2011. nov. 3. 21:10 - írta Linike9114

Köszönöm a komakt lányok:) mindegyikért külön hálás vagyok:) Viszont kövezzetek meg, nem direkt csinálom, de azt hiszem ez egy hosszabb novella lesz mint terveztem...:D:D még 5 rész biztos hogy hátra van:) de tényleg nem akarom húzni vele az időt:) Ideje megtudni lassan Nora az igazi édesanyja Billnek vagy sem:) Ma még felrakok egy szavazást is a leendő sztorival kapcsolatban.:) Holnap nem lesz rész, mert mamámhoz utazok és szombat este jövök haza:S:S Igyekszem hozni majd sakkban tartvát is és ámokfutást is lassan tényleg le kéne már zárnom. Köszönöm a sok türelmeteket is;) Jó olvasást és puszi nektek;)<3

- Remélem nem túl komoly… - közelebb gurította magát a lányhoz. Erre a percre várt azóta, miután kitette lábait szobájából a lány… újra a közelében lenni. Érezni, hogy valaki hisz neki és valóban mellette áll. Elképzelni se tudta, hogyan válthat ki belőle ilyen erős vonzalmat olyas valaki, akit voltaképp csak most ismert meg.

- Áhh… - legyintett a lány. – csak egy kis horzsolás, zúzódással. – mi a fenéket beszélsz Bess?! – dorgálta magát gondolataiban. Ennyit arról, hogy nem mondok semmit…

Bill elidőzött a lány arcán. Olyan bájosnak és elbűvölőnek látta. És az örökös megértő, életrevaló mosoly a lány arcán… valahogy erőt adott neki az élethez. Mélyen beszívta orrában a levegőt, csakhogy teljességében érezhesse Bess mézédes illatát. Tökéletesen illett karakteréhez a parfüm. Hírtelen nyilallás hasított keresztül agyán. A borzalmas fájdalomtól felüvöltve kapta kezét halántékára.

- Máris beleszerettél? – kérdezte a hang fejében. – Elég korai.. bár az is igaz, hogy rég volt már nő a közeledben…

- Fogd be!!. – válaszolta haragosan, szinte gyűlölettel. – Neked köszönhető.

Bess összevont szemöldökkel hátrált. Hírtelen nem tudta mi ütött a fiúba, de aztán leesett neki; Megint a testvére. Bill székéhez sietett és letérdelt a fiúhoz. Két kezével emelte fel a fejét, hogy belenézhessen szemeibe.

- Nyugalom… nyugalom. – csitítgatta fülébe suttogva a már remegő testet. – Légy erős az Istenért. Ne hagyd magad! – parancsolt rá határozottan.

- Nem megy… - nyögte ki a fiú. A hasító fájdalomtól már beszélnie is nehéz volt. Minél többször és gyakrabban „bújt” testébe testvére, annál jobban kínozta elméjét görcsös kínszenvedés.

- Dehogynem! A te tested… ha nem akarod, akkor ne hagyd…

Bill már nem tudott megszólalni. A hangok a fejében teljesen leblokkolták a külvilág zaját. Fogai összekoccantak a reszketéstől, mintha fázna. Teste mégis meleg volt. Szinte forró, ahogy Bess megérintette a fiú homlokát.

- A francba Bill! Szedd össze magad!  - aggódva pofozgatta a fiút, akinek addigra már a szemei is felakadt.

- Ne ez legyen a legfontosabb…  kifutunk az időből… már közel vagyunk…. a lány segíthet… Kérlek Bill….persze csak ha nem köt le a muffjának tanulmányozása… A szervezeted nem fogja sokáig bírni…

A hangok összekuszálódtak fejében és lehetetlennek tűnt számára kibogozni. Észlelte még a testének fokozatos hevülését, heves pulzusa lüktetését ereiben, végül az ájulat győzedelmeskedett rajta.

- A kurva életbe! – káromkodott Bess ijedten. Megragadta a szék két fogantyúját és rohanva tolta be Billt a fürdőbe. Hidegre állította a csapot és locsolni kezdte a fiú felhevült testét. Semmi. Bill ugyan úgy eszméletlenül terült el kerekesszékében. Bess a lehető legközelebb tolta a fiút a zuhanyhoz, és minden erejét összeszedve átemelte az ernyedt testet a zuhanykabin tálcájára. Meglepődött, a viszonylag könnyed testsúlytól. Peter-t az életbe nem emelte volna ilyen könnyedén át. A csempének döntötte a fiút, fejét előredöntötte.

Leráncigálta róla a szürke pólót és csupasz felsőtestére irányítva a rózsát, engedte a hidegvizet.

- Miért nem hagyod békén….?! – Bess félelmében már ordítva beszélt a fiú testében megbújó lélekhez. – nem veszed észre mit teszel vele… - a zokogás határán állt. A zuhany alatt ült Bill testét tartva. Csurom vizes volt már Ő is, de a fiú teste még mindig nem enyhült a tomboló láztól. Hiába tett bármit, nem reagált.

- Meg akarod ölni?! …. tényleg meg akarod Őt ölni…

És mi lesz akkor, ha tényleg a két keze közt fog meghalni a srác? Hogy hiába próbált segíteni, minden hasztalan volt. Ó Istenem, miért nem hívtam mentőt! Összeszorította szemeit, ahogy rátört a zokogás.

- Én nem tudok neked többet segíteni Bill… - suttogta szipogva, miközben karjai közé vonta a fiú testét és átölelve azt, ringatta magukat. A hideg víz minden egyes cseppjét érezte végigfutni hátán, amitől libabőrös lett. Teste reszketett a jéghideg víztől, de akkor sem szállt ki a fiú mellől.

- Fá..fázom… - a fiú akadozva, reszkető fogakkal préselte ki magából a szót.

Bess szemei felpattantak és eltolta magától Billt. Ahogy meglátta a meggyötört tejcsokoládé szemeket rá hunyorogni, még erőteljesebben kibontakozott belőle a sírás. Az aggodalma semmi perc alatt foszlott szét.

- Bill… - mosollyal simított végig kezével a fiú vizes arcán és újra magához ölelte. Él… és remélhetőleg életben is marad. Soha többet, nem kívánkozott még egy ilyen rohamot átvészelni a fiúval. Sem idegileg sem érzelmileg nem bírta volna még egyszer átélni. Újra végignézni mihasznán a fiút gyötrő fájdalmak tüneteit.

- Sose bántana…  - mondta halkan a fiú. – ezt üzeni…

- De ezzel bánt. Túl sűrűn kínozza az elmédet. Össze fogsz omlani…

Bill gyönge karjait felemelve viszonozta a lány ölelését. Már nem fázott. Nem érdekelte a meztelen mellkasát érő hűvös vízfolyás.

- Addig nem… míg mellettem vagy… - jelentette ki eltökélten és még szorosabban fonta át karjait a lányon.