Szavamra mondom, én nem bánom az egészet. Az ember csak egyszer hal meg, és egy halállal mindnyájan tartozunk. Lesz, ami lesz: Aki meghal ebben az évben, az kvitt a jövő évre.
William Shakespeare
Süvöltő szél igyekezett elkergetni a fekete felhőket. Még a tenger is koromsötét habokban tombolt. Megvadultként csapkodta hullámaival a védtelen szirteket. Fáznom kellett volna, fogaimnak összeütközve vacognia, mégsem éreztem bőrömön a hűs szelet. Csak a hajammal játszadozott, meg - meg legyintve szertelen. Az idő értelmét vesztette, sőt meg is szűnt számomra. A part mentén haladva kellemes neszre lettem figyelmes. Nem tudtam kiszűrni, milyen hangszer is lehet. Éreztem, hogy minden egyes lépéssel közelebb leszek. Lehunyt szemeim mögött, már magam előtt láttam egy hófehér angyalt, ki segítőkezet nyújtva int majd felém, miközben suttogja: Fogd meg a kezem, had mentselek meg.
Erre vágyva szedtem sietősebben léptem . Fülemben már mozgalmasabban csengett a kellemes dallam. A távolban egy ködös alak tűnt fel. Egy kimagasló szikla tetején ült egy furulyán játszva. . Izgatottan vártam, hogy rám nézzen és meglássam bájos arcát. A fekete csukja teljesen eltakarta kilétét. Mintha csak megérezte volna, hogy ott vagyok. Elemelte szájától a hangszert, de még mindig nem nézett rám.
- Gyere közelebb. – szólalt meg, s a hangja kicsit megdermesztett. Zord volt… kietlen, semmi bársonyos csengés.
Visszább léptem hírtelen.
- Gyere csak… ne félj… én segítek- suttogta.
Minden erőmet összeszedve léptem újra elé. Hiszen erre vártam, hogy végre valakitől megkaphassam a megértést, a törődést, a segítő kezet.
- Tehát készen állsz?!
- Mégis mire? – kérdeztem vissza zavartan.
Mielőtt válaszolt volna felemelte fejét és üres tekintete rám szegeződött. A várva várt bársonyos arcnak nyoma sem volt, helyette egy oszló rémség nézett farkasszemet velem. Arccsontjára ráaszalódott fakő bőre, szemürege koromfekete, élettelen és lesújtó volt.
- Hogy velem gyere oda, ahol nyugalomra lelsz. – válaszolta végül és felém nyújtotta kezét. – Én segítek megszüntetni minden egyes fájdalmadat, ami csak nyomja a lelked. – folytatta. – Neked kell döntened. Valóban meg is akarod szüntetni őket?
Hevesen bólogattam kérdésére. Jelen pillanatomban bármire képes voltam, csakhogy megszűnjön a sebző fájdalom, a tátongó űr, melyet egy személy hiánya keltett. Keze után nyúltam, de visszább húzta.
– Ha most megfogod a kezem, nincs visszaút. – figyelmeztetett, majd újra felém engedte csontos karját.
Nagy levegőt vettem, mely betelítette mellkasom, a szívem mégis üresen maradt. Már nem volt mi beterítse. Nehézkesen kiengedtem a bent szorongatott levegőt és nem tétovázva tovább ujjaim közé kulcsoltam hideg csontos kezét.
Hátát körbe fonta széttornyosuló fekete szárnyai. Felemelkedett. Fekete ruháját himbálózta a szél. Kezeivel szorosan magához láncolt és velem együtt szállt fel. Alattunk a tenger megmaradt féktelen dühében. Hullámai felnyúltak egészen felém, mintha a lábam száránál megragadva akartak volna visszarántani a homályos felhőfátylak közül. Nagy szárnycsapásai egyre magasabbra és messzebb repítettek, majd a gomolyú ködréteg eltűnt.
- Mégis hova megyünk? – kérdeztem, amint megláttam a betonépületeket a bozontos lombkoronákkal ellátott erdő szélén.
- Senki se távozik köszönés nélkül.
- Köszönés nélkül? Ezt hogy érted? – ráncoltam meg homlokom, de újabb kérdésemre már nem felet. Egy szobába érkeztünk meg. Halványzöld falai nyugodtság érzetét keltették. Mindennek a közepén fehér köpenyes alakok álltak körbe egy ágyat.
- Menj csak közelebb. – utasított a fekete angyal és úgy is tettem.
Az ágyban egy férfi feküdt lehunyt szemekkel. Az arcát nem ismertem fel egyből, de ajkainak ívéből, máris tudtam, ki is fekszik ott.
- Meghalt? – fordultam a sötét árny felé, de az csak megrázta fejét. – De meg fog? – érdeklődtem tovább, de ő csak még hevesebben rázta a fejét.
Pillanatok alatt suhant mellém és az arcomhoz közel hajolt.
- Te haltál meg. – vágta gunyoros képpel az arcomba. Meglepett, hogy oszlódó testével még vigyort tudott erőltetni az arcára.
- Valahogy sejtettem. – vontam meg könnyedén a vállam és visszafordultam az ágyban fekvőhöz. Emlékeimben újra felbukkantak a történtek. A kiborulás, a feladás és a tehetetlenség érzése. Végül az összeomlás, gyógyszeres dobozok és borosüvegek tömkelege. – De mért ide hoztál? Hozzá? – biccentettem oldalra a fejem a férfira célozva ezzel.
- Őt hiányoltad az életedből… vagy nem?
- Őt? – kérdeztem vissza meglepetten. – Úgy véled, miatta menekültem a végzetembe?
- Pontosan. – felelte kimérten.
A dolog abszurditásától felnevettem.
- Aki abban az ágyban fekszik. – ujjammal a férfi irányába mutatva folytattam. – Nem tudom, ki is valójában. Most láttam őt életemben , jobban mondva holtamban először és utoljára.
- Akkor mért döntöttél a halál mellett?
- Így volt a könnyebb… olyas valakit engedtem magamhoz közel, kinek szemébe sose nézhettem. De mégis… megszerettem… sőt, beleszerettem. – az említett félre pillantottam. Ahogy néztem mozdulatlan testét elmosolyodtam. A bennem tátongó üresség helyére visszaköltözött a megelégedés, az öröm, amit a férfi vett el tőlem, mikor elhagyott. Persze nem szándékosan tette… nem tudhatta, mit is jelentett Ő nekem. Ő volt a mosoly az arcomon, a könny a szememben, az élet a szívemben. – Most, hogy láttam őt, azt hiszem mehetünk. – visszamentem az angyalhoz és kezem nyújtottam feléje.
- Még most se bánod, hogy tudod: Ő él? – intézte felém újabb rosszindulatú kérdését az árny. Mintha csak azt akarná elérni, hogy megbánva tettem, könyörögjek az életért.
- Nem. – feleltem kimérten. – Azzal, hogy meghalok nem vesztettem semmit. Te vagy maga a halál. Az életemet én dobtam el, a lelkemet te birtoklod tovább. Elveheted az érzéseimet, de az emlékeimet, ami hozzá fűződik, az itt marad bennem örökké.
Láthatón nem tetszett neki a válaszom. Erősen magához láncolt és elröpített oda, ahol már nem voltak fák, sem háborgó tengerek. Nem volt süvöltő szél és nem volt ott Ő sem. Üresség költözött az egész lelkembe, kietlen puszta voltam csupán, melyet egy emlék dédelgetett. Az Ő emléke, melyet sose feledek…
Sajnálom csajok, hogy nem volt rész, de komolyan mindenki a gépnél függ, amióta ilyen szar idő van és alig jutok ide:( Na de itt a vége az esti mesének és jön rész a Sakkban tartvából is. Igyekszem nálatok is bepótolni a hiányosságaimat csak kis türelmet kérek:)
A telefon hajthatatlanul csörgött, rezgett, hogy észlelje gazdája, de az, tudomást sem akart venni róla. Három nem fogadott hívást jelzett a kijelző. A telefon ismét megszólalt. Tom már levette a hangot, de a tudat, hogy Lena hívja, csak nem hagyta nyugodni.
- Még mindig nem gondoltam meg magam!- felelte rögvest köszönés helyet.
- Én csak… - a nő nagyot sóhajtott. – Jó lenne ha normálisan, felnőttek módjára beszélnénk.
- Hol vagy most? – kérdezte a férfi. A nő hangja ara ösztökélte, hogy ha kell, most az éjszaka közepén elmegy hozzá, csak hogy beszélhessenek.
- Az ajtód előtt. – a férfi egy pillanatra lemerevedett, majd, mint akit puskából lőttek ki, úgy rohant az ajtóhoz. Feltépte a bejárati ajtót. A nő a telefonnal a kezében mosolygott fel rá. Tekintetében nem volt megvetés, bosszúvágy vagy gyűlölet.
- Azt hittem, be se fogsz majd engedni. – magyarázta a nő, majd elrakta telefonját. A férfi jólesően elmosolyodott.
