2011. okt. 31. 21:24 - írta Linike9114

Bocsánat csajok, hogy így elhúzódott ez a rész, de engesztelés képen már most neki látok a kövi résznek és holnap remélem sikerül is majd hozni :D de előtte még benézek hozzátok és behozom a lemaradásomat;) Jó olvasást:D

 

Még hallotta a visszafojtott lélegzet morajlását füleiben. Olyan közel volt. Megérinthette. Izgatottságát tisztán jelezte szapora szívverésének üteme, ami egészen a torkáig felszökve zakatolt, minél jobban megszűnni látszott a köztük lévő távolság. Megállt körülöttük a világ, s ezzel együtt véget ért minden gond és baj. A csönd áthatóan burkolta körül őket, védelmezve a két fiatal lelkét. Egymás szemeiben keresték a választ ki nem mondott kérdésükre; Szeretnéd? Bess gondolkodása leblokkolt és átadta magát a jelenlegi helyzet, sodró árjának. Szomjazott a csókra, melyet a felé közeledő ajkak szándékoztak adni. Lassan végigszántotta nyelvét kicserepesedett ajakin. Lehunyta hosszú szempilláit és sóvárogva várta az érintést….

- Hiába mondtam  az edzőnek is, hogy csak egy kis horzsolás, ragaszkodott a korházhoz…-  Peter  nagyot fújtatott, amint összevarrt és befáslizott kezére nézett. - Figyelsz te rám?!

Bess felkapta a fejét és barátjára nézett.  Az utcára hullott falevelekben botorkált és gondolatai megint visszakalandoztak a Bill szobájában történtekre, egészen addig a pillanatig, míg telefonja meg nem csörrent táskájában. Szégyellte magát, amiért szó nélkül faképnél hagyta a fiút, de zavarában nem tudta, hogyan közölje a sráccal; A barátja bekerült a baleseti osztályra és ott a helye mellette…

Miss. Barkernek sem magyarázkodott, egyszerűen közölte az idős hölggyel, hogy mennie kell.

- Persze… - felelte egykedvűen, mégis mosolyt erőltetve magára.  Nem bírta kitörölni a fejéből a nagy kérdést: Mi történt volna köztük, ha nem csörren meg az a fránya telefon?! Vajon Bill tényleg meg akarta csókolni? És ha igen, viszonozta volna? Biztosan, hiszen vágyott rá, sőt majdhogynem könyörgött magában érte, hogy megtörténjen.

- Azt sem értem, hogy anyám miért rángatott ide téged is, mikor direkt hangsúlyoztam neki, hogy dolgozol. – Peter átkarolta a lány derekát és magához húzta. -  de köszönöm, hogy itt vagy velem. – lágyan csókolta meg szerelmét, ezzel is mutatva háláját. Bess volt az első nagy szerelme, s titokban reménykedett benne, hogy egyben az utolsó is. Nem volt az a romantikus, érzékeny típus, de Bess előcsalogatta belőle az érzelgős, ábrándozó férfit. Múlt hónapban töltötték a harmadik évüket együtt, s bár Peter csupán egy évvel volt idősebb a lánynál, mégis úgy érezte, itt az ideje megkérnie a kezét. Édesanyja volt az, ki óvva intette a felelősségteljes döntéstől és azt tanácsolta, várjon vele a diplomaosztóig.

Bess a csók után felnyitotta szemeit. Csalódottan nézett bele a zölden szikrázó szempárokba. Mégis mi történik vele? Itt áll előtte az a férfi, aki eddig a mindenséget jelentette neki. Akivel le akart élni az életét. Mégis jobban örült volna, ha a fahéjbarna íriszek tulajdonosa mosolyogna most így rá. Újabb mosolyt erőltetve arcára pásztázta végig barátját. Jól nézd meg Bess… Peter oltalmazó, erős karjai, markáns mosolya, édes almazöld szemei és szőke fürtjei minden nőt levesz a lábáról… mint ahogy téged is… vagy már nem?! Tisztában volt vele, hogy Peter-rel megfogta az „Isten lábát”, de mégsem tudta elnyomni a Bill iránt keletkezett erős vonzalmát.

- Nagyon is jól tette anyukád, hogy szólt. Melletted a helyem.

- Jó. De nem olyan komoly sérülés…

- Nem olyan komoly?- csattant fel hitetlenkedve Bess. – Össze kellett varrni… az a rohadt szöges cipő teljesen kettényeste a karod.

Peter felnevetett Bess aggódásán. Jó, valóban kellett pár öltés, de megesik az ilyen egy focistával. Főleg ha az egyik csapattársa felbuktatja, és a másik keresztülgyalogol  a karján.

- Hamar rendbe jön. – zárta is le a témát a férfi, mire Bess csak megforgatta a szemeit.

- Beülünk egy kávéra? – Peter az előttük lévő kávézó irányába bökött, mire Bess megrázta a fejét. Nem akart most több időt együtt tölteni a férfival, vagy legalábbis nem tudott. Így nem, mikor minden második gondolata Bill körül forgott.

- Vissza kell mennem. Még nem járt le a munkaidőm és csapot-papot otthagyva jöttem el.

- Nehéz a gyerekkel?

Bess a férfi kérdésétől hírtelen megdermedt. A gyerekkel…

- Nem… egyáltalán nem. – válaszolta kissé habozva, miközben zavartságát próbálta leplezni. – Nagyon jól kijövünk.

- Tudtam én, hogy ebben is jó leszel. – Peter büszkén nézett a lányra. Mennyit is hallgatta eleinte Bess aggodalmait a gyerekekkel való kapcsolata miatt és tessék… a jelek szerint nagyon is jól megy neki a bébi csőszködés. – Elkísérjelek? – ajánlotta fel udvariasan a férfi, mire Bess ismét csak a fejét rázta.

- Taxival megyek. Úgy gyorsabb. Így is tartok tőle, hogy nem fog Nora-nak tetszeni a császkálásom… - az út szélén várakozó taxihoz sietett és elbúcsúzott Petertől.

- Este várlak. – kacsintott felé még a férfi és becsukta a kocsi ajtaját. Bess bólintott, de már nem tudott mosolyt csalni arcára. Belesüppedt a taxi hátsó ülésébe, miközben újabb aggodalom csapott össze a fejében. Hogyan viszonyuljon most Billhez… Tegyen úgy, mintha mi sem történt volna, vagy igyekezzen ezentúl, két lépés távolságot tartani a fiútól?