2011. okt. 8. 8:52 - írta Linike9114

Itt az ígért rész a Sakkban Tartvából, remélem tetszeni fog csajok:) Sikerült hamar felraknom, mert úgy döntöttem addig nem fekszek le meló után aludni míg fel nem tudom rakni nektek:D Remélem nem alszok délután 6-ig és akkor jön az Ámokfutás is, ha mégis elalszok akkor előre bocsánat mindenkitől, de legalább a holnap estém szabad lesz és frissíteni is fogom az oldalt ezerrel;) Puszi nektek addig is:)

Minden egyes ízem-részem Tomot akarta. Szám telhetetlenül falta lágy ajkait, de többre volt szükségem belőle. Ahogy ujjai dédelgették a csikómat, hüvelyem összerándult pajkos társát magába követelve. Azt akartam, hogy újra betelítsen teljesen. Kemény, vad és könyörtelen legyen. Buzgón ráncigáltam lefele róla a nadrágját, mikor becsapódott szobájának ajtaja. Ijedtemben összerezzentem a hideg kagylón, mitől Tom elszakadt a számtól.

- A francba! – morogta nyugtalanul. Vajon minden reggel ilyen harapós? Megragadta a kezem és lehúzott a mosdóról. Megigazította nadrágom, majd a sajátját, rendezte arcvonásait, s mire Bill ránk nyitott a fürdőben, teljesen úgy tűnt, mintha mi sem történt volna köztünk. Talán az én szapora légzésem lehetett volna árulkodó jel, de Tomot elnézve próbáltam én is türtőztetni hevességemen. Most talán még egy hideg zuhany se tudta volna csillapítani szilajra korbácsolt vágyódásomat iránta.

- Mehetünk végre?- érdeklődött karba tett kézzel dacosan Bill. – A taxi mindjárt itt lesz.

Gondolom nem tetszett neki, hogy még mindig Tom szobájában vagyok, mert megvető pillantása szemernyit sem változott.

Tom bólintott, és ahogy ellépett mellőlem visszahúztam a kezénél fogva.

- Gond lenne… ha mégis veletek tartanék?

Nem is tudom, mi folytán bukott ki belőlem ilyen hírtelen a kérdés, de ahogy eszembe jutott Livio, vagy csak a szobám négy fala, rögtön mehetnékem lett. Bill szemei kikerekedtek, majd                         határozott jeleket lövellt bátyja felé a helyes választ illetően, ami szerint egyértelmű IGEN. Lerítt róla, hogy így is én vagyok a legnagyobb nyűgje a mai nap folyamán. Tom azonban csak megrázta a fejét és átkarolta a derekam.

- Gyere Suzy.

Az időt nézve – ami így is minimum tíz perc késésről árulkodott – felajánlottam a fiúknak, hogy Ottavio valamelyik autójával menjünk a taxi helyet. A fehér X6-os BMW kulcsát vettem el végül és persze nem kértem fel Liviot magánsofőrnek. Nosza Livio így is a végsőkig küzdött, hogy velünk kell tartania a biztonságom és Ottavio megbízása végett, de Tom könnyedén, egy mondattal leszerelte, mi szerint ahova megyünk, csak meghívottak léphetnek be és amúgy is Ő maga vállalja az Őrzővédőm szerepét.