- Hát, kétszer is átgondoltam, nyissam-e ki. Gyere csak. – előre engedte a nőt, aki a konyha felé ment. Leült az étkező asztalnál lévő székre és várta, hogy a férfi is helyet foglaljon. Tom azonban nem ült le. Csodálva nézte, a konyhájában, a Konyhájukban ülő nőt. És belül azért kiáltott, hogy ez a perc sose múljon el, hogy a nő és lánya újra ezt a házat ragyogják be bámulatos természetükkel. A nőt zavar lepte el a férfitól és felállt. Nem is tudta, miért pont a konyhába jött, egyszerűen csak úgy vélte, itt a legbiztonságosabb. Itt tartani tudja a férfitől a kellő távolságot.
- Nem is tudom, hol kezdjem. – mentegetőzött a nő csüggedten. Mielőtt elindult volna otthonról, még remek ötletnek tűnt, hogy most beszéljen a férfival Róluk… de most, hogy itt állt vele szembe Tom, már nem is tudta konkrétan, miről kéne beszélniük a váláson kívül.
- Nekem is nehéz volt erre a döntésre jutnom Tom, de …
- Könyörgöm Lena… - vágott a nő szavába a férfi. - Ha a válási ügy miatt baktattál el idáig az este kellős közepén, akkor jobb, ha tisztában leszel azzal, hogy felesleges győzködnöd!
- Látod! Most is olyan önző vagy!! – kelt ki magából Lena. A férfi makacssága mindig is az őrületbe tudta kergetni. – Nem akarod tudomásul venni, hogy a mi hazaságunknak vége!
- Igazad van! – csattant fel a férfi is erőteljes hangon. – Nem akarom tudomásul venni a válást .- közelebb lépett a nőhöz, aki apránként hátrált a férfitól. – És nem is fogom aláírni azt a rohadt papírt Lena. – szemeiben kiült az elszántság. Olyan volt, mint egy területét védő oroszlán, aki ha kell, bárkivel és bármivel szembe száll a nőstényéért és kölykéért. – Fontos vagy nekem Lena, és Lisa is az. – a nő kezéért nyúlt, de az elrántotta karját a férfitól.
- Azon az estén mégis elfeledkeztél rólunk..
- Lena… - a férfi gyötrelmesen sóhajtott. – Ha kell, térde borulok eléd és könyörgöm.
A nő sajgón felkacagott. – Térj már vissza a valóságba Tom. Attól, hogy a földre vágod magad, mint egy hős szerelmes és a bocsánatomért esedezel összekulcsolt kezekkel még nem fognak helyrejönni köztünk a dolgok. Azt hiszem, a sok mesemondás az agyadra ment.
- Valóban? – a férfi vakmerően felvonta szemöldökét és egy igazi hamiskártyásra jellemző mosollyal a karjába vonta a nőt. Pillanatok alatt játszódott le a fejében, mit is tanácsolt kislánya a Hercegnek. Szorosan összezárta szilárd karjait a nő teste körül és megcsókolta.
Mint egy hírtelen jött szélvihar, úgy söpört végig a nő testén is a kellemesen bizsergető meleg. Gyomra összeszűkült és szíve a torkában verdesett. Agya vészcsengőként sikította a parancsot: Állj Ellen! De ajkai nem engedelmeskedtek. Megadóan viszonozták a férfi puha ajkaitól érkező csókokat. Az elnyomott vágyak és érzelmek kiszabadultak a zord, vasburokba ágyazott szívből és a felszínre törtek. A férfi gyengéden megmarkolta a nő fenekét és ágyékára emelte. A nő kecsesen átkulcsolta lábait a férfi csípője körül. Tom ösztönösen cselekedett tovább. Miközben ajkaik hosszú, vad csókokban forrtak össze, Ő apránként a hálószoba felé közeledett. Az ágynál lehámozta csípője körül a nő combjait és kissé félve pillantott a nőre. Lena tekintete forrt a vágytól és ellenállást nem tanúsítva húzta rá Tomot az ágyra. A férfi nevetve mászott rá a nőre. Mint egy felbecsülhetetlen értékű kincsre, úgy vigyázott a férfi is, miközben a nő felsőjét veszegette lefele. Végig akarta csókolni a nő összes apró kis porcikáját, érezni akarta ajkain bőrének minden egyes kis zugának finom puhaságát. A nő kéjsóváran felsóhajtott és a férfi vállába fúrta fejét. A férfi testének illata, melegsége teljesen felcsigázta. Agya leblokkolt és már a figyelmeztetésekkel is felhagyott. Ágyékára helyezte a férfi kezét és nedves kelyhe a teljes beteljesedésért vágyakozott. Tom ujjai cirógatták, kényeztették a nedves húst, majd elővette merev férfiasságát és megadta maguknak azt, amire vágytak. Erőteljes mozdulatokkal dolgozott a nőben. Nyelve a megkeményedett mellbimbókkal játszott. Lena karmait a férfi hátába vájta és sikított a rá törő élvezettől. Testük egyszerre feszült meg a végső orgazmust adó gyönyörtől. Tom a hátára vetődött és hevesen kapkodta még a levegőt, akárcsak a mellette heverő nő.
- Borzalmas vagy. – csapott a férfi mellkasára széles mosollyal a nő.
- Tudom. – nevetett a férfi. – De Te is. – szeretetteljesen homlokon csókolta a nőt, majd ijedten felült az ágyra. – Lisa hol van?
- Otthon alszik. – nyugtatta a nő.
- És ki vigyáz rá?
- Hát Bob.
- Bob?! - a férfi dühödten meredt a nőre. – Mi a lószart keres az nálatok este?
A férfi mérges, féltékeny képétől a nő csak még jobban kacagott.
- Én kértem, hogy jöjjön át, mert beszélni akarok veled. – felelte egyszerűen Lena.
- Hát persze… Ő meg rögtön ugrott, mint egy pincsi… csak váljunk el mihamarabb…
- Tom…félre érted. Bob és köztem nincs semmi. Csak felajánlotta, hogy segít ha kell én pedig elfogadtam.
- És akkor … mi most…
- Azért még teperned kell egy kicsit Tom. De igen, azt hiszem kapsz egy utolsó esélyt.
Tom hálásan elmosolyodott és újra megcsókolta szerelmét.
1 hónap múlva.
- Apa. Mondasz mesét? - a kislány befészkelte magát a megvetett ágyba és nagy szemeivel tekintett fel édesapjára.
- Persze Kincsem. - a férfi betakarta gyermekét és leült az ágy szélére. – Milyen mesét mondjak ma neked Hercegnőm?
- A Tündér Királylányosat Apu. – lelkesedett a kicsi Lisa. A férfi elmosolyodott és belekezdett. – Hol volt Hol nem volt…
- Nem Apu… - szakította félbe lánya. – Az elejét már tuom… de a végét még nem. – duzzogva karba tette aprócska kezeit. A férfi száján a mosoly még szélesebbre húzódott.
- Ahogy a Hercegnő óhajtja! Nos, hol is hagytam abba… megvan! Szóval, Thomas Herceg óriási hibát követett el, amit Lena Tündér Királylány nem tudott megbocsátani neki.
- Igen, igen. – helyeselt szomorúan a kislány.
- De ne csüggedj Aranyom! – folytatta tovább lelkesen Tom. – Thomas Herceg egy igazi, kitartó fickó volt. Nem adta fel egy könnyen. – a kislány ujjongva tapsikolt.
- De nem ám. – ült le az ágy szélére Lena is és megpuszilta lánya arcocskáját, majd a férfi kezébe kulcsolta kezét.
- A Tündér Királylány száműzni akarta a Herceget Tündérországból. Egy Varangyképű ügyvédhez fordult, aki pergamenre vetette akaratát. - a kis Lisa rémülten meredt édesapjára. Máris utálta a varangyképű ügyvédet, akár csak a Koboldot.
- Csakhogy, a száműzetés akkor lépethetett érvénybe, ha Thomas Herceg is aláírja a pergamentét…
- Neki pedig esze ágában sem volt engedelmeskednie a Tündér Királylány akaratának. – Lena átvette Tomtól a folytatást. – Thomas Herceg arrogánsan széttépte a pergament, amitől persze a Tündér Királylány még dühösebb lett a Hercegre.
- Azért annyira még sem. – szólt közbe a férfi. – A Tündér Királylány ugyanis egyik este elment a Herceg szerény kis kastélyához.
- De mé ment el a Királylány ha haagudott a Hecegre? – a kis Lisa értetlenül nézett édesanyjára. Tom is Lena felé fordult, kíváncsian várva a választ.
- Hát Kincsem… azt még a Királylány sem tudta pontosan, de úgy vélte, oda kell mennie. – érezte, ahogy a férfi gyengéden szorít egyet a kezén, majd kacéran rápillant.
- És nagyon jól tette, hogy odajött. – helyeselte a férfi. – Eleinte csúnyán vitatkoztak. A Királylány még mindig nagyon dühös volt a Hercegre, ám… - Tom nem folytatta tovább. Lena szemeiben elmélyült és mértéktelen vágy tört fel benne.
- Ám… - ismételte apja utolsó szavát a kis Lisa, érdeklődve várva a mese végét.
- Ohh persze… - szabadkozott a férfi, Lena kacagott. – Ám a Hercegnek eszébe jutott mit is tanácsolt neki egy Kis Hercegnő. – Lisa arcán széles, gyermeki mosoly ült ki.
