De Öcskös, az a magassarkú pipőke már nem kéne oda…!
- Szerintem is. – helyeselte Bill ezerwattos vigyorral. – Akkor ezt nézd meg.
Karon ragadta Tomot és egy felruházott bábuhoz cibálta.
Egyedül maradtam a sokaságban, de nem mintha bántam volna. Így is nehezemre esett visszatartanom a feltörő, őszinte kritikát Billel szemben. Egy hosszú asztalon különböző ételek és italok sorakoztak a vendégek számára. Megragadtam ez pezsgőspoharat és kortyolgatni kezdtem.
- Nocsak nocsak. – egy ismerős férfi hang szólalt meg mögülem.
Hátrafordúltam és nem akartam hinni a szememnek, mikor megláttam az illetőt.
- Sean. Jó újra látni.
- Az érzés kölcsönös.
Rögtön flörtöléssel kezd, ezt már szeretem. Sean-nel jó pár évig melegítettük egymás ágyát. A szex vele igazi közelharc. Durva, kemény, kicsit erőszakos, csöppnyi érzékiséggel fűszerezve. Az orgazmusok áradata garantált volt vele. És mi a legcsábítóbb tulajdonsága azon kívül, hogy káprázatos barna szemei, tejcsokoládé bőre és alaposan kidolgozott teste van?! Hát nem más, minthogy gyűlöli Ottaviot. Talán még nálam is jobban.
Kicsit rövid rész lett, ezért bocsánatot is kérek, de jelen állapotban nem tudom annyira beleélni magam :S folyton a Sakkban Tartvát írnám de még az Ámokfutás új részét is be kéne fejeznemXD Igyekszem hosszabb részt íni kövileg ígérem:)
Bess pulzusa lassan normalizálódott és rettegése is alábbhagyott. Letérdelt a földön fekvő fiúhoz és segítette felkelni a hideg járólapról. Ha nem saját szemével látta volna Bill gyors és váratlan személyiségváltakozását, akkor még most se hinné el, hogy ilyen valóban létezik.
- Bántottalak? – a fiú félszegen nézett a lány szemeibe. Fájdalommal töltötte el a tudat; Bess fél tőle. Sosem lesznek újra barátai. Sosem lesz újra a régi Bill egy normális élettel. Ismét szöget ütött fejébe a halál csábító hívószava. Talán, ha újra begyógyszerezné magát a zárt ajtók mögött, vagy csak egy hírtelen mozdulattal elég mély sebet ejtene vénáján táncoló pengével…. Igen, akkor minden bizonnyal megszűnne ez a nyomorúság, melyet a testében lappangó idegen lélek okoz neki évek óta.
- Nem, dehogy. – nyugtatgatta meg a lány a kétségbeesett srácot. – De bevallom; megijedtem!
- Mindig nézd a szemet Bess. Csakis a szememet. – felemelte fejét és tekintete a lányéba kapcsolódott. – Ha nem látsz bennük semmit, ne gyere a közelembe. Akkor nem vagyok önmagam és bármit is csinálnék veled…
- Nem akart bántani. – szakította félbe Billt a lány. – Azt kérte, hogy segítsek neked. De fogalmam sincs, hogyan tudnék Bill. Talán, ha beszélnék Noraval…
- Nem! – ellenkezett rögvest a fiú. – Anyám még velem sem hajlandó erről beszélni. Inkább úgy tesz, mintha semmi bajom nem lenne, és még jobban beletemeti magát a munkájába. Nem akartalak ebbe belerángatni, főleg nem az első napodon, amit nálunk töltesz. De ezzel már elkéstem.
Bess átkarolta a fiú vékony derekát, átsegítette szobájába és beleültette tolószékébe. Fülében még ott csengettek a szavak: Szüksége lesz rád! Segíts neki! És Bess segíteni is akart. Bár még azt sem tudta, hogyan tudna és hol is kezdje, de egyben biztos volt; Bill bármennyire is ellenezze, beszélni fog Noraval. Ha a Billben megbújó lélek valóban az ikertestvére, akkor Nora tud valamit. Esetleg egy régi, jól őrzött titkot, amit semmi áron nem adna ki, még a fia élete miatt sem?! Annyira elmerült gondolataiba, hogy észre sem vette, mikor aludt el a fiú.