Bill egész úton úgy ült, mint aki maga alá csinált. Erősen szorította a feje fölött lévő kapaszkodót és néha elkapott a frász, ahogy rám ordított: Lassíts!!! Ha tehette volna tripla biztonsági övvel szögezte volna magát a bőrüléshez.  A vészjósló arckifejezéséről meg ne is beszéljünk… Bevallom, a vezetési stílusom nem igazán a nyugodalmas tempóról és a csigalassúsággal bevett kanyarokról híres. Szeretem odatenni a lábam arra a gázpedálra, főleg ha már egy ekkora motor bőg fel alattam, de azért fele annyira sem életveszélyes, mint ahogy Bill előadja. Néha oldalra sandítottam a mellettem ülő Tomra, aki csak Öccse jajveszékelésén vigyorogva nézett kifelé az ablakon. Épp, hogy leparkoltam Valentino luxus villájának mélygarázsába – ami voltaképpen megfelelt egy bevásárlóközpont parkolójának – mikor Bill remegő térdekkel kipattant a járgányból és hálát adott Istennek, hogy túlélte az utat. Azt hiszem, ott, abban a percben döntöttem el, hogy bármi legyen is, visszafele átadom Tomnak a volánt, csak ne kelljen még egyszer átélnem egy ilyen férfi halálfélelmes cidrit.

- Maradj itt Baby. Billel kerítünk valami neked való ruhát.

Hát igen. Örültem, hogy lekoptattuk Liviot, de átöltözni már tényleg nem volt időm, amúgy sem akartam, hogy Bill tényleg kitérjen a hitéből. Így maradt a bő sort az inggel, amiben úgy festettem, mint egy jól táplált nagycsoportos kisfiú. Azt se bántam volna, ha végig a kocsiban kellett volna maradnom, csak ne legyek otthon.

Tom már testvére nélkül, egy szál halványlila ruhadarabbal tért vissza, ami egy tenyerében is elfért. Valószínűleg Bill már a kifejezetten CSAK neki tervezett rucikba bújt bele önfeledten.

- Segítsek? – kérdezte meg, miután kezembe nyomta a ruhát.

Beszálltam a kocsi hátsó ülésére és már vetkőzni is kezdtem.

- Megy egyedül is. – nem mintha bántam volna, ha két erős karja húzná le rólam az inget, de magamat ismerve; nem csak az ing került volna le akkor. Ottavio puszipajtásának bekamerázott mélygarázsa pedig nem a ’Szerelmi Légyottok’ legpompásabb búvóhelye.

- Szerintem jobb, ha a melltartót is leveszed.- közölte véleményét pimaszul vigyorogva, miután magamra húztam a ruhát.

Lenéztem a dekoltázsomra és valóban igazat tudtam adni neki. A felsőrésze akkora V kivágással volt ellátva, hogy a fél melltartóm kikandikált alóla. Nem volt más választásom. Levettem a melltartót és kibújtattam a sortból is lábaimat.

- Ennél hosszabb és kevésbé kihívó gönc nem volt? – mutattam a combom közepéig érő ruha végére. Még jó, hogy a tegnap esti magas sarkúm passzol hozzá.

- Azt hittem szereted kitenni azt amid, van. – a kocsinak dőlt és tetőtől talpig felmért. – De különben is. Örülj annak, hogy ezt meg tudtam szerezni Baby. Bent akkora a káosz, mint egy turkálóban. Valami olasz topmodell csaj kezéből kaptam ki ezt is.

- Felőlem aztán Madonnától is nyúlhattad volna… - lezártam a kocsit és elindultam.

- Azért egy köszönöm, mégiscsak jár nekem, nem gondolod?! - hosszú lábaival se perc alatt utolért. Megforgattam a szemeimet és hangos sóhajt ejtettem. Nem mintha nehezemre esne, de most mit vár? Hálálkodjak neki minden percben?!

- Jó… Kösz. Így jobb?! – az erős napsugarak fénye szinte bántotta a szemem, ahogy kiértünk a homályos garázsból.

- Nem hangzott őszintének… De nem baj Suzy. Megtanítalak a köszönömre is, miután már jó begyakoroltad esténkét a kérlek szót. – hangja mélyen és markánsan csengett. – Törheted a fejed, hogy most miként akarod majd leróni a tartozásod.

A bejárati ajtó kilincsére tette a kezét és még mielőtt lenyomta volna azt közelebb hajolt hozzám és szinte a fülembe suttogta: - Megint az adósom lettél Baby.