- Megcókoltaaa!!! – visította örömtelien a gyermek.
- Igen Kincsem. – simított végig lánya homlokán Lena.
- De még milyen csókot kapott a Hercegtől! A Tündér Királylány attól az egy csóktól elvesztette minden haragját és még a térdei is beleremegtek a Herceg ajkainak érintésétől és…
- Azért ne essünk túlzásokba. – bökte oldalba a nő a férfit mosolyogva. – A Királylány a csóktól rájött, mennyire is szereti még a Herceget és adott neki még egy esélyt.
- És itt a vége fuss el vége. – fejezte be a szokásos szöveggel esti meséjét a férfi és leoltotta az olvasólámpát.
- Apa… én montam. Mindig cók a vége. – a férfi elmosolyodott és a nőre pillantott.
- Igazad volt Hercegnőm. Mindig csók a vége. – lehajolt gyermekéhez és homlokon puszilta.
- Szép álmokat Kincsem. – köszönt el Lena is és megpuszilta lánya babaarcát.
A szobából kilépve a nő gyengéden elmosolyodott és a férfi karjai közé vonta be magát.
- Tündér Királylány, Herceg, Koboldok és varangy ügyvédek….- sorolta fel nevetne a nő. – Elképesztő a fantáziád Drágám.Honnan jönnek ezek?
- Csak Te kellettél hozzá Szerelmem. – tekintetük hosszan kapcsolódott össze, majd ajkaik is egymáshoz értek. Áhítozva kóstolgatták egymás ajkait, majd a hálószobába mentek.
Vége
Hali csajok! Bocsánat, hogy ismét csak most jelentkeztem, de ádáz harcok folynak a gépért:( holnap reggel egyedül leszek, tehát első dolgom lesz benézni hozzátok és bepótolni a lemaradásaimat:S:D:D Addig is jó olvasást nektek:) Ja és 3. részesre sikeredett a novella, tehát még a vég hátra:D
A reggeli csendet, a bejárati ajtó felől jövő, halk kopogás zavarta meg. A férfi a nappali foteljében ült jegeskávéjával és az órájára nézett. Nyolc óra kereken. A nő pontos, mint mindig. Feltápászkodott a kényelmes, fehér, műbőr fedte foteljából és a hang irányába indult. Az ajtó előtt megállt. Ideges volt és izgatott. Az előszobaszekrényen lévő tükörbe megigazította ingjét. Jól van haver! Nyugi! Jól nézel ki! Udvariasan behívod és közlöd vele, hogy a kicsi még alszik… aztán marasztalod még… itt a lehetőség! – újabb kopogás zavarta meg saját maga szuggerálását. A férfi még egy szempillantást vetett magára, kifújta a tüdejében rekedt levegőt és kinyitotta az ajtót. A nő az ajtókeretnek 
támaszkodva nézett fel rá. A férfi mellkasában hatalmas erővel dobbant fel szíve. A nő gyönyörű volt most is, sőt talán szebb, mint valaha. Hosszú haja copfba kötve a vállán pihent. Hatalmas almazöld szemeit pedig dús szempilla körítette.
- Hello! – köszönt közömbösen a nő, az Őt bámuló férfira. – Lisa?
- Még alszik… nem akartam felkelteni…- szabadkozott zavartan a férfi és kijjebb tárta az ajtót. – Bejössz?... Vagy a kocsiban várod meg?
- Nem…- lépte át a küszöböt a nő. – Amúgy is beszélni akartam veled. – a férfi meglepetten pillantott a nőre, majd beinvitálta a nappaliba.
- És miről? – vetődött le Tom a kanapéra. Máris nem a tervei szerint alakultak a dolgok és ez nem tetszett neki. A nő elővett táskájából egy papírt.
- Ezt alá kéne írnod…- tolta a férfi orra elé a lapot.
- Ez meg mi? – nézett értetlenül a nőre, majd kezébe vette az irományt. Válóper. Ez díszelgett a lap felső peremén. Tom dühösen összehúzta szemöldökét és elgórta a lapot.
- Ne csináld ezt Tom… Írd alá!
- Ne csináljam?! – állt fel és ideges járkálásba kezdett. – Elkövettem egy hibát… beismertem, bocsánatot kértem… azt mondtad időre van szükséged, én megadtam neked! Erre Te, két hónap után elém dugod ezt a szart?! Ez kurvára nem fair Lena! – a férfi próbált nem üvölteni, de nem bírta türtőztetni magát. A nő, a családja elvesztésének tudata elvette türelmét és higgadtságát.
- Mert az fair volt, hogy megcsaltál? – vágott vissza a nő.
- Hányszor kérjek még bocsánatot érte?!
- A bocsánatkérés nem teszi semmisé azt, amit tettél… - a nő arca eltorzult a fájdalomtól, Tom szíve is beleremegett a szavakba.
- Bár jóvá tehetném…
- De nem tudod! – a nő arcvonásai újra megkeményedtek és kezébe vette a papírt. – Úgyhogy kérlek… írd alá. – a férfi hevesen megrázta a fejét.
- A kurva életbe is Tom! Ha valamivel mégis jóvá tudod tenni a helyzetünket, akkor az az, ha aláírod azt a rohadt válóperes papírt.
- Nem mondok le ilyen könnye rólatok! Érted! – Tom elszántságát hangja tökéleten tudtára adta a nőnek. Kikapta a nő kezéből a papírt és kettétépte. – Keresd fel az ügyvédemet!
- Mama! – rohant ki a szobából a kicsi Lisa és értetlenül nézett fel szüleire. Lena kezébe vette gyermekét és az ajtó felé indult. A férfi tehetetlenül követte.
- Tudod mit? Holnap visszajövök. Remélem addigra sikerül belátnod neked is, hogy minket már elvesztettél. - Lena átlépte a küszöböt karjában gyermekével és a kocsihoz ment.
- Mama. – szólt Lisa. – De hát pizibe vadok. – ujjacskáival meghúzta pizsamája felsőjét.
- Nem baj Kincsem. . Otthon átöltözöl. Bob már vár minket a kocsiban
- Oh… szóval Bobbal jöttél. – szólt közbe cinikusan a férfi. – Megint vele vagy? Ezért akarsz válni?
- Nem tartozik rád Tom. – fordult vissza a nő és szemei megvetésről árulkodtak. – És légy szíves … ne a gyerek előtt beszéljük ezt meg. – a nő tovább ment az autóhoz.
Lisa szemeiben könnyek csillantak meg.
- Apu… - szólt gyötrelmes hangon a gyermek. – Nem akaok a kobodal menni. – szemeiből már potyogtak a könnyek. Lena berakta lányát a gyermekülésbe és értetlenül nézett síró lányára. Nem tudta elképzelni, milyen koboldról beszél a lánya, de nem is ez volt a legfontosabb jelen pillanatban számára, hanem az, hogy minél hamarabb eltűnjenek a férfi háza elől.
Hamar esteledett, s a Hold a parányi csillagokkal boldog táncot jeltett az égen. Lisa – mint a 3 éves nagylányok- maga vette fel pizsamáját, megragadta kedvenc plüssmaciját és bebújt a megvetett ágyába. Anyja a feje búbját simogatta, miközben altatót énekelt neki.
- Mama. Mesét is mondasz?
- Persze Drágám. – Lena a könyvespolchoz lépett és levett egy könyvet. – A Csipkerózsika jó lesz?- a kislány hevesen megrázta fejecskéjét.
- Akkor mit szeretnél? – kérdezte édesanyja lágyan.
- Apu mindig magától meszél….. – a nő nagyot sóhajtott. Neki fele annyira sem volt jó fantáziája mint Tomnak.
- És milyen mesét szokott mondani? – felkelltette a nő érdeklődését. Kíváncsi volt, hogy vajon mit mesélhet lányuknak a férfi, amitől a kis Lisa úgy odáig van.
- Tündér Királylányosat. – a kislány szeme boldogságban fénylett. A nő elmosolyodott.
- És te vagy a Tündér Királylány? – megsimogatta lánya pisze orrát, aki halkan felkacagott.
- Nem. Te vagy az Mami. – felelte nevetve a kislánya. A nő szemei tágra nyíltak. Ő a Tündér Királylány a mesében?! Tom meséiben Ő a főszereplő? Szíve kiugrani készült helyéről és nyakában érezte sebes dobolását. – Apa pedig Thomas Heceg. Bob a büdösz lábú Kobold. – a kislány – mint ahogy édesapja is- elfintorodva befogta orrát, a nő csupa szívvel felnevetett. – Van boszokány is. – folytatta lelkesen a kis Lisa. – Marianak hívják Mami… és bájitallal elcábította a Heceget és a Tündér Királylány eszt nem tudta mosztanáig szem megbocátani a Hecegnek…. – a nő arcáról lefagyott a mosoly. Nem akart hinni fülének. Komolyan a saját életük történetét mondta el a férfi mesehabbal körítve? A nő mellkasa összeszorult és a hatalmas űr – amit a férfi hagyott maga után- mintha újra betöltődött volna egy pillanatra. De elhessegette gondolatait.