A csendes szuszogására eszmélt fel. Először látta ilyen nyugodtnak Bill arcvonásait. Nem volt benne semmi bánat, fájdalom. Tükörsima volt és békés. Szájának két sarka enyhén felfelé ívelt, mintha mosolyogna. Talán azért is, mert álmaiban szabad és a magaura. Szívesen megismerte volna a régi Billt. Gondolatmenete töredék részében még az is megfordult a fejében; hogyan viszonyulna a sráchoz, ha még a „betegsége” előtt találkoznak. Biztosra vette, hogy Bill volt a nagymenő, sőt, a baráti banda csapatvezére. Egy magabiztos, merész kamasz, akinek nem állhatott útjában semmilyen szabály. Bess hosszadalmasan elidőzött a karakteres vonásokkal megáldott arcon. Bárcsak beleláthatnék az álmaidba. Sóhajtotta halkan és megérintette a fiú arcát. Ujjai óvva simították végig a puha, hűvös bőrt. Összerezzent. A szoba levegője egyre jobban lehűlt és libabőrös lett még a háta is, ahogy érezte a mellette elsuhanó árnyat. Nem voltak egyedül. Valami más is tartózkodott még a szobában rajtuk kívül. Bess nem hitt a szellemekben, de most saját maga tapasztalta a jelenséget. Bill szemei felpattantak. Láthatóvá vált az ajakin kiszűrődő levegő. A vér is megdermedt ereiben, ahogy megpillantotta a lány mellett álló alakot.
- Nem!! Őt ne!! – rikoltott az árnyra de az ügyet sem vetett rá. Belépett Bess testébe…
A lány térdei megrogytak és eszméletét vesztve hanyatlott a földre. Egy filmszalag játszódott le agyában. Egy film egy fiú életének minden egyes percéről.A kezdetektől egészen a végig. Az Újszülöttek osztályán két baba sírt fel egymás mellett. Apró kezük kék szalagáról tisztán kiolvasta mindkét nevet. A jobb oldali baba karján a Tom a bal oldali baba karján a Bill név szerepelt és vezetéknevük megegyezett: Kaulitz.
Itt az ígért rész a Sakkban Tartvából, remélem tetszeni fog csajok:) Sikerült hamar felraknom, mert úgy döntöttem addig nem fekszek le meló után aludni míg fel nem tudom rakni nektek:D Remélem nem alszok délután 6-ig és akkor jön az Ámokfutás is, ha mégis elalszok akkor előre bocsánat mindenkitől, de legalább a holnap estém szabad lesz és frissíteni is fogom az oldalt ezerrel;) Puszi nektek addig is:)
Minden egyes ízem-részem Tomot akarta. Szám telhetetlenül falta lágy ajkait, de többre volt szükségem belőle. Ahogy ujjai dédelgették a csikómat, hüvelyem összerándult pajkos társát magába követelve. Azt akartam, hogy újra betelítsen teljesen. Kemény, vad és könyörtelen legyen. Buzgón ráncigáltam lefele róla a nadrágját, mikor becsapódott szobájának ajtaja. Ijedtemben összerezzentem a hideg kagylón, mitől Tom elszakadt a számtól.
- A francba! – morogta nyugtalanul. Vajon minden reggel ilyen harapós? Megragadta a kezem és lehúzott a mosdóról. Megigazította nadrágom, majd a sajátját, rendezte arcvonásait, s mire Bill ránk nyitott a fürdőben, teljesen úgy tűnt, mintha mi sem történt volna köztünk. Talán az én szapora légzésem lehetett volna árulkodó jel, de Tomot elnézve próbáltam én is türtőztetni hevességemen. Most talán még egy hideg zuhany se tudta volna csillapítani szilajra korbácsolt vágyódásomat iránta.
- Mehetünk végre?- érdeklődött karba tett kézzel dacosan Bill. – A taxi mindjárt itt lesz.
Gondolom nem tetszett neki, hogy még mindig Tom szobájában vagyok, mert megvető pillantása szemernyit sem változott.
Tom bólintott, és ahogy ellépett mellőlem visszahúztam a kezénél fogva.
- Gond lenne… ha mégis veletek tartanék?
Nem is tudom, mi folytán bukott ki belőlem ilyen hírtelen a kérdés, de ahogy eszembe jutott Livio, vagy csak a szobám négy fala, rögtön mehetnékem lett.
Bill szemei kikerekedtek, majd határozott jeleket lövellt bátyja felé a helyes választ illetően, ami szerint egyértelmű IGEN. Lerítt róla, hogy így is én vagyok a legnagyobb nyűgje a mai nap folyamán. Tom azonban csak megrázta a fejét és átkarolta a derekam.
- Gyere Suzy.
Az időt nézve – ami így is minimum tíz perc késésről árulkodott – felajánlottam a fiúknak, hogy Ottavio valamelyik autójával menjünk a taxi helyet. A fehér X6-os BMW kulcsát vettem el végül 
és persze nem kértem fel Liviot magánsofőrnek. Nosza Livio így is a végsőkig küzdött, hogy velünk kell tartania a biztonságom és Ottavio megbízása végett, de Tom könnyedén, egy mondattal leszerelte, mi szerint ahova megyünk, csak meghívottak léphetnek be és amúgy is Ő maga vállalja az Őrzővédőm szerepét.