Halihó Csajok!!:) Van netem:) este leszek is gépnél, de gondoltam addig felrakom az újabb kis novellám 1. részét:) este remélem fel tudom rakni a 2. részét is és egy új részt a Sakkban tartva- ból:) Véleményeket szívesen fogadok a novellákról is, egyáltalán, hogy érdemes-e ilyenekkel foglalkoznom... mert bár nektek tetszenek a novellák... hát őszintén nekem valahogy nem... aki szintén így véli írja meg nyugodtan, hátha meg tudjátok mondani mi hiányzik belőle.... mert valamit én hiányolok:S Na de jó olvasást azért!:)
.jpg)
- Apa, mondasz esti mesét? – a kislány nagyot ásított csöppnyi szájával és álmos szemeivel kérőn tekintet az őt betakaró apjára. A férfi elmosolyodott kislányát nézve és leült az ágy szélére. -Milyen mesét szeretnél Hercegnőm? – gyengéden simogatta meg lánya baba arcát.
- Tündér királylányosat Apu! – lelkesedet.
- Hát jó. – sóhajtotta nevetve a férfi és belekezdett. – Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy Tündér királylány. Ezt a Tündér királylányt úgy hívták, hogy Lena.
-Mint a Mamiiit! – ujjongott, örömmel teli csillogó szemekkel lánya.
-Pontosan. – helyeselt a férfi, majd folytatta. – Lena volt Tündérország legcsodálatosabb Tündérlánya. Hosszú, aranybarna haja a derekáig nyúlt le. Smaragdzöld szemei pedig szebben ragyogtak még a gyémántnál is.
-A kislány nagyra nyílt, csodáló szemekkel hallgatta édesapja meséjét. Elképzelte Lena –t, a Tündér királylányt.
-Egyszóval gyönyörű teremtés volt. A Tündér királylánynak volt egy Hercege. A Herceg és a Tündér királylány egy hatalmas Tündérországi bulin találkoztak. A Herceg rögvest szemet vetett Lena királylányra, csakhogy a Tündér királylánynak egy csúnya Kobold volt aznap este a párja…
-Egy Kobold?! Fúújj – fintorgott nevetve a kislány.
-De még milyen Kobold… alacsony, görnyedt hátú és borzalmasan büdös lábú volt, aki a Bob névre hallgatott. – a férfi ironikusan be is fogta az orrát, a kislány kacagott. – Viszont Lena királylány is azonnal észrevette a sármos Herceget. – a kislány boldogan tapsikolt aprócska tenyereivel. – A Herceg nem volt rest. Bátran a Tündér királylány elé állt és kihívta párbajra a Koboldot. Kegyetlen csatának néztek elébe. A kardok szikrákat vetettek minden összecsapásnál. - a férfi felállt és karjával hadonászva mutatta a jelenetet. – A Kobold gyors és fürge volt, viszont a Herceg erősebb. A Kobold tudta, hogy nem győzheti le a Herceget, ezért alattomos tervet eszelt ki a kis…- a férfi elharapta a szó végét. Bobra visszagondolva, csakis csúnya szavak jöttek szájára, amit lánya előtt nem akart kiejteni. – Szóval a gonosz Kobold megadta magát. A Herceg győztes mosollyal hagyta maga mögött a földön heverő Koboldot és a Tündér királylányhoz indult… azonban a Kobold amint hátat fordított neki a Herceg, megragadta kardját.
-A kislány ijedten felszisszent és szájára tapasztotta mancsait. – De a Herceg is résen volt ám. Hírtelen hátrafordult és lecsapott a Koboldra. A Tündér királylány örömmel vetette magát Hercege karjaiba. A Tündérországi buli végén a Herceg hazavitte fehér lován a Tündér királylányt, aki hálából beinvitálta Őt a palotájába és az egész estét együtt töltötték.
-Hogy hívták a Heceget Apa? – szólt közbe kíváncsian lánya.
-A Herceget…? – a kislány bólogatott. – Hát…khm…Thomas! Igen. Thomas Herceg. – a kislány elvigyorodott és csendben hallgatta tovább a mesét.
-Thomas Herceg nagyon boldog volt, hogy magának tudhatta Tündérország legszebb Tündér Királylányát. De a legboldogabb akkor volt, mikor a Tündér királylány kis Tündérhercegnővel ajándékozta Őt meg. – a férfi szeretetteljesen pillantott gyermekére, kinek szeme és orra pontos mása volt az övének.
-Akkor boldogan éltek, míg meg nem haltak? – kérdezősködött ártatlan tekintettel a kislány. A férfi megvakarta tarkóját és megrázta a fejét.
-Sajnos nem Kincsem… A Herceg nagyon szerette a Tündér királylányt, de egy nap a gonosz Maria Boszorkány bájitalt kevert a Hercegnek és elkábította…. A Tündér királylány azóta se tudott meg bocsátani neki.
A kislány nehézkesen fújt egyet. Nem értette a mese végét.
- De Apa… minden mese cókkal végződik… ha a Heceg megcókolná a Tündér királylányt, biztos megbocájtana neki… - a férfi elmosolyodott. Kislánya szájából édesen csengett és egyszerűnek tűnt a megoldás.
- Majd javasolni fogom a tanácsodat neki, Hercegnőm! – apró puszit nyomot kislánya homlokára és kezébe adta plüssmackóját.
- Jó éjt Kincsem. – leoltotta a lámpát a férfi majd kilépett a szobából.
- Neked is jó ét Thomas Heceg. – szólt utána a lánya, majd halk szuszogásba kezdett.
A férfi elmosolyodott. A gyerekek előtt nincs titok. Felesleges. Úgy is belelátnak azokkal a hatalmas, ártatlan szemekkel egészen az ember lelkének legmélyére.
Hali!!:D Komi tök pofátlan vagyok, mert megint átosontam bnőmhöz:DXD csakhogy most még tetőzzem pofátlanságom ráraktam az egyik novellát az mp3-ra , hogy fel tudjam rakni nektek:DXD nem valami nagy szám.... sőt.... gázXD de hát gázt írni is "tehetség" kell!! Mondjuk bnőm mondja, hogy nyugodtan netezzek.... de na.... milyen már!!!:S átjövök hozzá gépezniXD na de nem is szaporítom tovább a szót:) Jó olvasást:)
Gomolygó felhők, rózsaszín, lágy, lila hatással kavarodó köd, nagy szárnyakkal csapkodó pillangók… Rengeteg hasonlat van arra, mi is fedi el a tisztánlátásunkat, vagy mitől is bizsereg belül a mellkasunk, mikor úgy érezzük: Szerelmesek vagyunk! Van, aki nyíltan mutatja és kijelenti már a kezdetektől fogva, mások éreztetik apró gesztusokkal, figyelmességgel vagy akár csak egy szeretetteljes pillantással. Viszont vannak, akiknek mindez egyszerűen nem megy. Szeretik a másikat, talán még az életüknél is jobban, mégsem mutatják szikrányi jelét sem. S hogy miért? Talán nehezükre esik? Vagy nem tudják érzéseiket szavakba, törődő simogatásokba burkolva felszínre hozni? Esetleg félnek a szótól vagy annak jelentőségétől? Ennek a dolognak a Miértjét csak akkor tudhatnánk meg, ha Ők maguk magyaráznák el nekünk.
- Szeretlek – bukott ki az aprócska szó a nőből hírtelen, s legszívesebben a szájára csapott volna felelőtlenségéért. Sose mondta ki még ezt a szót hamarabb egy férfinál, most mégis megtette. Mert a férfi, aki most előtte állt, s némán meredt rá kihozta belőle. Szinte ki kényszeritette egyetlen egy csókkal. Mégsem kapott rá viszonzást vagy bármi mást.
- Ne haragudj. – motyogta bocsánatkérését a nő lesütött szemekkel és elfordult a férfitól.
- Nem… te ne haragudj. – szólalt meg a férfi és a nő keze után kapott. Visszahúzta szilárd, tömör testéhez a törékeny, karcsú testet. A nő bevackolta magát a masszív karok közé és fejét a kemény mellkasra döntötte. Tökéletesen összeillettek, ezzel a férfi is tisztában volt. Tudta mit kéne most mondani, mit kéne tenni, mégsem cselekedett szíve szerint, az esze irányította továbbra is. A nő csendben szuszogott a férfi mellkasán, magába szívva a mámorító pézsma és ámbra illatának keverékét. Valóban szerette a férfit. Szerette az összes hóbortját, bohókás viselkedését, tudálékosságát, megértő késségét, jó modorát… az egész lényét. Mintha most a testét tartó karokból is e fajta érzelmek sugároznának. De akkor miért nem mondja ki?! Töprengett magában a nő. Futó kapcsolatnak indult köztük minden. Könnyed csevegéssel kezdődött, csókkal folytatódott és szexbe torkollott. A nő azt hitte, hogy első kellemes estéjük lesz az utolsó is egyben. Nem volt az a könnyűvérű, pasi faló típus, de valóban nem bánta volna azt sem, ha a férfinek csak egy éjszakára kell. Első szexelésük óta három hónap telt el és a nő ez alatt az idő alatt nem találkozgatott más férfival és nem is akart. Nem tudta, hogy a férfi is így áll-e hozzá, de remélte, hogy igen. Legtöbb szabadidejüket együtt töltötték. A köztük lévő szál már felért egy párkapcsolatnak, mégsem jelentette ki egyikük sem. A nő a férfira várt, hogy az majd tudatja vele érzéseit, esetleges szándékait és megkéri majd Őt, hogy legyenek egy pár. A férfinak viszont nem állt szándékában szavakkal kifejezni érzelmeit. Azt hitte a nő beéri a vacsorákkal, virágokkal és néhány bókkal. A szívén volt a szó, amit a nő iránt táplált, ajkai mégsem akarták megformálni a betüket. Szeretlek! Mondta ki magában a férfi és fejét a nő hajába túrta. Mondd ki hangosan neki!! Gyerünk! – bíztatta magát a férfi. A szíve és a józan esze viaskodott egymással. Tartott attól, hogy ha ezt az egyszerű kis szót kimondja, az elveszti értelmét. Félt, hogyha tudatosul a nőben a valódi érzelmének szava, akkor a nő nyeregbe fogja érezni magát és ha majd ráun, egy másik, talán ’sármosabb’ nyeregbe pattan át. Egyszer „égett” meg így és akkor határozta el magát, többször nem esik ilyen hibába. Nem mondja ki azt a szót többé, amire az a nő is vágyik, kit karjaiban tart.
- Ha Te nem így érzel én megértem, csak mondd meg. – a nő hangjából kevéske remény hallatszódott ki és a férfi szíve majd meg szakadt. El fogod Őt feszíteni így! Gyorsan! Mondd ki, amit hallani szeretne!
A férfi szóra nyitotta száját, de hang mégsem jött a torkáról. A nő szemeibe vájta tekintetét, mely bús mélységbe merült. A nő folytatta.
- Én azt hittem, hogy Te is… de ..áhh – legyintett zavarosan a nő és elszakadt a férfitól. Kellemetlen volt magyarázkodnia. – Valószínűleg csak én képzeltem túl sokat a dolgok mögé. – a nő felkapta táskáját a díványról, ahol egy órával ezelőtt még szeretkeztek. Mellkasában szorító nyomást érzett a gondolatra. Az nem szeretkezés volt, mint ahogy hitte, csak egyszerű szex. El akart tűni a férfi lakásából, sőt már az életéből is.
- Várj! – kiáltott az ajtóhoz igyekvő nő után a férfi. Barna szemei tehetetlenséggel telítődtek. A nő végignézett a szeretett férfin. A széles vállon, izmos testen, markáns állon, a puha, nedves ajkakon… az érzéki, mogyoróbarna szemeken… A férfi gyönyörű volt, sőt, a nő számára Tökéletes! A férfi a mozdulatlan nő után lépett. Ujjaival óvatosan siklott végig a nő puha arcbőrén. Kiolvasta a nő éj kék szemeiből a csalódottságot.
- Én is… - mondta halkan a férfi. A nő csak lemondóan megrázta a fejét.
- Akkor mondd ki! Hallani szeretném!
- Én … - Ha kimondod véged! – hadakozott ellene a józan ész. Meglátod majd a tekintetén az elégedettséget. Ne add ki magad megint egy nőnek!Ne ess ismét ilyen hibába!
A férfi nem folytatta. A nő nagyot nyelt és megcsókolta a férfit.
- Nem kell erőltetned ha nem megy. - a nő ajka kis mosolyra húzódott. – Nem fogom rád erőszakolni magam. – nem volt szemrehányó vagy sértő a hangneme, inkább csak valóban megértő. A nő sarkon fordult és kilépett az ajtón, magára hagyva a házban a férfit. A férfi a bársonnyal bevont heverőre hanyatlott. Elvesztette! A nő most sétált ki az életéből végleg. Felkapta a heverő szélén lévő párnát és belenyomta a fejét. Barom!Hülye Barom! Üvöltötte bele a puha pamutpárnába. Ibolya! Csöppnyi naranccsal, egy kis ananásszal és leheletnyi vaníliával édesítve! A nő mézédesen kellemes illatát ontotta magából a párna. A férfi megremegett. Nemrég itt szeretkeztek! Mert igen, az a törődéssel, figyelmességgel és mennyei élvezetekkel átélt szex már a szeretkezés kategóriájába lépett számára. Körülnézett a lakásban. Ebédlőasztal, a közös reggelizés utáni csínytevések kelléke. Összeragasztott váza, a hevességük egyik emléke. Müzlis doboz, a nő szokásos reggelije. Szénsavmentes ásványvíz…. A nő csak azt itta. Két mamusz a bejárati ajtónál. Két fogkefe, egy kék és egy rózsaszín. Bárhova nézett vagy lépett a nő nyomai ott voltak. Most tudatosult igazán benne: Ők szinte már együtt éltek. Kezébe vette a rózsaszín fogkefét és a kukához ment vele. Felemelte a kuka tetejét és belegórta a fogkefét. A francba! Keze a kuka alján matatott a fogkeféért. És ha ez a nő más?Mi van akkor, ha ez a nő valóban szereti?! Ha ez a nő nem akar és nem is fog akkora fájdalmat okozni neki mint az előző? Valóban joga van megvonni tőle az esélyt?! Esélyt arra, hogy bebizonyítsa szerelmét! Komolyan hagynia kéne a nőt elmenni?! De hát nem akarja!Szüksége van a nőre! Szereti! Nem büntetheti Őt, egy másik nő vétke miatt! Gondolatok ezrei futottak át agytekervényein. Felkapta kulcsát és kirohant a házból. Nem látta a nőt az utcán. Nem is tudta merre menjen, csak elindult egy irányba. Tüdője szaporán töltötte fel magát friss oxigénnel. Lábai kitartóan vitték a kövezett járdán, s hírtelen lefékeztek. A nő a buszmegálló padján ült. Ölében táskáját szorongatta, szemei vöröslöttek. A férfi vontatottan közelítette meg. A nő felpillantott az őt beárnyékoló férfira és meglepetten felpattant.
- Te… te mit keresel itt? – szipogta akadozva és próbálta eltűntetni a sírás nyomait.
- Nem tudom kimondani, érted! – szabadkozott rögvest a férfi. – De az még nem jelenti azt, hogy nem is érzek úgy, mint ahogy Te! – a nő nagyokat pislogott. Jól halotta? A férfi is úgy érez, mint Ő?!
- Te is… - kezdett bele a nő nagyokat pislogva, de a férfi félbeszakította.
- Igen… én is. – nem akarta, hogy a nő kimondja a szót.
- Akkor miért nem mondtad eddig?!
- Nem tudom! – hadonászott értetlenül a férfi. – Nem olyan könnyű kimondani!
- Csak egy szó az Istenit! – csattant fel kissé a nő. Nem értette mit akar a férfi. Szórakozik vele? Csak hülyíti vagy komolyan beszél?! – Én ki tudtam mondani… mert valóban úgy is van!
- Miért olyan fontos, hogy kimondjam?! Nem elég, ha mutatom? - a férfi átkulcsolta kezeivel a nő derekát és magához húzta. A nő illata újból betelítette érzékeit.
- Nem azt várom el, hogy minden nap közöld velem… de egyszer jó lenne hallani…
- Az a szó a közelében sem jár annak, amit érzek irántad. Kimondom, ha nagyon akarod. De vedd tudomásul, hogy az a szó eltörpül amellett, amit Te valójában jelentesz nekem. A társam vagy… a párom… a másik felem. A másik felem létezésének fontosságát, a hozzá való ragaszkodásomat nem fejezheti ki egy rövidke szó. De ha mégis, akkor az maga az Élet! Az életem vagy! Hozzám tartozol és nem akarok fél emberként élni.
A férfi a nő tekintetét vizslatta. Félt, hogy ismét az önelégültség néz majd farkasszemet vele, de kellemes csalódottság érte. A nő szemei a boldogságtól vetettek szikrákat. Az öröm, a szerelem és a csodálat mellett helye sem lett volna önző érzelmeknek. A férfi megnyugodott. Helyesen döntött, hogy a szívére hallgatott. Hiszen nem háríthatja rá, erre a nőre, egy másik, egykori bűnét. Ennek a nőnek joga volt tudni, milyen érzelmek keltek szárnyra benne.
A nő dermedten hallgatta a férfi sajátos érzelmi vallomását. A férfi nem mondta ki azt a bizonyos szót, de már nem is akarta hallani. Élet! Magát az életet jelenti a férfinak és ez többet jelent neki, mint egy egyszerű: Szeretlek!