Bill egész úton úgy ült, mint aki maga alá csinált. Erősen szorította a feje fölött lévő kapaszkodót és néha elkapott a frász, ahogy rám 
ordított: Lassíts!!! Ha tehette volna tripla biztonsági övvel szögezte volna magát a bőrüléshez. A vészjósló arckifejezéséről meg ne is beszéljünk… Bevallom, a vezetési stílusom nem igazán a nyugodalmas tempóról és a csigalassúsággal bevett kanyarokról híres. Szeretem odatenni a lábam arra a gázpedálra, főleg ha már egy ekkora motor bőg fel alattam, de azért fele annyira sem életveszélyes, mint ahogy Bill előadja. Néha oldalra sandítottam a mellettem ülő Tomra, aki csak Öccse jajveszékelésén vigyorogva nézett kifelé az ablakon. Épp, hogy leparkoltam Valentino luxus villájának mélygarázsába – ami voltaképpen megfelelt egy bevásárlóközpont parkolójának – mikor Bill
remegő térdekkel kipattant a járgányból és hálát adott Istennek, hogy túlélte az utat. Azt hiszem, ott, abban a percben döntöttem el, hogy bármi legyen is, visszafele átadom Tomnak a volánt, csak ne kelljen még egyszer átélnem egy ilyen férfi halálfélelmes cidrit.
- Maradj itt Baby. Billel kerítünk valami neked való ruhát.
Hát igen. Örültem, hogy lekoptattuk Liviot, de átöltözni már tényleg nem volt időm, amúgy sem akartam, hogy Bill tényleg kitérjen a hitéből. Így maradt a bő sort az inggel, amiben úgy festettem, mint egy jól táplált nagycsoportos kisfiú. Azt se bántam volna, ha végig a kocsiban kellett volna maradnom, csak ne legyek otthon.
Tom már testvére nélkül, egy szál halványlila ruhadarabbal tért vissza, ami egy tenyerében is elfért. Valószínűleg Bill már a kifejezetten CSAK neki tervezett rucikba bújt bele önfeledten.
- Segítsek? – kérdezte meg, miután kezembe nyomta a ruhát.
Beszálltam a kocsi hátsó ülésére és már vetkőzni is kezdtem.
- Megy egyedül is. – nem mintha bántam volna, ha két erős karja húzná le rólam az inget, de magamat ismerve; nem csak az ing került volna le akkor. Ottavio puszipajtásának bekamerázott mélygarázsa pedig nem a ’Szerelmi Légyottok’ legpompásabb búvóhelye.
- Szerintem jobb, ha a melltartót is leveszed.- közölte véleményét pimaszul vigyorogva, miután magamra húztam a ruhát.
Lenéztem a dekoltázsomra és valóban igazat tudtam adni neki. A felsőrésze akkora V kivágással volt ellátva, hogy a fél melltartóm kikandikált alóla. Nem volt más választásom. Levettem a melltartót és kibújtattam a sortból is lábaimat.
- Ennél hosszabb és kevésbé kihívó gönc nem volt? – mutattam a combom közepéig érő ruha végére. Még jó, hogy a tegnap esti magas sarkúm passzol hozzá.
- Azt hittem szereted kitenni azt amid, van. – a kocsinak dőlt és tetőtől talpig felmért. – De különben is. Örülj annak, hogy ezt meg tudtam szerezni Baby. Bent akkora a káosz, mint egy turkálóban. Valami olasz topmodell csaj kezéből kaptam ki ezt is.
- Felőlem aztán Madonnától is nyúlhattad volna… - lezártam a kocsit és elindultam.
- Azért egy köszönöm, mégiscsak jár nekem, nem gondolod?! - hosszú lábaival se perc alatt utolért. Megforgattam a szemeimet és hangos sóhajt ejtettem. Nem mintha nehezemre esne, de most mit vár? Hálálkodjak neki minden percben?!
- Jó… Kösz. Így jobb?! – az erős napsugarak fénye szinte bántotta a szemem, ahogy kiértünk a homályos garázsból.
- Nem hangzott őszintének… De nem baj Suzy. Megtanítalak a köszönömre is, miután már jó begyakoroltad esténkét a kérlek szót. – hangja mélyen és markánsan csengett. – Törheted a fejed, hogy most miként akarod majd leróni a tartozásod.
A bejárati ajtó kilincsére tette a kezét és még mielőtt lenyomta volna azt közelebb hajolt hozzám és szinte a fülembe suttogta: - Megint az adósom lettél Baby.
Jajj csajok, most nézem csak mikor is voltam utoljára gépnél:( Sajnálom, de tényleg nagyon ritkán jutok ide..:S viszont:D ettől függetlenül írom a részeket és pénteken jön a megmentőm és külön netem lesz végre*-* wááá:D kockulhatok majd annyit amennyit csak szeretnék:D Szóval ne haragudjatok, hogy ennyi ideig nem volt rész, de szombaton jön a SAKKBAN TARTVA az ÁMOKFUTÁS és a KÉTLÉLEK ÚJ Része is:D:D Köszönöm a türelmeteket!! Pusszancs csajszik és szombaton jelentkezem ;)