Hát csajok, ez nem novella, tényleg csak pár sor... ne nézzetek betegnek... de ez játszódott most le bennem... :S és sajnos van igazság alapja :S
Van valakije, ez már nyílt titok volt számomra. A düh mégis felemészteni készült. A fájdalom, ami merő gyűlölettel is párosult elviselhetetlennek tűnt most idebent. Legszívesebben felmartam volna a bőrömet, egészen végig a karomon. Karmaimat belevájtam volna a húsig, csak hogy valami más fájjon. Tűrhetőbbnek tűnt a fizikai fájdalom, mintsem az a borzalmas széthullás könyörtelen kísértése a mellkasomban. Már olyan rég óta próbáltam szabadulni Tőle, de erőteljes, férfias kisugárzása mindvégig magával ragadott és nem engedett szabadjára. Merő képzeleten alapult a köztünk lévő érzelmi száll, amit az én fantáziám szőtt egyre erősebbre. Boldog voltam, mert Ő volt nekem. Nem volt szükségem az érintésére, a csókjára ahhoz, hogy tudjam, szeretem. Csakhogy a dolgok elfajulni kezdtek, amint mélyültek bennem az érzések iránta. Már nem tudtam kordában tartani az elmémet. Agyamat elmosta a köd, és a megszállottja lettem. Vele álmodtam éjjel, s rá gondoltam nappal. Néha még beszéltem is hozzá, mintha valóban velem lenne. Történeteket írtam a vágyaimról, az elképzelt közös életünkről és már a képzeletem hullámaiban fuldokoltam. Olyan voltam mint egy Istenét imádó apáca, csakhogy nekem Ő maga volt az Isten. Nem tudtam, mi zajlik körülöttem, hiszen egy más világban éltem. Egy olyan világban, ahol csókjai kényeztettek, karja átöleltek és teste rajtam vonaglott meg. Viszont ezt a világot lerombolta egy kép… egy kép, ami a valóságban játszódott le. Azon a képen Ő szerepelt egy nővel… egy nővel, aki természetesen nem Én voltam. Az álmok kettétörtek és féktelen magány telepedett rám. Egy pillanatra, talán meg is akartam halni. Igen… talán a halál lett volna a bennem zajló gyötrelem gyógyírja. Mégsem tettem meg… Talán azért mert nem volt merszem… vagy talán azért, mert tudtam, nem Ő tehet róla…nem Ő okozza a fájdalmat, hanem én saját magamnak. Ő csak éli az életét, amit nekem is kellett volna.
Ez a kis novella Agnusdei 18. Születésnapjának alkalmából készült! Sok Boldog Születésnapot Drága és remélem az összes kívánságod beteljesedik!:)<3<3
- Kívánj valamit! – mondta édesanyám, bátorító hangnemmel és vállamra rakta kezét.
- Ugyan már anya… - húztam el a számat, de mégis mosolyogtam. – Tudod, hogy nem hiszek az ilyenekben. – a tortámon égő gyertyákra pillantottam. Pontosan tizennyolc szál gyertya sorakozott a csoki mázzal bevont piskóta tetején. Tizennyolc! Hangsúlyoztam magamban. Menyire vártam akkoriban ezt a napot. A felnőtt lét napját, mikor úgymond szabad leszek, saját magamért csak én felelek. Hozhatok döntéseket, megkérdezik a véleményemet és egy nyamvadt sörért, sem kell mást a pulthoz küldenem. Most mégsem érzek semmi különöset, ismét csak egy évvel lettem öregebb.
- Naaa…kérlek. – noszogatott tovább lágyan búgó hangján anyukám. Szemei ragyogtak a büszkeségtől, és tisztán kivettem tekintetéből gondolatát: Az én kislányom felnőtt Nő lett.
Megadva magam édesanyám kérésének, behunytam a szeme, s menten Őt láttam meg. Tisztán láttam kifinomult arcvonalát, keskeny, ívelt orrát, érzéki száját és kávébarna szemeit, mintha valóban előttem lenne. – Csak egy percre…. Istenem…csak egy percre ha az enyém lehetne. – tört fel bennem rögvest a gondolat, kívánsággá formálva magát, s végül elfújtam a gyertyákat.
*
Nem akartam szememnek hinni, mikor megláttam Őt felém közeledni. Vontatottnak tűnő lépetekkel jött egyre közelebb, míg végül kilépett a sötétből egyenest a fénybe.
- Tényleg Te vagy az? – súgtam halkan a csendben, hitetlenkedve ránézve.
- Ilyen nehéz elhinni? – üde arcán mosoly csillant meg és sejtelmesen felhúzta szemöldökét.
- Nem… csak felfoghatatlan .– ráztam meg lemondóan a fejem, mire közelebb lépett. Csakugyan azok a kávébarna szemek néztek rám, amiket ezer közül is felismerek. Kezem lassan az arcához emeltem, ami remegve közelített felé. Belül végigrázott a hideg, ahogy megéreztem ujjaim hegyén bőrének melegét. Tenyeremet az arcára helyeztem, mire Ő megfogta kezem.
- Most már elhiszed? . – kezének érintésétől szinte a vér is megfagyott bennem.
- Igen. – végigsimítottam egyik ujjammal arcán, és tekintetem nedves szájára tévedt.
Karjai átfonták derekamat és magához ölelt. Éreztem, ahogy mellkasa minden egyes levegővételnél megemelkedik, majd visszasüllyed. Hallottam szívének ütemes verését és pulzusának halk lüktetését.
- Itt mindig megtalálsz engem. – jelentette ki elszántan.
- Itt? – néztem rá meghökkenve. Körülnéztem, de nem láttam rajtunk kívül senki mást sem.
- Mégis hol vagyunk?
Újra elmosolyodott és finoman cirógatni kezdte hajamat.
- Ott, ahol minden kívánság beteljesedik egyszer. – mondta bíztatóan, majd arca közelített az enyémhez.
Puha ajkai vigyázva érintettek meg. Szám tüstént bizseregni kezdett apró csókjától, majd ajkaink hosszan forrtak egymáshoz. Legszívesebben megállítottam volna az időt, az összes kattogó faliórával együtt, hogy tovább élvezhessem ezt az egyetlen egy percet. S bár pontosan nem tudtam hol is lehetek, de egyben biztos voltam: Ez a világ leggyönyörűbb helye… mert vele lehetek. Csókja mint az elmét bódító méreg, úgy hatottak rám. De mégsem kábítottak el teljesen, hiszen furcsa neszre lettem figyelmes. Mintha egy hang hívna magához, és el akarna szakítani tőle. Ajkai még utoljára súrolták számat, majd az ámulatba ejtő percnek vége szakadt. Rettegve néztem fel ismét szemeibe.
- Most menned kell…de ne aggódj, én itt foglak várni, míg vissza nem térsz. - bíztatott mosolyogva.
- Megígéred? -
- Megígérem. – homlokon csókolt, majd újból eltűnt a sötétségbe.
Bármennyire is szerettem volna még maradni vele, a hang végül csak elszakított tőle.
Zaklatottan nyitottam fel szeme, és kinyomtam ébresztőórámat. Ahogy felnéztem ismét vele találtam szembe magam. A falról nézett le rám, azzal az elsöprő vigyorával, amit nem is olyan rég láttam. Fájdalmasan hasított belém a tudat: Az egész csak egy álom volt. Tekintetem elhomályosodott a felgyűlő könnyektől és elkeseredve néztem tovább a falamon lévő képet. Annyira élethű volt az egész. Ajkaim még mindig bizseregtek csókjától. Még hallottam szívének verdesését, éreztem testének melegét. Letöröltem kicsorduló könnyem és a képre mosolyodtam. Eszembe jutottak szavai és rájöttem, igaza volt. Azon a helyen találkoztam vele, ahol minden kívánság beteljesül. Ahol Ő az enyém. És minden este arra vár, hogy lehunyva a szemem visszatérjek hozzá.
Nos, ez is egy kis semmiség! de gondoltam csak megosztom veletek:P:) Ez mind a Tomosoknak mind a Billeseknek készült! ki-kivel akarja elképzelni:D én mindkettővel beleéltem magam:D jó olvasást, remélem megéri az időpocsékolás ráXD:)
Az első csók mindig lényeges. Bármennyiszer is műveltük már e kellemes tevékenységet, mégis apró görcsök kínozzák az izgatottságtól az embert, ha új a partner.
Most is ezek a görcsök csavarogtak gyomromban a feszült izgalomtól. Szorosan egymás mellett ültünk, mikor karjával átölelt. Elmélyülten nézett bele szemeimbe, mintha meg akarna nyugtatni. Vajon tényleg észrevette zavartságomat ?! Tartotta a szemkontaktust, amibe még jobban belepirultam. Impozáns barna szemei rögvest levettek a lábamról. Ajkai széles mosolyra húzódtak, s közelebb hajolt. Belül éreztem szívem dobbanásának fokozatos hevülését., ahogy megcsapta orromat észtveszejtő illata. Fülemben hallottam szuszogását, s még levegőt is elfelejtettem venni.
- Meg akarlak csókolni. – suttogta halkan, hogy csak én haljam. Elhajolt nyakamtól, s arcomat kémlelte. Egy szót se bírtam kinyögni. Agyam leblokkolt, s mint valami eszelős bólogattam válaszkép. Mosolya vigyorrá változott át, s márcsak annyit észleletem, hogy ajkai lassan közelednek felém. Behunytam szemeimet és vártam az ütközést, de szája nem érintette az enyémet. Ki akartam nyitni szemeimet, mikor megéreztem az ajkai közt szűrődő levegő áramlását arcomon. Olyan közel volt már, de nem értettem mire várt. Az izgalom egyre jobban fokozódott bennem, s nagyot nyeltem. Szám elvesztette nedvességét, szinte már majd
kicserepesedet, mikor megéreztem ajkainak finom puhaságát számon. Megnyalta alsó ajkamat, majd óvatosan beharapta azt. Alig tudtam visszatartani a bennem feltörekvő vágyakat, s legszívesebben hangot is adtam volna feltüzeltségemnek. Alsó ajkam kissé megremeget, mire megszívta enyhén. Visszacsókoltam epekedve. Hosszan forrt össze szánk, s reménykedtem benne, hogy egy darabig nem is szakadunk el egymástól . Ajkai csaknem simogatták az enyéimet, és ekkora már elmém teljesen megszűnt létezni. Azt se tudtam, hol vagyok, nem hallottam a körülöttünk lévő zajokat, csakis Ő létezett számomra. Apró puszikat hintett még számra, majd észleltem, hogy távolodik. Rögvest arra gondoltam, hogy valamit elrontottam, valamit nem úgy csináltam, ahogy Ő szerette volna. Félve nyitottam ki szemeimet, s azon nyomban vele találtam szembe magam. Tekintete elégedettségről árulkodott, s mosolya sem volt kétkedő. Megkönnyebbülten mosolyodtam én is rá. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, és mondani neki valami értelmeset, de nem jött szó a számra, inkább megtettem azt, 
amiért belül őrjöngtem: Újra megcsókoltam. Nem ellenkezett, rögvest viszonozta Ő is. Azonban most nem félve kóstolgattam ajkait, hanem mint egy fékezhetetlen szilaj ló, aki kiéli minden vadságát a puszta réten. Mohón ízlelgetem ajkait, s belül ordítottam: Még!! Többet! Mintha meghallotta volna a bennem üvöltő hangokat, nyelvével rést ütött számon, s kereste az enyémet. Nyelvünk táncot jártak egymással. Heves, körkörös mozdulatait pontosan követte nyelvem. Minden egyes kis szünetnél apró sóhajokat hallattam, már nem bírtam magammal. Vagy inkább nem is akartam?! Nyelvének hegye néhol csiklandozta ajkamat. Tarkómon lévő keze megfeszült és belemarkolt hajamba, majd egy újbóli heves csóknál lejjebb kalandozott. Lassan húzta végig ujjait nyakamon, végig a szegcsonton, s végül melleimhez ért. Kéjelgőn simított rajtuk végig, mitől levegővételem ismét egyre szaporább lett. Újabb sóhaj tört fel bennem, s keze buján markolta meg mellem. Az agyam vezetését átvette a vágy és a kéj, s az én térdén heverő kezem is vándorútra kelt akaratomon kívül. Apránként haladtam egyre feljebb és feljebb. Combja belső peremére csúsztattam ujjaimat, s végül célba értem. Az őt érő hatást nyelve vad cikázása tanúsította. Finoman simogatni kezdtem lába közt elhelyezkedő férfiasságát, mire már Ő is felnyögött. Csókjai közt éreztem, hogy mosolyra állnak ajkai. Keze visszavágásként neki is lejjebbi utakra evezett, s megragadta farmerom peremét. Keze érintkezett az ágyékommal, amitől jólesően végigfutott rajtam a hideg, s éreztem, ahogy melleim is megfeszülnek. Ütemesebb tempót diktáltam lába közt heverő kezemnek, s nyelvünk ritmusa is még jobban gyorsult. Ujjai egyre mélyebbre jutottak, majd Ő is megtalálta gyengeségem pontját. Már a végső határainkat súroltuk, mikor magamba már eldöntöttem: Még több kell! Most én távolodtam ajkaitól, és kezemet is apránként húztam vissza férfiasságától. Néztem, ahogy lehunyt szemmel ugyan olyan ziháltan veszi a levegőt résnyire nyitott száján, mint én.
- Kimegyünk a kocsihoz? – súgtam fülébe kérdésemet, mire felnyitotta szemhéjait. Arca eleinte megdöbbentségről árulkodott, majd egy kéjsóvár vigyorral bólintott. Egyszerre álltunk fel az asztaltól, s kezébe fogta a kezem. Nem tudtam, hogy végül is, mi van most köztünk. Összejöttünk vagy csak egy éjszaka lesz az egész? De jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Élvezni akartam még a csókjait, apró harapásait, kezeinek érintését. Érezni akartam bőre mámorító illatát s magamban akartam tudni férfiasságát.
Na, ha az eddigi "alkotásaim" nem is ez biztos megér 1-2 kritikát!! Konkrétan szerintem semmit mondó, a végét meg összecsaptam.... de ezt teszi az alkotói válság!! Vigaszdíjként pedig ígérek új részt holnapra, vmeik sztoriból, hátha az nem lesz ennyire siralmasXD:)
Angela a korház előterében álldogálva várakozott. Odakint már a hűvös őszi szellő hozta sötét felhőkből szemerkélt az eső. Angelat minden egyes ajtónyitásnál megcsapta a kinti hűs levegő, amitől kirázta a hideg és összébb húzta magán vékony anyagú kabátját. Reggel, mikor
elindult otthonról még a napsütés dominált, ezért választotta a könnyed farmerszoknyáját, fekete magas sarkújával és kedvenc vászon kabátját. Körülbelül tíz percnyi sétára lakott a korháztól, ahol mint gyermekorvosi rezidens dolgozott, de párja mindig ragaszkodott ahhoz, hogy együtt menjenek haza. A telefonjáért babrált táskájában, mikor kellemes ámbra és cédrus keverékének illata csapta meg orrát. Abbahagyta a motozást és felnézett az ismerős, férfias illat gazdájára.
- Most végeztél? – kérdezte halvány mosollyal arcán Eric.
- Már 20 perce. – nyomkodta bőszen telefonját a nő. – Biztos valami közbe jött neki, hogy késik. – magyarázkodott közben, mintha meg kéne indokolnia a férfinak.
- Nem iszunk addig egy kávét? – mutatott hátra Eric az
aulában lévő kávézó irányába.
- Mért is ne. – mosolyodott el Angela is majd a férfi mellé lépve elindultak.
Helyet foglaltak egy szélső asztalnál, majd Eric megrendelte kávéjukat.
- És mikor nézel be hozzám egy vizsgálatra? – komoly tekintettel nézett a nőre, aki gondolataiba merülve kavargatta gőzölgő kávéját.
- Majd ha lesz rá időm… rengeteg betegem van, néha még enni is alig van időm. – mentegetőzött Angela kerülve a férfi tekintetét.
- Az éves méhnyakrák szűrés kötelező.
- Nem kötelező… csak ajánlott. – javította ki a nő Ericet, aki csak összevonta szemöldökét és atyaias szigorral nézett.
- A méhnyakrák nem játék Angela, de ezt Te is tudod. Ha nincs időd napközben, akkor gyere be délután a magánrendelőmbe. Megvizsgállak akkor, amikor csak neked jó.
- Hát jó. – sóhajtotta megadóan a nő, majd gyorsan megitta kihűlő félben lévő kávéját. – Amint lesz egy kis időm itt a korházban benézek hozzád.
- Helyes. – vigyorodott el diadalmasan Eric és beletúrt rövid
szőke hajába. – És valamelyik szabadnapodból is hajlandó lennél rám szánni egy kis időt? – felvont szemöldökkel párosított kérő szemekkel pislogott a nőre.
- Nem ígérhetem Eric. – húzta el a száját kissé szomorkásan Ang. Eric a nő kézfejére rakta kezét, és óvatosan szorította meg azt.
- Remélem nem kezded azt hinni Te is, hogy….
- Nem. – vágta rá rögvest a nő. – Dehogy is, de tudod, hogy milyen… lehet nekem se tetszene egy ilyen szituáció fordított esetben.
- De ez akkor is abszurd Ang! – háborodott fel a férfi. – Évek óta barátok vagyunk… legjobb barátok… legalább is azok voltunk. – Eric hangja tükrözte a benne lévő csalódottságot, amit Angela együtt érző tekintettel viszonzott.
- Még azok vagyunk. – helyesbített Ang és Ő is megszorította a férfi kezét.
- Úgy látom megérkezett. – nézett a nő mögé Eric és visszahúzta kezét.
Angela hátra pillantott és rögvest meglátta a felé igyekvő magas, kapucnit viselő férfit.
- Bocs a késésért. – lépett közelebb a férfi Ang-hez és szájon csókolta. – Mehetünk? – felsegítette a kabátot a nőre ezzel is sürgetve a távozást.
- Köszönöm a kávét Eric. – intett Ang a férfinak, aki csak mosolyogva bólintott. – Neked is viszlát Bill! És Ang ne feledd, bármikor jöhetsz!. – szólt még a férfi a távolodó pár után. Ang hevesen bólogatott, s most Ő húzta minél jobban maga után szerelemét a kijárathoz.
Kint már zuhogott az eső. A távolban vékony cikázó villámok csaptak le az égből. Bill felnyitotta az esernyőt és Ang fölé tartotta, aki belekarolt és közelebb húzta magához.
- Fárasztó napod volt? – nézett fel a nő Bill borús arcára.
- Nem. – válaszolta hanyagul, rá se nézve a nőre. Angela rögvest leszűrte, hogy Bill rá mérges, mégpedig Eric miatt. Az eső mosta betont nézte menet közben, s magában imádkozott, hogy Bill ne kezdjen bele egy újabb felesleges veszekedésbe. A tíz perces séta most legalább fél órásnak tűnt neki a nyomasztó csend miatt.
- Miért mennél Te hozzá? – szegezte hírtelen a kérdést Bill Angnek, a kapuban megállva.
Angela megszeppenve nagyokat pislogott, majd nagy levegőt vett és lesütötte szemeit.
- Csak beszélgetni szeretne velem … mint régen.
Nem tudta, pontosan mit is mondhatna még, hiszen annyiszor beszéltek már a közte és Eric közt lévő barátságról, de Bill valahogy sosem akarta elhinni, hogy valóban csak barátok.
- Úgy érted, mint anno.. még előttem? – Bill gúnyosan felvonta szemöldökét. Tekintete leplezetlenül mutatta a féltékenységet.
- Pontosan tudod, hogy értem Bill. – emelte fel kissé hangját Ang. Pont ezt nem akarta. Újból veszekedést kezdeni a nagy semmiért.
- Akkor Te is nagyon jól tudod, hogy nem szeretném, ha találkoznál vele.
- Majd ezt megbeszéljük. – elővette táskájából a kulcsot és belépett a kapun, azonban Bill nem követte.
- Nem jössz be? – nézett furcsán a nő Billre, aki csak megrázta a fejét.
- Addig nem, amíg meg nem ígéred, hogy nem találkozol vele többet.
- Komolyan a szakadó esőben akarod ezt megvitatni?
- Mért is ne. – vonta meg a vállát Bill
- Hát rendben. – lépett vissza az esőre Ang. Próbálta mértéken tartani a benne egyre jobban felgyúló dühöt. A lépcső alsó fokán maradt, szemmagasságba akart lenni a férfival. Bill barna szemei komorsággal, felindultsággal és mértéktelen féltékenységgel telítődtek.
- Megígéred? – kérdezte újból a férfi.
- Nem tehetem Bill . – jelentette ki olyan határozottsággal Ang, mint még soha. Bill meglepődve a válaszon hátrált kissé, hogy jobban lássa a nő arcát, reakcióit.
- Nem teheted… - ismételte a nőt ironikus nevetéssel. – És meg tudhatom ennek az okát?
- Eric a barátom Bill… már évek óta, ha hiszed, ha nem, nincs köztünk semmi több.
- De Ő többet akar tőled….- sziszegte gyűlölettel a foga közt.
- Ugyan már! – csattant fel a nő. Már kezdte unni, hogy folyton ezzel nyaggatja szerelme. – Évekig volt rá lehetősége, hogy rám másszon,de nem tette soha.
- Komolyan nem láttad ma is hogy nézett rám?! Az a sunyi vigyor most is ott volt az arcán tisztán kimutatta mit is gondol valójában!A képzeleteiben már rég alatta fekszel kedvesem!
- Ezt most hagyd abba! – korholta le Ang Billt. – Lassan már röhejes, hogy mit be nem mesélsz magadnak!
- Szóval szerinted csak bemesélem… akkor továbbra is találkozni fogsz vele?- hangja elhalkult és a nő tekintetét fürkészte.
- Igen. – bólintott Ang. – Ha akarnám se tudnám elkerülni Bill… egy helyen dolgozunk.
- Külön részlegen.
- Igen de… - Ang ismét nagy levegőt vett. Nem tudta,hogyan is közölhetné a tényt Billel.
- De? – kérdezett vissza a férfi.
- Ő a… nőgyógyászom . – bökte ki végül a nő.
Bill elhűlve nézte Angelat, nem akarta elhinni, hogy jól hallotta a nő szavait. Tisztában volt vele, hogy Eric nőgyógyász, de még csak a gondolataiban se merült fel az, hogy Ang is a férfi egyik páciense.
- A nőgyógyászod…. Hát ennél jobb már nem is lehetne… - kelt ki magából Bill. – Szóval jobban ismeri a vaginádat mint én…. Talán többször is járt már benne? – Bill szarkazmusa már átszakította Angela béketűrésének határvonalát és jókora pofonnal válaszolt a férfi szemérmetlen kérdésére.
- Ha így vélekedsz, és ennyire nem bízol meg bennem, akkor nincs értelme annak, hogy itt legyél. – dühödten még utoljára a férfi szemébe nézett, majd becsukta maga után a kaput és belépett házába. Rögvest patakokban hullottak a könnyei a fájdalomtól és a csalódottságtól. El sem akarta hinni, hogy pofonvágta és valóban elküldte Billt. Sose hozták ki még ennyire a sodrából és nem akarta megtenni ezt a lépést, hiszen szerette Billt, de Ő kényszeríttette erre.
Másnap Bill a korház előtt lévő park padján üldögélt. Ahogy meglátta a sietősen távozó Ericet, felpattant a padról és a férfi nyomába eredt.
- Hé Eric! – kiáltott utána. Eric rögvest megállt és felé fordult.
- Bill.- mosolyodott el a férfi meglepődötten. – Angela-t várod?
- Ne tettesd itt nekem az ártatlant. – esett neki Bill és az épület falának lökte.
- Nyugi… nyugi. – tette fel megadóan kezeit Eric. – Mi ütött beléd?
- Szerinted mégis mi. – hurrogta le Ericket. – Ha még nem tudnád, tegnap Angela szakított velem.
Eric döbbenten nézett a férfira. Bár találkozott ma Ang-el de a nő egy szót sem említett szakításról.
- Bármennyire nem hiszed el Bill… de erről nem én tehetek. – együtt érző pillantást vetett a férfira, majd vállára helyezte egyik kezét.
- Ne nézz hülyének! – lökte le haragosan a vállán heverő kezet. – Szerinted nem tudom, hogy mindig is ez volt a célod?
- Mi? – értetlenkedett Eric, amitől Bill még jobban feldühödött.
- Hogy elvedd tőlem, barom!! – megszorította két kezével Eric ingét, és alig bírta türtőztetni magát, hogy be ne húzzon egyet a kezei közt lévő féregnek. – A nyájas beszólásaid, a megvető nézéseid felém, a báj vigyoraiddal… szerinted nem vágtam le, mit jelzel ezekkel?!
- Hát ezek szerint nem. – sóhajtotta Eric, majd megfogta az ingén heverő kezeket. – Meleg vagyok Bill. – mélyen a férfi szemeibe nézett és egyre közelebb hajolt „fogva tartója” arcához.
- Mi van? – hátrált rögvest Bill, elengedve ezzel a férfit. . –.jpg)
Most ugye csak ugratsz? – fintorodott el lesújtva.
- Nem. – hunyta le szemeit Eric, majd újból Billre nézett. – Azt hittem, hogy rájöttél erre és ezért vagy velem ilyen hűvös. Bill nekem sose kellett Ang. – közelebb lépett a férfihoz, de az még jobban hátrált tőle.
- Ki ne merd mondani. – figyelmeztette ellenségesen Bill. Nem akarta hallani a folytatást.
- De muszáj… nekem te kellesz. A bájvigyoraim – ahogy Te nevezted Őket – az örömömet jelezte, hogy újra láthatlak, a nézésem inkább volt csodáló mint megvető, a beszólásokkal pedig csak kommunikálni próbáltam veled.
- Bazd meg!!! – szitkozódott fel hangosan Bill. – szóval Te…Te komolyan meleg vagy? Egy kis buzeráns homokláda… aki egyben nőgyógyász… hát… - nevetett fel hitetlenkedve. – Én meg egy barom…
Eric csak összeszorított szájjal egyetértően bólogatott.
- Angela tudja?
- Nem, de … nem is szeretném, hogy tudomására jusson .
- Nem fogom elmondani. – ígérte meg Bill .- Most mennem kell. – veregette meg Eric vállát, örömteli vigyorral.
- Persze, menj csak. – intett a férfi
Egyenest a korház gyerekosztályáig futott Bill, a pultnál megállt és lihegve tudakolta meg Angela hollétét. A 95 szoba ajtaján bekopogott, de nem jött válasz.
- Hahó! – nyitott be a szobába halkan, ahol csak üres ágyak hevertek. Beljebb lépett, hogy jobban szétnézzen, de valóban nem volt bent senki.
- Öt perce, hogy elhunyt. – hallotta meg a nő hangját a háta mögött. Megfordult és meglátta az ajtónak támaszkodó Angelat. A nő szemei vöröslöttek a sok könnytől és annak törlésétől .
- Sajnálom . – suttogta halkan Bill és Angelahoz lépett.
- Ezt sose fogom tudni megszokni…nincs olyan hét, hogy ne vesztenék el egyet …pedig én mindent megteszek- újból rátört a sírógörcs és Bill vállába fúrta fejét.
- Tudom Szívem. – simogatta megnyugtatóan a nő haját. – Csss. – nyugtatgatta Anget. – Én mindig itt leszek veled.
- Mindig? – nézett fel Ang Bill bársonybarna szemeibe. – De hát tegnap én…
- Nem számít… én voltam a hülye. – mosolyodott el Bill és letörölte a nő hulló könnyeit arcáról. Angela állára helyezte hüvelykujját és csak gyönyörködött kedvese arcába, majd megcsókolta. Finoman kóstolgatta szerelme könnyel itatott ajakit. Azokat az ajkakat, amiket minden egyes perccel jobban szeretett, féltett, tisztelt és védett. Azokat az ajkakat, amiknek csókjaiban már nem kételkedett.
